Zlatan Ibrahimovic hosszú évek után visszatért a svéd válogatottba és a győztes mérkőzésen történelmet írt.
A 39 éves klasszis közel 5 év után újra magára öltötte a svéd válogatott mezt és kezdőként játszott a Grúzia elleni világbajnoki-selejtezőn. 39 évesen és 173 naposan Ibrahimovic lett a svéd nemzeti csapat történetének legidősebben pályára lépő játékosa.
A svédek 1-0-ra legyőzték Grúziát és Ibra egy gólpasszal vette ki a részét a győzelemből. A 39 éves csatár a mérkőzés után a következőképpen nyilatkozott.
„Újra pillangókat éreztem a gyomromban. Nem volt nyomás rajtam, de izgatott voltam és jó érzés volt pályára lépni a válogatottban. Igaz, hogy nem túl sok gólhelyzetet alakítottunk ki, de segítjük egymást és harcolunk. A játékban hiányzott valami, talán túlságosan tiszteltük az ellenfelet. Nem volt könnyű meccs, de nyertünk és a három pont a legfontosabb.” – nyilatkozta Zlatan.
„Svéd himnusz? Meg kellett tanulnom és sikerült. Jó volt énekelni a himnuszt. Jól énekeltem-e? Nos, erről Isakot kell megkérdezni, aki mellettem állt.”
„Gólpassz? Claesson közel állt hozzám és odaszólt: »Mögötted, Zlatan!« Tudtam, hogy hol helyezkedik, így mellkassal levettem a labdát és hátratettem neki.”
„Jól érzem magam. Olyan volt, mintha az első nemzetközi mérkőzésemet játszottam volna.”