Adriano Galliani, a Milan korábbi vezérigazgatója nagyon sajnálja, hogy Manuel Locatelli és Matteo Pessina sem a Rossoneri első csapatában teljesedett ki.
2015 nyarán Galliani szerződtette az akkor 18 esztendős Pessinát a Milanhoz és elmesélte a leigazolásának történetét illetve hozzátette, hogy az Inter orra elöl happolták el a játékost.
„A Monza 2015. július 1-én csődbe ment. Ingyen megszerezhettük volna Pessinát, de a játékos édesapja – aki a csődeljárási ügyben is részt vett – azt mondta, hogy 30 ezer euróra van szüksége a klubnak az alkalmazottak béreinek kifizetéséhez. Egy nappal később Pessina ingyen lehetett volna a miénk, de úgy döntöttünk, hogy kifizetjük a 30 ezer eurót és ezáltal elhappoltuk őt az Inter orra elöl.” – mondta Galliani.
„Olasz válogatott? A szív ott dobog. Gigio, Locatelli, Pessina… Minden fiúnkhoz kötődöm érzelmileg. Nagyon sajnálom, hogy már nem Milan játékosok. Locateliit 11 évesen sikerült elhoznunk az Atalantától. Ezek szép emlékek.”
Gallianit a városi rivális Interhez szerződő Hakan Calhanogluról is kérdezték.
„Ez manapság a pénzről szól. Őszintén szólva meglepett az orvosi vizsgálatok után tett nyilatkozata. Azt mondta, hogy újra meg kell nyerniük a bajnokságot, miután a második helyen végzett a Milannal. Ezek a szabadúszó játékosok felveszik a pénzt és boldogok.”
3 hozzászólás
Ha ő mondja. 🙂
Ezért kell megbecsülni a saját nevelésű, fiatal olaszokat, és nem zsoldosokat igazolni a világ minden tájáról. Aztán azt hallgatni fél évig, hogy szokniuk kell még az olasz bajnokságot, tanulni a szigorúan betartandó taktikát. Ja, és még meg kell tanulniuk olaszul.
Amikorra meg végre beépülnek, akkor meg lelépnek egy „kevésbe takarékoskodó” klubhoz.
Donnaruma is fiatal, olasz gyerek volt az utánpótlásból…..