Leandro Cantamessa, a Milan ügyvédje nyilatkozott a Zlatan Ibrahimovic ügyről és kiemelte, hogy a felvételek alapján is egyértelmű, hogy félreértés történt a kiállításnál.
A fegyelmi bizottság kedden dönt Ibrahimovic eltiltásáról, akit szombaton a Parma elleni mérkőzésen állítottak ki azonnali piros lappal. A felvételek alapján kiderült, hogy a svéd csatár nem tett sértő megjegyzést Fabio Maresca felé. Most a labda a sportbíró térfelén pattog, hogy a játékvezetői jelentés alapján döntsön az eltiltás eltörléséről vagy mértékéről.
A klub ügyvédjei gőzerővel dolgoznak az ügyön és készen áll a fellebbezés abban az esetben, ha Ibrahimovic kétmeccses eltiltást kap. Cantamessa, a klub ügyvédje felvázolta a lehetséges kimeneteleket és hozzátette, hogy csak abban az esetben törölhetik el a 39 éves csatár eltiltását, ha Maresca beismeri, hogy félreértés volt.
„A fiammal együtt fogom képviselni Ibrahimovicot egy olyan jogi eljárásban, amely még nincs meghatározva, mert várjuk a sportbíró keddi ítéletét. Egyértelműen fellebbezünk, ha az a balszerencsés forgatókönyv valósul meg, hogy két meccses eltiltást kap.” – mondta Cantamessa.
„Minden attól függ, hogy mit írt Maresca a jelentésébe. Ha a játékvezetőnek kétségei vannak a hallottakkal kapcsolatban és ezt leírja, akkor az ügyben váratlan és szenzációs fordulat lehet. Amennyiben beismeri, hogy tévedett, akkor Ibra pályára léphet a következő mérkőzésen, annak ellenére, hogy a Parma ellen kiállították.”
„Ellenkező esetben egy vagy akár két mérkőzésre szóló eltiltást kaphat, de ez rendkívül igazságtalan lenne. Ekkor azonnali fellebbezést nyújtunk be, ám a szabályok nem teszik lehetővé a fellebbezést 1 mérkőzéses eltiltás esetén.”
„Félreértés történt, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Ismétlem: ha a játékvezető elismeri, hogy hibázott, akkor nincs kérdés. Meghallgattam a felvételeket és valóban félreértés volt. Ártatlan mondatok hangzottak el, különösebb vita sem volt. Nem tudom, hogy a játékvezető mit hallott, de azt tudom, hogy nem történt sértegetés.”
A Milan hétvégén a Genoát fogadja a San Siróban a 31. fordulóban, majd a következő játéknapon a Sassuolo lesz az ellenfél, szintén hazai pályán.
6 hozzászólás
Egyértelmű, hogy eltörlik a büntetést hiszen nincs jogalapja.
Vagy….mégiscsak eltiltják, mert nem volt a fején sapka.
na most derül ki, hogy Marescában takony vagy igazi gerinc van 😀 egyébként nem gondolom, hogy jó döntés lenne teljesen eltörölni az eltiltást, akkor minden ilyen piroslapnál a sértettek (főleg ha újra teltházak lesznek) félreértésre fognak hivatkozni, és benyögnek valami hasonló mondatot mint ami elhangzott. Felmutattak már piros cédulát olyan szabálytalanságért is valószínűleg ami nem is volt az, a játékvezetői hiba sajnos benne van. Bármennyire nem bűnös most Ibra, ettől függetlenül el tudtuk képzelni róla, hogy az, ismerve habitusát. A megoldás az lenne, ha nem menne a folyamatos szájtépés, valóban csak a capitano részéről.
Azért azt tiszta felvételekkel kell alátámasztani, hogy mi hangzott el. Abból tele stadionok esetén nem sok lesz. 😀
Szerintem ezzel nincs gond. Ha lehet 100%-osan bizonyítani mi hangzott el akkor törlik az eltiltást. A VAR (amellett, hogy szerintem épp a csalásra, mérkőzések befolyásolására találták ki) épp azért működik sokkal rosszabban, mint pl NFL-ben (persze ott is sok vita van egyes ítéletek után) mert ott világos a szabály: A mérkőzés játékvezetőjének a döntése egészen addig érvényben marad, míg azt 100%-osan bizonyítható annak helytelensége videó alapján.
Nincs mese, szemüveget, hallókészüléket, diktafont, VAR-t, meg mindent sz@rt a bírónak!
Vagy lehet nem kellene végigszövegelni a meccset?