Hakan Calhanoglu szép góllal vette be a Sassuolo kapuját, azonban ez is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez, ugyanis a vendégek a második játékrész hajrájában megfordították a mérkőzést.
A 30. percben előnybe került a Rossoneri a Sassuolo ellen. Calabria bedobása után Saelemaekers nagyszerűen tette át a bal szélre a labdát Calhanoglunak, aki igazított rajta egyet, majd gyönyörűen a kapuba tekert. A török válogatott irányító minden tétmeccset figyelembe véve a nyolcadik gólját szerezte ebben a szezonban.
CALHANOGLU GÓLJA:
3 hozzászólás
Akinek ilyen technikája van annak kettesével kéne lőnie a gólokat, mert így felmerül a kérdés, hogy nem tesznek meg mindent a győzelemért és beérik a kevéssel.
Ezzel azt akarod mondani, amíg nem lő még 1 ilyet a meccsen akkor alibizik?
Én annyit mondok, hogy többet várnék el tőle, de főleg a csapattól, mert 1 gól után úgy leállnak, mintha vége lenne a mérkőzésnek. Calhanoglu meg próbálkozott, de kevés sikerrel, mert általában erőből lövi és nem próbálja meg okosan helyezni, de még így is neki van a legjobb lövőtechnikája a csapatból, de ez sajnos kevés lesz bármihez.