A Milan csúfos 3-0-s vereséget szenvedett a Stadio Olimpicóban a Lazio ellen, így visszacsúszott a tabellán az ötödik helyre, Stefano Pioli szerint az első félidőben megvoltak a helyzetek a fordításhoz és úgy véli, hogy a második gól mindent eldöntött.
„Egy olyan csapat ellen játszottunk, amelyről tudtuk, hogy kiváló ellentámadásban és jól játszik nyílt terület esetén. Jobban kellett volna teljesítenünk és nem lett volna szabad engednünk, hogy a mérkőzés az ő javukra forduljon és hátrányba kerüljünk. Az első félidőben megvoltak a gólhelyzeteink, hogy megfordítsuk az állást, de a tizenhatoson belül hiányzott a pontosság. Kétségtelen, hogy sokkal jobbak lehettünk volna. Ennél többet vártam a csapattól, többet kell beleadnunk.” – értékelt Pioli a meccs után.
„VAR? A második gól előtt elképesztő hiba volt és egyértelmű, hogy szabálytalanság történt Calhanogluval szemben. A felelősség a miénk és vállaljuk, de a szezonunk itt nem érhet véget. Az ilyen incidenseknek hatása van a mérkőzésekre és a második gól döntő volt a végeredmény szempontjából.”
„Sokkal koncentráltabbnak, határozottabbnak, magabiztosabbnak és pontosabbnak kellett volna lennünk, ez nyilvánvaló. A következő mérkőzésre kell koncentrálnunk és emlékezni az eddigi utunkra és arra az elszántságra, amit tettünk, hogy itt legyünk. A célunk eléréséért kell játszanunk az utolsó öt mérkőzésen. Nem szabad elkeseredettnek lennünk, meg kell értenünk a hibákat és meg kell próbálnunk ezeket elkerülni.”
„Erős ellenfelekkel kell szembenéznünk és tisztában voltunk a Lazio kvalitásával. Mindenekelőtt az első gólnál sokkal óvatosabbnak kellett volna lennünk. Bennacer elcsúszott és abban a pillanatban a szerencse ellenünk volt. Ez nem lehet kifogás. Motiválnunk kell magunkat, hogy jobban teljesítsünk és óvatosabbak legyünk. Az első játékrészben a kapott gólhoz vezető helyzettől eltekintve a kvalitásunkhoz és a karakterünkhöz mérten játszottunk. Sajnos a tizenhatoson belül kevesek voltunk és nem voltak jók a befejezések illetve az utolsó passzok, de a helyzeteink megvoltak. A második gól után megpróbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, de egyre nehezebbé vált és az idő előrehaladtával fáradtság jelentkezett és csökkent a morál.”
„Nagyon sajnálom. Én vagyok az első, aki kimondja, hogy jobban kell teljesítenünk. Bosszantó, hogy alapvetően eldőlt a mérkőzés a második góllal, amelyet érvényteleníteni kellett volna. Nagyon meglepődtem, ha egyszer a VAR kihívja a játékvezetőt, akkor annak oka van. Láttam a visszajátszást és kizárt dolog, hogy erre valaki azt mondja, hogy labda volt. Lucas Leiva megrúgta Calhanoglu lábát.”
„Jobban fogunk teljesíteni. Tovább kell lépni ezen a csúnya vereségen és a következő mérkőzésre koncentrálni.”
19 hozzászólás
Sajnos mi is sokkal többet vártunk , de a csapat csak azt játszik amire tanították !
Hiába a kitalált taktika ha játékosok nem tudják végrehajtani, ilyen egyszerű, nem Pioli passzol rosszul, nem Ő, aki nem tudja levenni a labdát, nem az edző indít rosszul, Theó több gólhelyzetet csinált az ellefélnek mint nekünk. A játékosoknak kell több alázat kell a focihoz, és nem a pénzt kergetni. Ezzel a játékkal a piaci értékük is csökken.
Remélem Pioli ugyanolyan úriember lesz a sikertelen szezon végén, mint a nyilatkozataiban és ő mondd le.
Nem lenne rossz ha már most megtenné
Attól jobban játszanának a játékosok?
Lemondhat, elküldhetik de ki jön a helyére??? Egy rendes edzőt meg kell fizetni. Ennyiért hasonló kaliberű embert tudnak hozni a helyére. Csak a neve lesz más. Tehetsége nem valószínű. Akkor meg mindegy melyik bohóc ül a padon…
Most van az a helyzet, hogy Pioli megbukott. Kilátástalan gödörben a csapat. Ha lenne talonban egy Capello vagy Sacchi szintű edző, aki elvállalná a szezon végéig, akkor azonnal le kellene váltani.
Csak akkor mondjon le, ha egy rangosabb edzőt hoznak helyette, különben csak magunkból csinálunk bohócot, mint mikor Gattuso elküldését követelték a „szurkolók”. Elmúlt évek alapján ki lehet jelenteni, hogy nem fog helyette jobb jönni, ezért fölösleges leváltani, mert a szezon elején mindenki tapsikolt Piolinak. Talán én voltam az egyetlen, aki le mertem írni, hogy kevés lesz nagyon ez a keret és télen erősíteni kell, mert nem lesz mindig velünk a szerencse és a leghülyébb edzők is kiismerik majd, hogy hol vannak a keret gyengepontjai, de akkor is le voltam oltva, meg gondolom most is le leszek, mert nem támogatom, hogy az edzőt cserélgessük. Majd akkor kell elküldeni az edzőt, ha olyan kerete lesz, amivel versenyezhet az első 4 helyért és mégse éri el azt a célt. A jelenlegi helyzetért a vezetőség a legfőbb felelős, mert mikor ment a szekér, akkor elégedetten hátradőltek, pedig észre kéne venni, hogy nulla pénzből nem lesznek eredmények.
Teljesen egyetértek . Szezon elején másik végén Pioli volt az isten . Nem ő változott az ellenfelek lettek jobbak a keret meg nálunk maradt olyan amilyen . Erősítés nem volt ellenbe sérülés COVID eltiltás stb volt. Van 5 forduló lehet bármi.
Én is leírtam hogy kevés lesz és kéne ember a télen. Gattusot meg kellett volna hagyni. Jobb ez a keret mint Gattuso idejében volt.
+1
Amíg a 40 éves Ibra az etalon addig felesleges Bl-röl álmodozni hosszabb távon. Pénz nélküli koncepció van ami nem ér semmit. Juve,Inter 50-80 millás játékosokkal van megspékelve. Én örültem volna a német vonalnak ott lett volna elképzelés.
Ha profik lennének a vezetők, akkor nem érezelmi alapon döntöttek volna nyáron. Mert ugye az volt, hogy ilyen tavasz után nem lehet elküldeni Piolit. Pedig várható volt, hogy ez lesz. Következetesen végig kellett volna vinni a váltást. Megint buktunk egy évet. Egy rendes edző kell, Pioli ugyanezt eljátszotta az Inernél is, hogy nyomott egy jó félszezont, aztán szétestek. Donnarummának oda kell rakni az orra él egy szerződést évi 3 millával, amit meg megspórolunk odaadhatjuk egy értelmes edzőnek. Azért 7 millióért már leül egy komoly arc, vagy akkor legyen Ibra az edző, ő úgyis megkapja a nagy lóvét, közben meg a fele meccsen nem lehet bevetni.
Pioli adio, ide Gardiola kell !Azokon a mérkőzéseken mikor nem volt balszélsőnk és kérem beteszi Krunicsot ,és Hauget meg padoztatja én a vezetőséget is hibáztatom ,hogy ezt nem látják .
Mi is többet vártunk. Hibának tartottam volna ha szezon közben elküldik Piolit. Itt vastagon hibás mindenki, a csapat, az edző, a vezetőség, az orvosi stáb. Hosszú évek óta a Milan-ban van a leg több sérült. Az álmom Gattusóval bajnokságot nyerni. FORZA MILAN!!!!
Többen említettétek, hogy gyenge a keret. De ez a keret sokáig vezette a bajnokságot! Pioli a rossz döntéseivel abszolút felelős a lecsúszás miatt. Nem jól forgatja a csapatot, nem jó a taktika. Említettétek Haugét. A tehetséges játékosunk beállt a Samp ellen hátrányban, klasszis góllal kiegyenlített, majd az azóta eltelt négy meccsen egy percet sem kapott…
A Lille edzője kell 🙂 Vagy jön is????!!!
Ha nincs terv mert ez látszott akkor én is többet várnék..!
Bennacer azert csuszott el mert a 16-os előtt már szervezett volna ahelyett hogy kipasszolta volna ő cselezni akart!