Fikayo Tomori, a Milan legújabb igazolása először nyilatkozott a Rossoneri játékosaként és elmondása szerint lenyűgözte a trófeaterem. Az angol védő beszélt a klubváltásáról, Paolo Maldini hívásáról, a mezszámáról és a céljairól is.
„Azért döntöttem, hogy, hogy csatlakozom a Milanhoz, mert ez egy nagy múltú együttes nagyszerű játékosokkal. Nyilvánvalóan a csapat most jó periódusban van és ez egy olyan lehetőség volt, amire nem mondhattam nemet. Nagy megtiszteltetés számomra itt lenni.” – mondta Tomori a MilanTV-nek.
„Meglepődtem és kissé zavarban voltam, amikor a klub először felhívott. Beszéltem Maldinivel, a futballtörténelem legjobb védőjével, aki arra kért, hogy csatlakozzak a Milanhoz. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy ide akarok jönni és itt szeretnék játszani. Nagyon boldog vagyok.”
„A pályán kívül nagyon nyugodt és jókedvű ember vagyok. Szeretem a szabadidőmet a családommal és a barátaimmal tölteni. A pályán nagyon koncentrált és agresszív vagyok. Szeretek labdát szerezni, védekezni és segíteni a csapatnak a győzelemért.”
„Amikor kicsi voltam és csatárként vagy középpályásként játszottam nagyon szerettem Kaká vagy éppen Seedorf játékát. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy itt játszhatok és a Milan mezt viselhetem. Ha csak a felét elérem annak, amit ők Rossoneri színekben már akkor csodálatos élmény lesz.”
„Ez egy nagyszerű lehetőség számomra a fejlődésre és trófeákat nyerni. A Milan a történelme alapján egy győztes klub és biztos vagyok benne, hogy ez ebben az idényben illetve a jövőben sem lesz másképp. A labdarúgás egy csodálatos sportág és még gyönyörűbb, ha nyersz. Én ezért jöttem ide. A klub múzeumában megláttam a Bajnokok Ligája-serlegeket, a Scudettókat, a többi trófeát és akkor megértettem, hogy ezeket szeretném elérni, amíg itt vagyok.”
„Beszéltem Piolival és nagyon örült az érkezésemnek. Motivációt adott, hogy csatlakozzak a csapathoz, érezzem jól magam és a legjobbamat nyújtsam. Beszéltem néhány játékossal, akik korábban már játszottak a Milanban vagy más olasz csapatokban és mindenkitől kiváló dolgokat hallottam a klub kapcsán. Így számomra 100 százalékban a Milan volt opció.”
„Mezszám? Amint megláttam a 23-ast, egyből tudtam, hogy ezt választom. Ráadásul 23 éves vagyok. Nagyon inspirál Michael Jordan, aki szintén a 23-as számot viselte. Remélem, hogy sikeres leszek ezzel. Már nagyon várom a kezdést. Mindent beleadok a Milanért.”
8 hozzászólás
Ha olyan a mentalista mint Jordennek, akkor nem lesz semmi baj vele 🙂
Kalulu helyett jobb lesz az egyértelmű , de vajon Musa-nal is Gabbianal is jobb ? Megér ez 30 M ?
És megint csak Kalulu. Ti bele vagytok betegedve ebbe a Kaluluba. Ráadásul tévesen vagy nem nézitek végig a meccseket, vagy csak azt lássátok amikor gólt kapunk. De hogy mennyi mindent csinál azon kívül azt nem lássátok. Ja meg amikor Romagnoli játszik akkor ott nincs kapott gól, ott nincsenek hibák, csak amikor Kalulu. Szánalmasok vagytok már komolyan. Ja és Kalulu a védelem jobb oldalára jött, tehát nem oda ahova Tomori érkezett, tehát fölösleges Kaluluval hasonlítgatni. 😉😉
Én nem degradálni akarom Kalulu-t , de jelen helyzetben 4-5ik számú opció a védelemben (amire tökéletesen alkalmas) + koránál fogva még fejlődhet is .100x előrébb tart mint a pici Maldini így is. En csak próbálom beilleszteni a sorba Tomorit , hova hanyadik opcionak férne be a vedelembe és ezt mérlegelve teszem fel a kérdést , hogy egy vélhetően 3 ik számú védő megér 30M vagy nem? Májusig kiderül 🙂
Most még harmadik, de könnyen lehet h. Romagnoli jövőre már nem itt játszik.
Nem azért a 4-5ik opció Kalulu mert 4-5ik opciónak érkezett hanem azért mert már kifogyott a csapat a belsővédőkből. Újra említem hogy Kalulu főleg Calabria pótlására érkezett. De mivel meg állta a helyét bevetették belsővédőnek. És így van a belsővédő posztra egy Kjaer, aki nem teljesen egészséges és vannak egy kis problémái a hatával, és sokszor fájdalommal játszik, aztán egy pocsék formában játszó Romagnoli, egy sérült Gabbia, egy most már távozó Musacchio, aki csak vészhelyzetben kapott lehetőséget. Ezeket figyelembe véve szerinted nem kellene egy komolyabb védőt venni akiben benne van a potenciál hogy beverekedje magát a kezdő csapatba? Mert ugyebár Kjaer sem a legfiatalabb, és a beépités sem megy egy pár nap alatt, tehát szerintem nagyon is logikus venni egy komolyabb hátvédet aki hajlandó azért a cserepadon is ülni és nem akar rögtön csak kezdő lenni. Tehát én szerintem pont egy olyasmi hátvéd kellett mint Tomori.
Ha magabiztossá válik tőle a védelmünk akkor igen.
Amúgy szerintem be fog válni. A koncentrált és agresszív védő mindig jó ha a mi csapatunkban van.
Beválhat!