Megoszlik a vezetőség álláspontja az edzőkérdésben

Ez a hatalmi négyes (vagy hatalmi hármas meg Massara) tökéletesen alkalmatlan arra, hogy egy klubot irányítson.

A pozíciók, hogy ki miért felel, kinek mi a feladata, nem egyértelműek. Látszólag egy nagyon demokratikusnak tűnő rendszer ez, mondogatják is, hogy a döntéseket közösen hozták meg. Az nyilván nem létezik, hogy mind a négyen mindig ugyanazt gondolják, tehát szükségszerű, hogy valaki(k) meg kell hogy hátráljon/hátráljanak. Ez a komédia alkalmas arra, hogy sok szerencsétlennel elhitessék, hogy nálunk milyen remek és átgondolt döntések születnek, mert hát négyen vitatják meg a dolgokat, de ez az egész arról szól, hogy mindegyik be van szarva attól, hogy valamely döntésért egy személyben vállalnia kell a felelősséget. És ők az igazgatók…

Éppen a pozíciók szándékos homályban tartása az, ami ezt az egész rendszert komolytalanná teszi. El akarják hitetni mindenkivel, hogy négy egyenlő erejű személy dönt ilyen-olyan ügyekben, holott mindenki tudja, hogy a Boban-Maldini páros ötleteinél Gazidis jelenti az első szűrőt, és ha még ezen át is mennének a javaslatok, még mindig jöhetnek Elliotték, akik lefújhatnak mindent.

Churchillnek megvolt a maga igen sajátos véleménye a demokráciáról. Nekem is… Bizonyos területeken ez egész egyszerűen nem működik. Addig, amíg mindenki igazgató, és dönteni akar, mert nem jelöltik ki számára a határokat, addig hatalmi és pozíciós harcok, sértődések, lobbizások, erőfitogtatások lesznek a vezetésben. Egy klubot így nem lehet vezetni. Hatalmas energiát emésztenek fel a megbeszélések, az egyeztetések. Képzeljük csak el, hogy adott esetben Maldini kinéz egy remek játékost. Elmondja Bobannak, hogy ő is nézze meg. Ő mond valamit, szerencsés esetben támogatja. Majd mi történik? Megpróbálják meggyőzni Gazidist. A szerepek, a sorrend felcserélhető, de a lényeg, hogy egy sor döntés 2-3-szor lassabban születik meg azáltal, hogy nem egyszemélyes a döntéshozó. Bizonyos területeken nem lehet egyről a kettőre jutni, ha azzal megy el az energia nagy része, hogy „beszéljük meg” ezt vagy azt.

Annak idején a jó vagy a szar döntésekért szinte kizárólag Gallianit lehetett isteníteni vagy átkozni. Most mi történik? Feldobnak egy nevet a mercato során, és máris jön a pletyka, hogy őt Maldini akarta, Boban már nem annyira, Massara nincs képben, Gazidis meg sokallja az árat. Most itt van ez is. A legfontosabb kérdésekben képtelenek megegyezni, de olyan szinten, hogy olasz vagy ne olasz legyen-e az edző…

Ezt a közös döntéses marhaságot tovább lehet vinni, ha esetleg megszületik a döntés, tegyük fel, Allegri lesz az új edző. Kifelé persze majd azt kommunikálják, hogy mindenki egyetértett a választással, de majd jönnek a hírek, hogy annyira azért mégsem… És akkor ez majd milyen hatással lesz Allegrire? Mert nyilván előbb vagy utóbb rájön, hogy kinek az ötlete volt, hogy ő legyen az edző, és ki volt az, aki ellenezte.

Emlékszem a nagyon demokratikus osztályfőnöki órákra, amikor azt kellett eldöntenünk, hogy hová menjünk év végén kirándulni. A 30 gyerek 50 ötlettel állt elő, amit leszűkítettünk 10-re. Az istennek sem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen. Végül a tanár azt mondta, hogy kapunk egy hetet, hogy döntsünk. Így sem sikerült. Majd mi történt? Jött az osztályfőnök, és azt mondta. Oké, akkor majd én döntök. Irány Eger.

A jelöltekről… Attól kellene hogy függjön az egész, hogy hol végez a Milan a bajnokságban. Egy Európa-ligával nem fogunk – szerintem – top edzőt idehozni… Top olasz edzőből három van: Conte, Allegri és Ancelotti. Ők irányítottak már nagycsapatokat. Mást is ki lehet nevezni, csak az nem top tréner. Egyébként elég vicces, hogy pont Maldini meg Boban gondolkodik top edzőkben, mintha nem éppen ők forszírozták volna Giampaolót meg Piolit…

Rangnick… Nem tudom, mit gondoljak róla. Gasperini szerintem a tökéletes példa arra, hogy egy jó edző nem biztos, hogy alkalmas bizonyos edzői feladatokra. Guardiolát nem lehet elképzelni egy közepes csapatnál, ahogyan Gasperininek nincs meg a fizimiskája ahhoz, hogy egy igazi top klubot irányítson. Gasperini egy kiváló edző, de az Atalantánál a munkát azért élvezi, mert nincs rajta akkora nyomás, mint volt az Internél. Rangnick lehet, hogy „kicsiben” ügyes, fel tud építeni egy klubot, ahol nem elvárás a nagy eredmény, de nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy mondjuk egy AC Milant újra az elitbe vezessen (vagy kezdetben arra, hogy a Milant a legjobb 3-4-be juttassa).

Nem feltétlenül gondolkodnék olasz edzőkben, mert egyszerűen nincsenek azon a szinten, mint 20-25 éve, amikor a szakma krémjét az olasz trénerek jelentették. De ha már mindenképpen innen akarnak választani, akkor a felsorolt 3 személy közül tegyék.