Állítólag Mino Raiola az elmúlt napokban bepróbálkozott, hogy van-e remény újraindítani a tárgyalásokat Gianluigi Donnarumma szerződésének meghosszabbításáról.
Hosszú hónapokon keresztül tartó huzavona után a Milan pontot tett az ügy végére és lemondott Donnarummáról. A 22 éves kapusnak a hónap végén jár le a szerződése a piros-feketékkel és a hosszabbítás érdekében tett próbálkozások nem vezettek eredményre, így a klub Mike Maignan személyében kapust igazolt a következő szezonra.
Jelenleg kérdéses, hogy hol fogja folytatni Donnarumma a pályafutását, az utóbbi időben elsősorban az FC Barcelonával, a Juventusszal és a Paris Saint-Germainnel boronálták össze, de előrelépés nem történt.
Gabriele Marcotti, az ESPN és a Corriere dello Sport tudósítója szerint Raiola az elmúlt napokban bepróbálkozott a Milan vezetőségénél.
A holland-olasz sztárügynök szerette volna kideríteni, hogy a klub nem gondolta-e meg magát és van-e hajlandóság a tárgyalások folytatására a hosszabbítás érdekében.
A Milan viszont szemmel láthatóan meghozta a végső döntést és a felek útjai különválnak – ahogy Paolo Maldini is megerősítette. Érdekesség, hogy néhány hónappal ezelőtt olyan hír látott napvilágot, miszerint Donnarumma 10 millió eurós fizetési ajánlatot kapott egy klubtól, de úgy tűnik, hogy ez csak blöff volt Raiola részéről.
32 hozzászólás
Ez valami vicc?
Ha ez igaz, akkor durván belefutott a saját csapdájába Raiola.
Kacsa..
Ha aláír 5 évre évi egy millióért, akkor szerintem maradhat második számú kapusnak és megharcolhat a kezdőbe kerülésért.
SZÁNALMAS!!!!!!!!!!!!!! Én visszavenném Donnát két feltétellel. 1 harmadik számú kapus lesz, 2 raiola fizessen a Milannak 20 millió eurót.
Ez nagyon jó👍🏻😄
Ilyen az, amikor visszanyal a fagyi 🙂
Ez a blöff nagy hátránya, nagyot lehet koppanni , ha nem jön be. Ezek szerint jó nagy kamu volt az a máshol beígért zseton, a dagi így próbálta meg kisajtolni Maldiniéktől azt a 10 milliót évente + magának az a potom 20 milliós alamizsnát, gondolván, hogy lesz BL, lesz rá keret és úgyis nagyon meg akarják tartani a csávót. Tudom, hogy nem szép öröm a káröröm, de ennek most speciel nagyon tudok örülni 🙂
Óriási respect Maldiniéknak, hogy meghúzták a határt (ami bőven elég magasan volt még így is) és nem engedtek belőle egy centit sem.
Ebben a mostani helyzetben úgy látszik, hogy senki nem szeretne ennyit költeni egy kapus fizetésére és ügynökének nyugdíj-járulékára. Ezzel szerintem nem számolt a kufár.
Lehet, hogy a 10 millás ajánlat nem volt blöff, de az tuti, hogy csak addig élt, amíg Donnának volt csapata. Így, hogy nincs, majd 2-3 milliós ajánlatok lesznek, és aki ennek a tetejét mondja, ami szereintem max 6 lehet, az kapja majd meg. Érdeklődve fogom követni, hadd röhögjek majd egy jót. 😀
Részemről is hatalmas nagy respekt Maldini felé. Egyre többször bizonyít a posztján.
Simán visszajöhet csak váltson ügynököt, meg hozzáállást, legyen gerince a tesóját meg felejtse otthon …
Ha valódi lett volna a címer csókolgatás ezt tette volna…
Most is megtehetné, de mégsem teszi..🤷♂️🦧
Nem kell aggódni Donna jövője miatt majd elmegy focizni Kínába ott van pénz csak bl meg előrelépési lehetőség nincs de neki csak a pénz kell
Ha aláírna 5 évre 6 millió körüli fizuval, kivásárlási záradék nélkül akkor az nagy fegyvertény lenne még így is. Erre viszont gyak 0 esélyt látok a jelenleg menedzserével.
1. Raiolanak egy jó pszichiáterre biztosan szüksége lenne. Eddig csak a szarkavarásairól lehetett olvasni. Donnarumma 2. kapus lesz azokban a cél csapatban akikkel szóba hozták..Ter Stegen hosszabbított, Navas hosszabbított, Szczesny is kevesebb pénzből báll a kapuba, Agnelli sem fogja szórni a pénzt egy kapusra..
2. Úgy gondolom, hogy az Elliott és Gazidis nem az a kávéház, ahol Raiola „asztalt” fog kapni. Megszűnt a Berlu féle tejben-vajban élet. Kőkemény üzletemberek..Valószínűleg Romagnoli lesz az utolsó Raiola ügyfél a Milanban, legalábbis amíg az Elliott a tulaj, azért nincs előrelépés az ő szerződésében sem.
Vajon Ibrahimovic miért tárgyalt Raiola nélkül, személyesen a hosszabbításáról??? Én úgy olvastam, hogy Raiola bepróbálkozott De Paul-nál is. De nem járt sikerrel. Sztem abban az üzletben is feltétel lehet az ügynökkérdés.
Gyerekek ez kamu, biztos lesz aki kifizet 10 milliót neki! Gondoljatok bele, szerződtetik 3 évre meg adnak majd 10 milliót a dagadtnak és 40 millióból övék a világ egyik legjobb kapusa aki csak 22 éves. Ráadásul ezt a 40 milliót sem egyszerre kell kifizetni. Majd 2 év múlva mikor már lesz pénze a kluboknak újra akkor eladják 40- ért és ingyen volt a buli.
Ha ezek a hírek igazak, hogy Raiola bepróbálkozott akkor az azért van mert Donnarumma bánta meg a dolgot és elhitte a dagadtnak, hogy majd megkapja itt a 10 milliót csak nem jött be, pedig Gigio inkább itt képzelte el a folytatást, de hogy a dagadt talál neki 10 millióért top csapatot az tuti.
Nem lesz olyan klub aki ebben a gazdasági helyzetben ad neki 10 millát! Főleg hogy akik tudnának jó fizut adni neki ott van egy másik jól kereső kapus! Kettő meg most mindenkinek sok, eladni meg marha nehéz egy drága és jól kereső kapust most!
Cukor az élet csak tudni kell szopogatni😉
Raiola nem csak szopogatta, le is nyelte$$$$ 😀
Na ez az igazi pofára esés. Na nem D-ről beszélek, azt leszarom magasról, hogy vele mi lesz. A daginak a karrierje folyamán ez az első óriási baklövése, amit nyilván az egész futballtársadalom követett az elejétől a végéig. Ez neki egy óriási presztízsveszteség, és innentől kezdve nem igazán lesz könnyű tárgyalása egy klubbal se. Érett már neki ez a pofon, bár szívesen adtam volna neki jómagam is…
Maignan kimondottan jó választásnak tűnik, olcsó, és jó referenciával érkezik. D-nek semmi keresnivalója nincs többé a Milan háza táján.
Ezek után szívesen végighallgatnám Romagnoli hosszabbításáról szóló tárgyalást 🙂
Grande MALDINI!!!
Akkor ideje, hogy Maldini is blöfföljön egyet: „Megoldható, ha elfogadod a 6 milliós bért. – Tényleg? Akkor jövök- Dehogy is, csak vicceltünk”.
3. számú kapusnak jöhet évi fél milláért.
Ha ez a dolog igaz, akkor nem csak a presztízsveszteség az érdekes a dologban… Mondjuk, hogy Raiola blöffölt, nem jött be. Ez a visszatáncolás akkor jöhetett volna be, ha a Milan még hetekig passzív marad. Nem maradt passzív, szinte azonnal lépett. Amiből igazán érzékelhető, hogy Raiola is látja, hogy ezt mennyire elszúrta, hogy most annak ellenére ajánlaná Donnarummát, hogy a legfelsőbb szinten is kinyilvánították az elveiket, továbbá több Milan-legenda és a szurkolók elsöprő többsége is üdvözölte a vezetőség döntését. Ha a vezetőség visszatáncolna, azzal jobban megutáltatná magát, mint Donnarumma és Raiola…
Szczesny-Florenzi cseréről hallani dolcsinak igy felszabadul a juvekapu 6M-ért.
Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá-hhhááááááááááháááhhááá-hhhhhhááhhhhháá…
Ez ütött, bammegg! 🙂
Blöff volt a szúmós részéröl, csak nem tudta ,hogy Maldiniék már hónapokkal ezelőtt lezsirozták az új kapust. Innentöl Dollárnak is lefeleível a karierje, és az is igaz lesz, hogy a Juve 6 millát ad neki..
Hogy micsoda csúszó-mászó gerinctelen féreg ez az ember?! Pont mint a kisbarátja. Séta.
Végre helyére tette valaki ezt az élősködő idióta ügynököt és persze az ügyfele is hibás a szituációban, de ehhez is kellett az ügynök, aki megetette a fiatal játékossal, hogy egész Európa a lábai előtt hajlong és örömmel adnának neki 10-20 millás fizetést bárhol. Egy nagy túrót! Szerencsés volt, hogy a Milan-ban kereshetett 6 milliót és ünnepelt tehetség volt, de ezt sikerült elszúrnia, ha tényleg igazak a hírek.
Donnarumma helyében én kirúgnám a puhecot!
Haaland-al is eljátszotta már. Olyan pénzeket kér a játékosnak, magának és a játékos szüleinek, hogy abból összelehet rakni egy kezdő 11-et. Ott is pofára esett. Maradt a Dortmundnál.
Donnarumma a kedvencem amióta beállt a kapuba, de most egyáltalán nem bánom, hogy lelép. Maignan kellően tudja pótolni sokkal kisebb igényekkel.
Igaz még mindig kölyök és túl korán került be a milliomosok klubjába, de elfogadhatatlan, hogy az ügynöke ennyire megtudja vezetni.
Bármennyire is sajnálom, már nem engedném vissza.
Remélem lesznek játékosok, akik nem akarnak Raiola-val dolgozni, vagy ügynököt váltanak mindezek után.
Ezek után semmi pénzért nem szabad visszavenni,kevesebb pénzt fog keresni és nem biztos hogy sztárcsapatba fog kerülni,de végre Raiolát is helyre rakták
Nyugodtan mehet a juvéba Donnarumma, oda való ez a hozzáállás. Szépen bomlassza csak évi 6 milláért a rendet. Köszi mindent tesó, innen már megoldjuk.
Az egykori Milan játékosok közül sokan köztiszteletnek örvendenek. Tagjai egy családnak. Ha van egy nagy meccs és besétál a VIP páholyba Van Basten, Pippo, Gatta, Sheva vagy Ambrosini (és sokan mások…) szépen megtapsolják őket. Bemehetnek Milanelloba, szívesen látják őket. Mindezt eldobta Donna. Nem is tudja, mit veszített…
Szánalmas bohócot csinált magából egy életre