A legfrissebb hírek szerint Mario Mandzukic csatlakozik a Milan együtteséhez.
Fabrizio Romano átigazolási guru szerint megszületett a megegyezés és Mandzukic a Milan játékosa lesz. A horvát csatár órákon belül Milánóba érkezik és hétfőn vesz részt a kötelező orvosi vizsgálatokon, majd aláírja a szerződését a piros-feketékkel.
A MilanNews közölte, hogy Mandzukic 6 hónapra fog aláírni mintegy 1,8 millió eurós fizetéssel. A kontraktus tartalmazni fog egy opciót, amelynek értelmében további 1 évvel automatikusan meghosszabbodik a szerződése, ha a Milan kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájába.
FRISSÍTVE: Mandzukic gépe 19:45 körül landolt a milánói Linate reptéren.
DÉLELŐTT ÍRTUK:
A Milan vezetősége úgy döntött, hogy csatárt szerződtet a téli átigazolási időszakban a támadó-szekció megerősítése érdekében. Kezdetben felmerült Gianluca Scamacca vagy éppen Leonardo Pavoletti neve, azonban minden jel arra utal, hogy Mandzukic lesz a befutó.
A MilanNews beszámolója szerint Mandzukic egyetlen lépésre a Milantól és a felek nagyon közel állnak ahhoz, hogy megállapodjanak egymással. A 34 esztendős támadó tavaly nyáron bontott szerződést a katari Al-Duhail együttesével és a megfelelő lehetőségre várt.
Úgy tűnik, hogy eljött a pillanat Mandzukic számára, hogy visszatérjen Európába és Olaszországba. Ez egy egyedülálló lehetőség számára és a szezon hátralévő részében a jelenlegi listavezető Milant erősítheti. A MilanNews azt állítja, hogy célegyenesben a transzfer, az utolsó részletek megvitatása zajlik és csak idő kérdése, hogy a klub lezárja a második téli igazolását.
A BL-győztes horvát játékos számára vonzó a lehetőség, hogy a Milan játékosa legyen. A La Gazzetta dello Sport közölte, hogy a Rossoneri ajánlata Mandzukicnak egy fél éves szerződés, opcióval a következő szezonra.
13 hozzászólás
13:19: Secondo Fabrizio Romano, domani Mandzukic sarà a Milano per sottoporsi alle visite mediche.
Holnap orvosin Milanoban!
Hát nagyon remélem, hogy tudják mit csinálnak Maldiniék, de Mandzukic érkezésével nem igazán értek egyet. Eleve nem volt egy micsoda gólszóró a Serie-A-ban korábban, továbbá július 5.-e óta klub nélküli. Én aláírom azt, hogy tapasztalt, szép karriert futott játékos, de (itt mindenki véleményét tiszteletben tartva) arra épült a karrierje, amit a Bayern játékosaként csinált. A Juvéban már közel sem volt olyan, mint azelőtt. majd 9000 perc 31 góllal a Serie-A-ban, szóval szerintem kb. 5 évvel ezelőtt lett volna erősítés. De remélem tévedek!
De nyilván nem is kezdő csatárként számítunk rá csak hogy legyen valaki aki tudja Zlatan-t helyettesíteni és Mandzukic volt számunkra a legkedvezőbb megoldás mivel ingyen van bár én Scamacca-nak jobban örültem volna
Azért azt számold hozzá hogy a meccseinek az 1/3-át bal szélsőként játszotta le a Juvéban. Az összes sorozatot figyelembe véve csatárként játszott a Juvéban 98 meccset (31 gól, 12 assist) és ehhez jön a balszélsőként lejátszott 53/10/5 (pár meccset játszott még más pozícióban is, de ez a kettő volt a lényeges). Ez szerintem azért jobb mint a „közel sem volt olyan”. Majd meglátjuk, ha jó kondiban van akkor nagyot nyerhetünk vele szerintem.
Valaki azt magyarázza már el, hogy miért lesz jó nekünk ha bejutunk a BL-be és marad? Ez megint felesleges pénzkidobás lesz. Lehet, hogy Ibrával is hosszabbítunk, akkor jövőre lesz két 35+ csatárunk, mindkettő magas fizetéssel, játszani meg lehet, hogy nem sokat fognak. Jöjjön erre a félévre, hogy nagyobb esély legyen a scudettora, és hogy az EL-ben is tovább jussunk, de max 1 milliót adnék neki és csak akkor marasztalnám, ha rászolgál.
Az alapján, hogy a Milan BL-be jutása esetén Mandzukic szerződése 1 évvel meghosszabbodik, azt gyanítom, hogy Ibra is marad még 1 évet.
Mandzukic leginkább abban volt különleges, hogy támadóként hihetetlen volt a mezőnymunkája, és nem is védekezett rosszul. Egyáltalán nem hátrány, ha van két ilyen magas támadó egy csapatban. Ibrát és Mandzukicot nem olyan egyszerű elnyomni, bár vélhetően nem sokszor lesznek ők fent egyszerre a pályán.
Az biztos, hogy Mandzukic túljutott a zenitjén, de azért 34 évesen még talán nem felejtett el focizni. Kérdés, hogy mennyi idő kell neki, hogy legalább 20-25 percre be lehessen őt vetni.
Furcsának tartom, hogy sehol sem merült fel a neve nyáron.
Jó igazolás lehet de csakis Zlatan cseréjeként! Persze ha ebbe Zlatan is bele egyezik mert ha ezért elhagyja a klubot év végén akkor adtunk a sz@rnak 1 pofont.
Leaonak kap még egy kis időt pallérozódni.
Luka Jovic is tervben volt és hagytuk visszamenni a Frankfurba….rögtön lőtt is két gólt. Valószínűleg évi 3,2 milláért meg lehetett volna szerezni és 9 évvel fiatalabb mint a kiégett Mandzukic, akinek adunk 5 hónapra 1,8 milla fizut… hát ez nem néz ki túl nagy fogásnak, de biztosan tudják a vezetők, mit nyerhet ezzel a csapat
Jovic egy lutri. Biztos nem akart volna ide jönni egy fél évre. A másik dolog meg be vált a Frankfurtban és ennyi. A Realba nem vált be, miből gondolod hogy a Milanba be vált volna? És ha nem vált volna be itt se akkor lett volna a nyakunkon megint egy játékos egy 5 éves szerződésel és ha már itt sem vált volna be akkor még jobban csökkent volna az ára.
Nemis mondanám hogy magas a fizetése Mandzukicnak. És az hogy 34 éves az miért lenne határány? Úgy csinaltok mintha 44lenne. Nem 5 éves szerződést kapott, hanem csak egy fél evést amit meg lehet hosszabbítani egy évvel. És miért ne lehetne ingyen egy ilyen játékos a csapatban. Ahogy Lansky írja nem olyan könnyű el bírni evel a Mandzukical. Kemény játékos, magas, védekezik is, és harcol. Ő nem egy Leao aki flegman veszi sokszor a dolgokat de ott hagyja a szívét sokszor a pályán. És lehet lássa a vezetőség hogy a fiatal csatárok nem nagyon szórják a gólokat ha nincs Ibra. És ráadásul Mandzukic azért le tud foglalni sokszor 2-3 védőt is és ez is fontos, így legalább több hely nyílik a többi játékosnak. Hauge is sokszor nem tudott meg indulni a kapura mert 3-4 játékos volt előtte, mert elég volt ha Leaot egy ember fogja, de azért Mandzukic más tésztából van és sokszor meg gyűlik vele a bajuk a védőknek.
És sokszor azért sírtok mert gyenge, rövid a cserepad. Erre érkezik a csere padra egy Tomori, Mandzukic és az sem jó. Mit vártok hogy Messi fog jönni a cserepadra? A másik dolog meg ez nem olyan vétel volt hogy hónapokig dolgoztak volna egy csatáron és vesznek egy Mandzukicot. Csatárt már nemis akartak venni de adódott egy ilyen lehetőség hát ki használták.
Teljesen igazad van Toti82.
Ivica Medo, a gol.hr szakírója:
„Mario Mandzukic nagyon erős jellem, igazi maximalista. Láttam játszani az apját, sok vonásában emlékeztet rá. Jól fejel, technikailag rendben van, de ami igazán kiemeli a mezőnyből, az a harcossága. Valószínűleg ez a képesség ugyanabból a tőből fakad, mint a médiában romantizált sorsú brazil játékosoknál. Mario igen szegény vidékről származik, hasonlóképp a környéken nevelkedő Domagoj Vidához vagy Ivica Olichoz, a nehézségek hamar megedzették, rendkívüli akaraterő hajtja. Olyan játékos, aki nyáron elmegy három hétre a tengerpartra, visszatér a csapathoz, és az első edzésen jobb erőnléti eredményekre képes, mint az előző heteket végigtréningező társai.” Ennyit az erőnlétéről.
Szerintem nem zsákbamacska ez az üzlet. Amikor olvastam ingyen fél év fizuért jön és még plussz egy évet is maradhat teljesen rendben van . Csak nyerhetünk ezzel az üzlettel. Jól fog jönni az Európa ligába gondolom oda vették ha ibra belendül nincs esélye senkinek az tudjuk.