A Bild újságírója szinte biztos abban, hogy Hakan Calhanoglu jövő nyáron ingyen fog távozni a Milantól és azt is elárulta, hogy jelenleg mi a legvalószínűbb forgatókönyv a lehetőséges célállomás kapcsán. Ennek megvalósulására 90 százaléknyi esélyt lát.
Calhanoglu szerződése 2021 nyaráig szól a Milannal és nem titok, hogy a klub vezetősége szeretne hosszabbítani vele. A piros-feketék már megkezdték az egyeztetéseket a játékos ügynökével, azonban úgy tűnik, hogy hatalmas a különbség Hakan fizetési igénye és a klub ajánlata között.
Christian Falk, a Bild sportújságírója szerint Calhanoglu ügynöke előrehaladott tárgyalásokat folytat a Manchester Uniteddel és a 26 éves török támadó-középpályás jövő nyáron klubot válthat – méghozzá ingyen.
„Információink szerint az első tárgyalások már ezen a nyáron megkezdődtek Calhanoglu ügynöke és a Manchester United között a játékos 2021-es klubváltásáról. Akkoriban a dolgok már nagyon előrehaladtak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Milan vezetősége az átigazolási időszak vége előtt elutasította a Juventus ajánlatát.” – mondta Falk a SempreMilannak.
„Jelenleg a pontos fizetésről zajlanak a megbeszélések. Calhanoglu számára nagy előnyt jelent, hogy lejáró szerződése van.”
A német újságírótól azt is megkérdezték, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy Calhanoglu a 2021/2022-es idénytől a Manchester United játékosa lesz. Falk konkrét válasza az volt, hogy 90 százalék.
17 hozzászólás
Ha ez igaz, akkor a Manchestert be is lehet perelni, hiszen tudtommal nincs joguk tárgyalni a játékosunkal, hiszen nem az utolsó fél évében van a szerződése.
Továbbá Hakant küldeném is a primaverába.
Ha a játékjogot birtokló klub (jelen esetben ugye a Milan) ebbe beleegyezett, akkor nem volt akadálya, hogy tárgyaljanak a felek. A tárgyalás egy dolog, akármire is jutnak, nem biztos, hogy lesz belőle üzlet. Egy olyan, a szerződése utolsó évébe lépő játékos esetében, mint Calhanoglu, a Milannak is az lenne az érdeke, hogy a törököt, ha nem akar maradni, el tudja adni. Az ilyen utolsó éves tárgyalások persze veszélyesek, mert akár előszerződést is köthetnek a felek, ami azt jelenti, hogy a játékos meggátolhatja a Milant abban, hogy őt pl. télen el tudja adni más klubnak. Ezzel gyakorlatilag arról állapodnak meg, hogy a játékos hagyja, hogy lejárjon a szerződése, nem tárgyal másokkal, ennek fejében várja őt az X milliós fizetés… Ezért nem célszerű az utolsó évre hagyni a szerződéshosszabbításokat.
Olyanra egyébként alig volt példa, hogy egy klub feljelentett volna egy másik klubot, saját vagy volt játékosát azért, mert a beleegyezése nélkül kezdett tárgyalásba. Annak idején a Santos jelentette fel állítólag Neymart, mert az engedélyük nélkül tárgyalt a Barcelonával. Valószínűleg mindenki ezt csinálja egyébként, az ügynönök folyamatosan árulják a játékosaikat, a klubok próbálják lekötni a kiszemeltjeiket, miközben nem akarják a fél világgal tudatni, hogy érdeklődnek egy klub valamely játékosa iránt. Adott esetben a klub és a játékos közötti viszony is elmérgesedhet, ha a klub megtilt mindendféle tárgyalást.
Mehetsz, te „torok”. Az elmúlt esztendőben, hányszor nyilatkoztad, hogy Pioli az edződ, mert megtalálta a helyed, ahol a legjobban érzed magad..Meg, hogy Milanóban jól érzi magát Ő és a családja..Maradni akarsz, nem lesz gond a szerződéshosszabbítással.
Egyébként játékosmozgások mindig is voltak, vannak és lesznek is. Különösebben nem érdekel, mert nem az a kategória, aki után sír az ember. Sztem bármelyik ambíciózus fiatal tamadó középpályás hozza minimum azt a szintet, mint a szőnyegárus török. Hát a magyarok ellen a válogatottban sem volt egy szenzáció a teljesítménye, meg semelyiken sem. Volt egy olyan nyilatkozata is, hogy BL-ben akar szerepelni. Hát ecsém..A Uniteddel majd az EL pozíciókért biztosan harcban lesztek. Remélem jól fogja magát érezni az egész évi szakadó esőben, a verseny bikák ellen focizni…Angliában erre szamítani kell. Mire megmozdul Hakan 3 liverpooli játékos 4 felé fogja törni a lábát.
Auf Wiedersehen, viel Spaß, wenn du wieder gegen FC Mailand spielst, weinst du dich Türke. Du kannst auch ein Kebabrestaurant aufmachen, damit die ManchesterCityManschaft feiern können.
udn natürlich er kann auch ein Kebabrestaurant aufmachen, wo die ManchesterCityManschaft feiern können.
A török nagyon nehezen fogja tudni megmagyarázni a szakmaiságot, ha a MU nem jut be a BL-be, a Milan meg bejut…
Nem jósolok egyébként nagy jövőt OGS-nak, szerintem nem éri meg a szezon végét. Ez befolyásolhatja Calhanoglu szerződtetését is.
Egyébként meg ha ennyire menni akar, menjen.
Nem pont Calhanoglu volt az aki amikor ide érkezett előtte egy fél évig nem játszott mert eltiltást kapott pont azért hogy más klubbal már meg egyezett…vagy valami ilyesmi…
„A 23 éves játékos még februárban 4 hónapos eltiltást kapott a FIFA-tól, ugyanis 2011-ben a Karlsruhe játékosaként megegyezett a folytatásról a Trabzonsporral, viszont végül maradt és hosszabbított a német klubbal.”
Forrás: acmilan.hu 2017.07.02.
Ugyan már… Meg akarja emeltettni a fizetését és meg is fogják emelni. Ennyi….
Nem vagyok túl nagy kedvelője a töröknek. Lehet, hogy a képességei meglennének, hogy jó játékossá váljon, de mentálisan borzasztóan gyenge. Hiányzik belőle a győztes attitűd. Igazából két jó félévet leszámítva nekem mindig az ugrik be róla, hogy mennyire lassú és körülményes. Technikai hibák, rossz passzok és teljesen súlytalan jelenlét jellemezte mindig is. Persze mondhatjuk, hogy nem a posztján játszatták, de egy labdát akkor is jól kell(ene) tudni lekezelni, ha az aktuális edzője mondjuk szögletzászlónak nevezi azon a meccsen. Ha már megkapta a 10-es mezt, talán az is joggal elvárható, hogy ne kelljen neki 7-8 mp, amíg átveszi a labdát, végiggondolja a játékszituációt és továbbadja azt.
Ezen a szinten borzalmasan lassú a pali. (És direkt nem akarom mondjuk egy Seedorfhoz, Rui Costához, vagy Savicevichez hasonlítani, mert még a billentyűzetem is könnyezni kezdene, ha belekezdenék)
Érdekes lenne a MU-ba igazolnia. Az a csapat hasonlóan kilátástalan, mint a Milan volt szűk egy évvel ezelőtt, azzal a különbséggel, hogy náluk azért van pár klasszis. Az egyik ilyen pl. Bruno Fernandes, akivel a töröknek meg kéne harcolnia a kezdőért. De ha szélen akarnák játszatni akkor is ott van Martial, Rashford, Mata, Greenwood. Egy sorral hátrébb pedig Pogba, Fred, van De Beek.
Persze ahogy Lanksy is említette, sok függ attól, hogy OGS megy, vagy marad, de őszintén szólva nem gondolnám, hogy Hakan jobban járna ezzel a váltással. Bár az MU-nál vannak talán annyira ökrök, hogy megadják azt a fizut, amit a török kér, de ha csak ez számít, még kevésbé fogom őt becsülni.
Egy biztos, sírni semmiképp nem fogok, ha távozik.
Hát én bírtam a palit de jól összefoglaltad a gyengeségeivel együtt, szóval ha akar menjen. Nekünk meg találni kell helyette valakit aki jobb nála.
Diaz? Egyenlőre nem érzem benne a kategória ugrást de lehet a folyamatosság előhozná belőle a Realost.
Ezt sok játékos(általában a menedzser hülyíti meg őket) csinálja, hogy követelőznek, ha volt egy elfogadható periódusa. Mondanám, hogy majd megadják neki az emelést és minden jól fog menni, de ahogy játszik az utóbbi időben, mióta ez a téma, azóta csak foglalja a helyet a fiatalok elől, akik megmutathatnák mire képesek, mert ezt a semmit ők is tudják, ezért nagy kockázat nincs. Hálátlan játékos, ezért gyorsan meg kéne szabadulni tőle, mert vagy azért játszik rosszul, mert ezzel zsarolja a csapatot vagy pedig csak ennyit tud, akármelyik is az igazság meg kell válni tőle.
A Milan kezdőjéből a MU kispadjára igazolni csak a pénzről szólhat. Akkor viszont mehet is! Gratulálok neki!
Az a baj hogy ezt most valaki megszellőztette és még ha nem is úgy van máris előnybe kerülnek ezek a játékosok. Fizetett hírdetés vagy valami ilyesmi . De az ilyen patkány ügynökök mindenre képesek a pénzért. A Barca elvesztette Neymárt mert egyszerűen kivásárolták hiába volt szerződése . Ez sajnos hozzá tartozik.
A töröknek 2021.06.30. napjáig van szerződése a Milannal, így egyetlen sansz maradt, hogy a Milan még pénzt kapjon érte, a téli mercato. De nem fog kapni, kivéve, ha mondjuk a MU már most magához köti azzal, hogy idén még marad a Milanban, de nyártól már a Unitedben focizik. Annak éppenséggel lehet szurkolni, hogy a Unitednek annyira rosszul menjen a következő hetekben, hogy úgy érezzék, a törökre már 2021 tavaszán szükségük lenne, hogy a BL-be bejussanak. Ebben az esetben a Milan, ha ügyes, kér legalább 8-10 milliót Calhanogluért.
Az utolsó előtti mondatodat nem igazán értem, hogy jön a témához. Amikor Neymart kivásárolták a „franciák”, egy olyan érvényben lévő szerződése volt, amely még 4 évig (azaz 2021 nyaráig) a Barcelonához kötötte. A kivásárlási záradék lényege, hogy az alkalmazásával lehetőség nyílik arra, hogy a játékos az ő játékjogával rendelkező klub beleegyezése nélkül tudjon másik klubhoz igazolni. A Barca-Neymar-PSG ügyben éppen ez történt. A Milan-Calhanoglu-MU hármas esetében erről szó sincs. A Milan esetében nem vált gyakorlattá a kivásárlási ár alkalmazása. Ez előny, de hátrány is lehet. Előny, mert akár egy 150 milliós ajánlatra is azt lehet mondani, hogy NEM (lásd a nyári messis sztorit), hátrány viszont, hogy a másik klub a játékos „befűzése” esetén egy alacsonyabb összegért is megszerezheti a kiszemelt játékost, ha rá tudja beszélni, hogy a karrierje érdekében (meg a nagyobb pénzért) váltson: pl. próbálja mindenki tudtára adni, hogy távozni akar… Általában egy játékos, ha nagyon távozni akar, akkor valahogyan elengedik, akár kisebb összegért is, mert a csapatnak nagyon nem tesz jót egy ilyen nagyon menni akaró valaki, meg persze ott van a klub megítélése (egy rosszul teljesítő klub a nagyon jó játékosát nem tartóztatja, ha az szintet léphet, létezhet olyan is, hogy valaki, aki sokat tett a klubért, annak adnak ilyenféle „kedvezményt”). Általában persze.
Egy a lényeg. Sem a Manchester United, sem más klub nem fogja kivásárolni Calhanoglut. Egyrészt már valószínűleg megtették volna, másrészt azért, mert vélhetően kivásárlási ár nincs is a szerződésében rögzítve. Tehát vagy télen szerzik meg a piaci értékénél (illetve az eladási áránál) jóval kisebb összegért, vagy megvárják, míg lejár a szerződése. Persze van esély arra is, hogy hosszabbít vele a Milan, de ezt úgy 5%-ra teszem.
Ezzel csak azt szerettem volna írni hogy semmi sem biztos . Lehet neked szerződésed akkor sincs kőbe vésve hogy ott maradsz amíg le nem jár az a pár év. Kiszámíthatatlan hogy mi jár az ügynökök és a játékosok fejében . A pénz azért nagyon nagy szerepet játszik. Csak ennyi a neymáros példa. Amivel próbáltam példát írni. 😀
Áhhh… semmi. Példát fog statuálni a klub. obra és Donnarummán kívül senki nem fog nagy pénzt keresni itt
* Ibra….