Lucas Paquetá a második szezonjában nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. ezért a nyáron távozhat a klubtól, azonban nem minden áron.

A 22 éves középpályás tavaly januárban érkezett Brazíliából és azóta 36 tétmérkőzésen 1 gólt és 3 gólpasszt jegyzett a Milanban. Paquetá teljesítménye elmaradt a várttól és a szünet előtti hónapokban egyre kevesebbet játszott.

A MilanNews szerint van érdeklődő Paquetá iránt, nevezetesen Portugáliából a Benfica együttese. Nemrég fel is merült egy játékoscsere lehetősége a két klub között, amelynek értelmében Paquetá a Benficához, míg Florentino a Milanhoz igazolhat.

Ugyanakkor a brazil válogatott középpályásnak Olaszországból is van kérője: a Fiorentina mellett a Roma is lát benne fantáziát. A jelentés szerint a Milan szeretne a lehető legkevesebb veszteséggel túladni Paquetán, így legalább 30 millió euróban határozta meg az árát a kérők számára.

5 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Sajnos Paqi borzasztóan lassú és nem tud ütközni, most maga alatt van már sok-sok hónapja. Vagy most kell eladni még jó áron vagy kivárunk és megnézzük mit nyújt ezután bár nagyon nincs idő nézegetni mert építeni kell a jövő év csapatát és ez nem nagyon fér bele. Tehát ha marad és nem jön be akkor vagy rajtunk marad és nem kell a kutyának sem vagy bagóért eladhatjuk. Rizikós, de tudjuk annyi tehetség van, hogy inkább adjunk túl rajta addig amíg van vevő és pénz !!!