A legfrissebb beszámolók szerint a Milan vezetősége a Real Madrid védőjével erősítené meg a védelem bal oldalát.
Paolo Maldini, a Milan technikai igazgatója vasárnap Ibizán találkozott a Real Madrid balhátvédjével, Theo Hernándezzel. A MilanNews értesülése szerint a madridi alakulat engedélyt adott Maldininek, hogy tárgyaljon a 21 éves védővel, akinek felvázolta a klub projektjét. A portál úgy tudja, hogy Hernández pozitív jeleket adott és nyitott arra, hogy csatlakozzon a Milanhoz.
A klub vezetősége egy kölcsön+opciós ajánlaton dolgozik. Ez a vásárlási opció bizonyos feltételek teljesülése esetén kötelező érvényű lenne. Ha a felek egyezségre jutnak és a francia balhátvéd érkezik, akkor négy balhátvéd lesz a Milan játékoskeretében.
Hernández a kezdőcsapatba érkezne, így könnyen megpecsételődhet Ricardo Rodriguez sorsa, aki az elmúlt két évben stabil kezdő volt a Rossoneriben. Jelenleg nem ismert, hogy Marco Giampaolo milyen szerepet szán Diego Laxaltnak, aki mindenképpen maradni szeretne. Továbbá ott van Ivan Strinic is, aki a tavaly nyári érkezése óta tétmérkőzésen egy percet sem játszott – ebben jelentősen közrejátszott a szívproblémája, amelynek következtében hónapokig nem edzhetett.
Theo Hernández az előző idényt kölcsönben a Real Sociedadban töltötte, amelynek színeiben 24 meccsen 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett a spanyol bajnokságban.
11 hozzászólás
Helyesen érezzük azt Maldinivel, hogy Rodriguez még ebben a csapatban is az egyik leggyengébb láncszem volt. Alibizett, lötyizett minden meccsen.
Rodrigez előrejátékát én is nagyon karcsúnak érzem. A védekezése még csak-csak. De ezzel a sráccal mennyivel lennénk előrébb? 2 gólpassz. Nyílván nem csak ez számít, és nem ismerem a játékát.
Rodriguez amennyiert jott mehet is Striniccel egyutt! Laxalt szerintem a gyorsasaga miatt es az elore jateka miatt maradjon ha meg Hernandez is erkezne!
Kérdés a Madrid mennyiért adná el? 24M-ért vette…. Bukni nem akarnak egy fiatal játékoson én úgy gondolom
Szimpatikus játékos, allűrök nélkül. De. Támadásban harmat gyenge, jó beadásokra nem sokra emlékszem (és nem a memóriámmal van baj).
Már mint Rodriguez .
Én épp ellenkezőleg. Rodriguez-t nem cserélném le erre a kölyökre. Laxalt-ot se.
Én meg nem látom ennyire gyengének Rodrigez teljesítményét.
A többi Milan védőnek annyival jobbak az eredményeik???
Emberek !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez a gyerek egy balhátvéd !!!!!!!!! Nem balszélső !!!!!! Egy védő legyen védő,ne csatár. Nálam biztos nem játszana egy olyan védő, aki meccsenként huszonötször az ellenfél tizenhatosán őgyeleg !
Vannak olyan jól működő rendszerek, amiben a két szélső védő gólpasszkirály lesz, annyit van fent. Topcsapatokról beszélek. Fentebb is védekeznek, egész meccsen sprintben közlekednek. Feltételez ez a szisztéma egy nagyon stabil belső védő párost és masszív csapatvédekezést. Ez egy trend most. Roberto Carlos, Lichsteiner, Dani Alves, Marcelo top formájukban, Trent Alexander Arnold aktuálisan mesteri szinten művelték, művelik.
És ha jól raktam össze eddig a képet, akkor az új edzőnk pont ilyen szisztémában szeretné játszatni a csapatot.