A Milan 3-3-as döntetlent játszott a Roma ellen, így megszakadt a győzelmi sorozat, de a csapat továbbra is az első helyen áll. Stefano Pioli nyilatkozott a mérkőzést követően és kiemelte, hogy összességében elégedett a csapat teljesítményével.
„A teljesítményünket tekintve elégedett vagyok, de nem kell a tabellát figyelnünk. Felesleges lenne titkolni, hogy a mérkőzés végén a játékosok nem voltak elégedettek és volt némi sajnálat. A végsőkig próbálkoztunk és ezt Romagnoli utolsó gólhelyzete is bizonyítja.” – kezdte Pioli az interjút.
„Az egész teljesítményünket nézve jó szinten voltunk egy erős ellenféllel szemben, akik jobban kihasználták a rögzített szituációkat, mint mi. Ez a megfelelő út, ez a teljesítmény további hitet ad a csapatnak. Teljesen pozitív a hangulat, megvan az összhang. Minden mérkőzésen mindent beleadunk és szeretném kihangsúlyozni a csapatszellemet. Elszántság tekintetében senki mögött sem állunk. Ezzel a hozzáállással kell folytatnunk.”
„Még elégedettebb lennék, ha 4-3 lett volna a vége. A rögzített szituációk jelentették a különbséget, de nekünk is megvoltak ezekből a gólhelyzeteink Kjaer, Kessié vagy Romagnoli révén.”
„A hibák részei a futballnak, Tatarusanu elrontotta az időzítést. Ő egy erős kapus, ez volt a debütálása. és ez olyasmi volt, aminek érezni lehetett a hatását. Tizenegyesek? Inkább nem akarom kommentálni.”
„Az első félidőben voltak hibák, amikor túlságosan erőltettük a játékot és néhány döntésünk sem volt számomra egyértelmű. Elég lett volna csak egy kicsit tovább járatni a labdát, hogy több szabad területet teremtsünk. Ebben jobbak is lehettünk volna, de mindig próbáltunk veszélyesek lenni. Szerezhettünk volna több gólt is, de ne felejtsük el, hogy a Romával néztünk szembe. Fejlődünk és minden játékosra szükségünk van. Megvan bennünk a kvalitás ahhoz, hogy minden megmérettetésen jól teljesítsünk. Amikor irányítottuk a mérkőzést, csak egy kis pontosság hiányzott technikailag.”
„Leao? Világosan és egyértelműen beszéltem vele a héten. Elmondtam neki, hogy mit várok el tőle és nagyon boldog vagyok a teljesítményét illetően. Ő egy nagyon fiatal és erős srác. Saelemaekers? Sokat fejlődik, ahogy Castillejo is. Itt van Rebic, aki már egy hónapja nem bevethető és korábban Hauge is jól teljesített. Emeltünk a támadó-szekció szintjét és ez növeli a csapat versenyképességét.”
„Minden egyes nap vagy majdnem minden nap tesztelnek minket. Ez a helyzet mindenkire hatással van. Mindent megteszünk, a szabályokat betartva játszunk és a klub is segít bennünket ebben. Ez most egy nehéz időszak mindenki számára, de a legfontosabb az, hogy folytassuk a játékot és szórakoztassuk a szurkolóinkat. Ezer szurkoló nem olyan sok, de ezúttal éreztük ennek is a hiányát. Szomorú csak a saját hangodat vagy a játékosok hangját hallani.”
„Rotáció? Csütörtökön is változtatni fogok, mert mentális szempontból nehéz három naponta játszani. Azért is változtatunk, mert vasárnap délben nehéz meccsünk lesz. Ezek lesznek a legnehezebb mérkőzések ebben a szezonban, hiszen kevés idő lesz felkészülni.”