Zlatan Ibrahimovic az Udinese elleni meccs után reagált a kritikusok szavaira, valamint viccesen kijelentette, hogy Paolo Maldininek elő kell készítenie a szerződéshosszabbítását.
A 39 éves klasszis 1 góllal és 1 gólpasszal vette ki a részét az udinei győzelemből.
„Néhány hónappal ezelőtt azt mondtam, hogy csak bemelegítek.” – mondta Ibra a Milan TV-nek.
„Hat hónappal ezelőtt azt mondták, hogy minden játékos megbukott, aki visszatért a Milanhoz és feltették a kérdést, hogy ezúttal miért lenne másképp. A válaszom az volt, hogy én soha nem vesztettem el a szenvedélyemet aziránt, amit csinálok. Megfelelő mentalitásom van, hiszek benne és keményen dolgozom, hogy elérjem a céljaimat.”
„Van egy fiatal és jó csapatunk, amely hisz valamiben, keményen dolgozik és minden nap fejlődik. A csapattársaim sokat segítenek, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam. Minden nekik és az edzőnek köszönhető, aki megteremtette az egyensúlyt az edzéseken és mindig megtalálta a helyes módját annak, hogy hogyan küldjön pályára engem és a csapatot.”
„Gólom? A labdát néztem és vártam, hogy beguruljon a kapuba, így a csapattársaimmal ünnepelhettem. Számos hasonló gólt szereztem már korábban és csak ilyen mozdulatot tudtam tenni, hogy betaláljak. Meg kell próbálni, aztán vagy sikerül vagy nem. Ezúttal bement a labda a kapuba és legközelebb újra be fog, ne aggódj!”
„Az én feladatom, hogy a csapat mindig éhes legyen a sikerre és soha ne érje be annyival, amit tettünk, hiszen nem nyertünk semmit, még. Folytatnunk kell ezt a munkát. Lesznek nehéz pillanatok, amikor fel kell állnom és megmutatni a helyes utat, hogy átvészeljük azokat a nehézségeket.”
„A legfontosabb dolog, hogy többet akarjunk és ne elégedjünk meg.”
„Szólni fogok Paolónak, hogy új szerződést kell adnia nekem, különben nem játszom a következő mérkőzésen. Ezúttal Paolón a nyomás.” – tette hozzá nevetve.
3 hozzászólás
Ibra eldönti mikor akar játszani és mikor nem 😂
Végül is miért ne, ha ő mondja. 😀 A Yokohama FC tagja a mai napig Kazuyoshi Miura a maga 53 évével, aki egyébként a Serie A-t is megjárta, igaz már annak is 25 éve.
Szerintem kivárásra játszik, mert ha Donna megkap 7,5 M€ akkor ő 8-at fog kérni , hozzáteszem jogosan.
Én még egy 2 évet kinézek belőle ezen a szinten , maximum egy kicsit jobban és többet kéne rotálni.
De hát látjuk meccsről meccsre , hogy bőven van még benne nafta 🙂 ( összehasonlítva a 39 éves Tottival ,szerintem ha nem is ég-föld , de azért na 🙂 )