A Milan női csapata szombaton 0-0-s döntetlent játszott a Sassuolo együttesével és története során először kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába a következő szezonra.
A piros-feketék nagyszerű idényt futnak, ugyanis a BL-indulást érő második helyen állnak a Juventus mögött a női Serie A-ban. A bajnokság első két helyezettje indulhat a legrangosabb női európai kupasorozatban. A csapat szombaton délután a harmadik Sassuolo otthonába látogatott az utolsó előtti fordulóban és a végeredmény 0-0 lett.
Maurizio Ganz együttese ezzel a döntetlennel végleg bebiztosította a második helyét és kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája 2021/2022-es kiírására. A csajok előnye három pont a Sassuolóval szemben, azonban az egymás elleni jobb eredménynek köszönhetően a dobogó már nem változik, függetlenül az utolsó forduló eredményeitől.
Ez történelmi siker, ugyanis a Milan női csapata még soha nem lépett pályára a női Bajnokok Ligájában. A csapat az utolsó fordulóban a Hellas Veronát fogadja. A Milan mérlege 21 forduló alatt 16 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség és 50 szerzett pont, valamint 45 rúgott és 15 kapott gól.
Emellett a Milan női csapata a története során először Olasz kupa-döntőt játszik, az ellenfél május 30-án a Roma lesz.
1 hozzászólás
Adott a példa a srácoknak…