Kedden este a Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette Marco Giampaolót a kispadról.
Giampaolót június közepén nevezték ki a Milan vezetőedzőjének, miután Gennaro Gattuso távozott a csapat éléről. Az 52 éves tréner a teljes felkészülési időszakot a csapattal végezte, ám vereséggel debütált a piros-feketék kispadján tétmeccsen a Serie A 1. fordulójában.
A Milan fordulóról fordulóra csak bukdácsolt és Giampaolóval hosszú évtizedek óta a leggyengébb szezonkezdetet produkálta. Hét mérkőzés erejéig tartott a bizalom, ugyanis a klub a Genoa elleni 2-1-es győzelem után felállította az edzőt a padról.
A Milan a hivatalos honlapján számolt be Giampaolo menesztéséről, akit 2021. június 30-ig köt szerződés a piros-feketékhez. A klub vezetősége megköszönte az olasz edzőnek az elvégzett munkát és sok szerencsét kívánt a további edzői pályafutásához.
Giampaolo mindössze 111 napig volt a Milan vezetőedzője, amely rekord. A klub története alatt ennél rövidebb ideig senki sem irányította a piros-feketéket. Hét tétmeccsen 3 győzelem, 4 vereség, 6 rúgott gól, 9 kapott gól és 1,29 átlag pontszerzés volt Giampaolo mérlege a milánóiak edzőjeként.
Az utódja a várakozások szerint Stefano Pioli lesz, aki szerdán ír alá a klubhoz.
13 hozzászólás
111 nap… Még a Tanácsköztársaság is tovább tartott.
Ezek a történések teljességgel méltatlanok egy olyan klub számára, mint a Milan. Felfoghatatlan presztízsveszteség. Mi a jó ég folyik a Milannál?!?! Teljességgel érthetelen…
Valamilyen szinten őt is sajnálom. Sohasem kellett volna idehozni, akkor neki sem kellett volna átélnie ezt az óriasi bukást.
Mehet haza a Samphoz ott is váltás volt.
Ha az nso pontos, akkor azt is megtudhattam hogy „ennél rövidebb ideig senki sem irányította a milánói csapatot az ideiglenes edzőket nem számítva „
Hát ez van. Középszerű edzők adják egymásnak a kilincset. Valami nagyon félrement 2012-ben, és azóta sem tudunk kikecmeregni ebből a posványból.Minden szezonkezdet egy nagy pofára esés. Ezt a Milant az alapoktól kell rendbe rakni, minőségi edzőt és játékosokat igazolni, de ehhez meg lóvé kéne, amit a BL-ben lehetne megkeresni- szóval ördögi kör ez. Szomorú, de mostanra sikerült elérnünk, hogy normális futballista nem akar hozzánk igazolni. Paqueta, Donnarumma.Leao sztem jövőre lépni fognak. Ettől függetlenül hajrá Pioli, én szurkolok neked, mást egyelőre úgysem tehetek.
Na akkor elkezdődik a “Legrövidebb” Milan edzői pályafutások versenye. Eddig Giampaolo vezet. 🙂 Vajon eljuthatunk a Parma szintjére?
Várjuk ki a végét. Jön a következő tehetséges edző. Nevetséges ez az egész.
Pioli 112 nap..?
..végül is a Samp is játszott anno BEK döntőt (Vialli, Mancini, Lombardo, 92 asszem Barca ellen R. Koeman szabadrúgás gólja..), azóta semmi, na meg a Parma is volt feljebb, ezekkel az edzőkkel kb. kezdjük el szokni a gondolatot..😐
(Bocsi de nem tudok perpill / már optimista lenni..)
Mindenki tudta, hogy ez lesz a vége…fölösleges is volt belekezdeni. Most pedig kezdődik minden elölről…
Ennek így kellett történnie. Mentálisan nem tudott megbírkózni a feladattal Giampaolo. Elveszítette a fonalat minden téren. Neki is jobb lesz, hogy vége. Pioli… Hát… Ami rémlik felőle, hogy karizmatikus alaknak tűnik. Neki legalább van kiállása, más lesz a testbeszéd. Ő nem fog sótlanul álldogálni a kispad mellett. Wengert, Ranierit, Spallettit nem tudták megfizetni. A cél lehet, hogy már csak stabil bentmaradás…
Sokkal több pénz, sokkal jobb edző(k), és min 4-5 év, mint a mostani nagy csapatoknál. Amíg ez nincs meg, addig középszer. Ez az Arsenal-os példa, jók-jók, de már mióta nem tudják átlépni a saját árnyékukat, még a sokak által favorizált Wengerrel sem sikerült igazán.
Sajnos tartok tőle, h ettől sok minden nem lesz jobb….maximum vkinek sikerül majd hozni egy EL helyezést megint….
Régi reputációnkat ettől nem fogják visszaállítani. Úgy látom, ugyan az a helyzet, mint az MU-nál, a teljes vezetőség katasztrófa, nem értenek a focihoz, az igazolásokhoz, csak az üzlethez és sajnos csak ezt tartják szem előtt. Nincs Milan kötődés és valóban már senki nívósabb játékos nem akar hozzánk igazolni.
Anno mikor a nagyok visszavonulgattak, nem minőségi játékosokkal lettek pótolva, hanem több év alatt, rengeteg középszerű játékossal és edzővel.
Jó példája annak, hogyan lehet pár év alatt tönkretenni egy világklasszis klubot. És még lehet, h lesz sajnos lejjebb is….
Meg lehet nézni a Juvét, h a bundabotrány és a másodosztály után, pár év alatt, hogyan építettek fel egy európai szinten is ütős csapatot, pedig nekik is a nulláról kellett kezdeni. Mi éppen az ellenkező utat járjuk be.