Hat gólt és két tizenegyest hozott a hétfő esti Milan-Roma rangadó a Serie A 5. fordulójában. A csapat háromszor szerzett vezetést a meccs alatt és a fővárosi alakulat mindhárom alkalommal egyenlíteni tudott. Szokásunkhoz híven ezúttal is összegyűjtöttük a főbb statisztikákat és számos érdekességet.
A csapat öt fordulót követően vezeti a Serie A-t 13 ponttal, a mérleg 4 győzelem és 1 döntetlen, valamint 12 rúgott és 4 kapott gól. A második helyen holtversenyben áll a Napoli és a Sassuolo 11-11 ponttal.
A Milan zsinórban 11 meccsen szerzett legalább 2 gólt, így beállították az 1959-es rekordot.
Ibrahimovic egymást követő harmadik bajnoki meccsén duplázott az idei szezonban, így 3 meccsen 6 alkalommal volt eredményes és az első helyen áll a Serie A góllövőlistáján.
A svéd klasszis 1 perc és 48 másodperc alatt vette be a Roma kapuját és ez volt a leggyorsabb gólja Milan mezben. Ibrának az egész pályafutását figyelembe véve ez volt a tizedik gólja a Roma ellen a Serie A-ban. A jelenleg aktív futballisták közül senki sem talált be többször a fővárosi alakulat ellen.
A Milan egymást követő 25 bajnokin szerzett gólt, amire 1973 óta nem volt példa.
Rafael Leao két gólpasszt osztott ki ezen a mérkőzésen, pontosan annyit, mint az ezt megelőző 34 bajnoki meccsén.
Davide Calabria 6 sikeres szerelést mutatott be a mérkőzésen, nála többet senki sem tudott a csapatból, ahogy az első 4 bajnokin sem.
Rafael Leaót választották a mérkőzés legjobbjának. A 21 éves támadó a két gólpassza mellett 100 százalékos cselezési mutatóval zárt és 11-ből 7 párharcot megnyert a földön.
Ismael Bennacer nevéhez fűződik a legtöbb futómennyiség (11,62 km) a meccsen.
Ibrahimovic 2 kaput eltaláló lövésből 2 gólt szerzett, valamint a fejpárbajok terén is jeleskedett: 9-ből 6-ot megnyert a védőkkel szemben.
MECCS STATISZTIKÁK:
56% | LABDABIRTOKLÁS | 44% |
14 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 14 |
11 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 9 |
3 | GÓLOK | 3 |
2 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 2 |
1 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 3 |
1 | KAPUFA | 0 |
1 | TIZENEGYES | 1 |
436 | PONTOS PASSZOK | 367 |
87% | PASSZPONTOSSÁG | 85% |
7 | SZÖGLET | 7 |
7 | LES | 0 |
6 | VÉDÉS | 6 |
15 | SZABÁLYTALANSÁG | 15 |
3 | SÁRGA LAP | 2 |
0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | K | KT | CS | SZ | SP | P% | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
TATARUSANU | 96' | 16 | 89% | 4(2) | |||||||
CALABRIA | 96' | 6 | 41 | 84% | 7(6) | 1(1) | 2(2) | ||||
KJAER | 96' | 1 | 1 | 1 | 64 | 91% | 2(1) | 4(1) | 10(7) | ||
ROMAGNOLI | 96' | 2 | 1 | 64 | 91% | 1(0) | 7(4) | 3(0) | |||
THEO | 96' | 1 | 2(2) | 43 | 78% | 7(5) | 2(1) | 4(1) | |||
BENNACER | 96' | 2(2) | 1 | 59 | 92% | 1 | 8(5) | 1(0) | 7(4) | ||
KESSIE | 96' | 1 | 1 | 57 | 93% | 1 | 6(2) | 3(1) | 3(2) | ||
SAELEMAEKERS | 72' | 2 | 1 | 3 | 19 | 76% | 6(3) | 1(0) | 1(0) | ||
CALHANOGLU | 96' | 4 | 4 | 1(1) | 32 | 89% | 5 | 5(3) | 2(0) | 3(3) | |
LEAO | 72' | 4(4) | 14 | 82% | 2 | 11(7) | 2(1) | ||||
IBRAHIMOVIC | 96' | 2 | 2 | 24 | 71% | 2 | 2(1) | 9(6) | |||
CASTILLEJO | 24' | 0 | 0% | 1(1) | 0(0) | ||||||
KRUNIC | 24' | 1 | 3 | 100% | 1(0) | 1(1) |
jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | KT-kaput eltaláló lövés | CS-csel | SZ-szerelés | SP-sikeres passz | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
1. BENNACER – 11,62 KM
2. KESSIÉ – 11,53 KM
3. CALHANOGLU – 11,25 KM
4. CALABRIA – 11,22 KM
5. HERNÁNDEZ – 10,31 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
1. CALABRIA – 32,41 KM/H
2. IBRAHIMOVIC – 32,28 KM/H
3. ROMAGNOLI – 32,04 KM/H
4. HERNÁNDEZ – 31,26 KM/H
A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE ÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ