Simone Braglia, korábbi olasz kapus szerint jó döntés volt meghosszabbítani Zlatan Ibrahimovic szerződését, valamint beszélt Gianluigi Donnarummáról is.
Az egykori olasz hálóőr 1997-ben szerződött a Milanhoz, azonban felkészülési mérkőzéseken kívül tétmeccsen nem lépett pályára a csapatban. Braglia úgy véli, hogy Donnarummának ugyanazt kellene csinálnia, amit Kevin De Bruyne, a Manchester City klasszisa tett. A belga válogatott játékos néhány héttel ezelőtt ügynök nélkül írta alá új szerződését és saját maga tárgyalt a klubbal.
Braglia beszélt a Milan szezonjáról, Stefano Pioliról és a Juventus elleni rangadóról is.
A SZEZON ÉRTÉKELÉSRŐL
„Összességében pozitívan értékelném a Milan szezonját. Igaz, hogy az idény során szó esett a Scudettóról, de előzetesen senki sem gondolta volna, hogy a csapat ilyen helyzetben lesz. A szurkolók csalódottak lennének, ha a Rossoneri nem jutna be a Bajnokok Ligájába. Véleményem szerint még az sem lenne katasztrófa, ha a csapat az ötödik helyen végezne.”
A DONNARUMMA-SAGÁRÓL
„Megvédem őt, különösen azért, mert manapság a futball ilyen lett. Gigiónak ugyanazt kell tennie, amit De Bruyne csinált. A saját kezébe kell vennie az irányítást. Donnarumma magának köszönheti, hogy elérte ezt a szintet. Nem tetszik, hogy az ügynöke eszközként használja fel a saját érdekeit szem előtt tartva. Megértem az ügynököt is, aki a munkáját végzi, de szükség lenne egy kis erkölcsi értékre, különösen egy 22 éves srác esetében, aki jelenleg pszichológiailag nagy nehézségekkel küzd. Teljesen normális, hogy a szurkolókkal való konfrontáció után elsírta magát. Bármelyik ember szenvedne egy ilyen pszichés helyzetben.”
IBRAHIMOVICRÓL
„Helyes döntés volt meghosszabbítani a szerződését, mert Piolival, a stábbal és Maldiniékkal együtt rengeteget tett azért, hogy a Milan újjáépüljön és fejlődjön.”
PIOLIRÓL
„Egyértelműen támogatom Pioli maradását. Időre van szükség, egy év kevés ahhoz, hogy megítéljük egy edző munkáját. Folytonosságra van szükség a klubnál.”
A JUVE ELLENI RANGADÓRÓL
„Véleményem szerint ez létfontosságú mérkőzés lesz a Milan számára, amelynek a Juventusszal együtt a legnehezebb a sorsolása. A csapat visszaesésével problematikus lenne a helyzet, mind a pontszámbeli különbség, mind a morál szempontjából.”
5 hozzászólás
Szerintem meg békén kéne hagyni őket. Senki teljesítményére nincs jó hatással ez a fajta közhangulat, és Gigio 1-2 bravúrja még akár BL-t is érhet, illetve 1-2 potyáján akár el is mehet az. Békén kellett volna hagyni szezon végéig és kész.
Arra meg ha valaki nem érti meg, hogy a világ egyik legjobb kapusa BL-ben akar szerepelni, és kivár, nem is tudok mit mondani. Várjuk meg, mi a vége, ha EL, akkor menjen, mert neki sem jó ez és nekünk sem, ha meg csoda folytán BL, akkor maradni fog. Noha a 8 millát én is sokallom neki, és ha már Európa ez idénybeli leghatékonyabb kapusa idejönne jóval olcsóbban, hoznám gondolkodás nélkül én is. De nem most a hajrá előtt kell erről beszélni, nevetséges, csak rossz hatással lehet rá és a többiekre is.
A világért sem akarlak elkeseríteni, de a BL leginkább a pénz miatt fontos jelenleg a csapatnak. Na most ha Donnarummát közben ingyen elbukja a klub akkor kb mindegy a BL is mert elbuktunk egy olyan értékű játékost amennyit nem keresnénk a BL-ben! Az meg, hogy a BL-ben akar védeni hablaty! 22 évesen ha aláír 3 évre akkor mit veszített? 25 évesen eligazol és van még 10 éve BL-t nyerni. Amúgy nem hinném, hogy többet érne egy Juve kapujában kiesni a BL-ből úgy, hogy egy vagy a sok játékos közül, itt meg van egy otthonod ahol mindenki istenít téged. A legfontosabb pedig az a klub aki miatt most a világ legjobbjai között emlegetik, ahol szeretik és lehetne benne annyi tolerancia, hogy aláírja a szerződést 8 milláért(ami nem kis pénz) de kiköti, hogy ha nincs BL adjatok el. Akkor nem a dagadt kapna 20 milliót, hanem a “szeretett” csapata 60 milliót és ugyanúgy játszhatna a BL-ben csak a klub nem esne pofára!
“Arra meg ha valaki nem érti meg, hogy a világ egyik legjobb kapusa BL-ben akar szerepelni, és kivár, nem is tudok mit mondani.”
Nem stimmel, amit írsz. A Milan tett egy ajánlatot Donnarummának 8 millió eurós fizetéssel. Donnarumma mit tett? Azt mondta, hogy 10 milliót kér. Ha annyira a BL-ben akarna védeni, nem ezt mondta volna… Vagyis: ha a Milan most letenne elé egy szerződéstervezetet 10 millióról, akkor aláírná. Neki azt kellett volna mondania, hogy addig nem akar tárgyalni, amíg nincs meg a BL. Ez lett volna a korrekt. Ebben az esetben ezt mindenki elfogadta volna. De nem ez történt.
Nekem is ez a véleményem.
Olyan, hogy klub hűség sajnos már nincs. De őszinteség, egyenes beszéd van. Nyilatkozza le, hogy a BL-be akar védeni és kész. De akkor se a közvetlen riválishoz igazolok hanem egy másik bajnokságba. Ha itt is maradna már nem lesz a kapcsolata olyan a szurkolókal mint volt.