A Milan kedden hivatalosan is bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Gennaro Gattusóval.
Hétfő este érkezett a hír, hogy Gattuso és a Milan útjai elválnak. Az olasz edző felállt a kispadról, miután csapata az ötödik helyen végzett a Serie A-ban, így a következő szezonban sem indulhat a Bajnokok Ligájában. Gattuso annak ellenére távozott, hogy 2021 nyaráig szóló szerződés kötötte a Rossonerihez, amelyet tavaly áprilisban hosszabbított meg a klub akkori vezetősége.
A Milan a hivatalos honlapján adott tájékoztatást arról, hogy Gattuso közös megegyezéssel távozik az első csapat vezetőedzői posztjáról. A 41 éves szakember aláírta a szerződésének felbontását és a hírek szerint nem tart igényt a több millió eurós végkielégítésre.
Gattuso szavai a Repubblicának: “Nem volt könnyű meghozni a döntést, hogy elhagyom a Milant, de meg kellett tennem. Nagy szenvedéllyel éltem meg a hónapokat és felejthetetlenek voltak. Fájdalmas, de átgondolt döntést hoztam. Lemondás a szerződésről? Igen, mert a történetem a Milannal sohasem a pénzről szólt.”
Játékosként világbajnoki címet szerző, a Milant 1999 és 2012 között szolgáló Gattuso 2017 novemberében Vincenzo Montellát váltotta a kispadon. Irányításával 82 tétmeccséből 40-et nyert meg az együttes, továbbá 22 döntetlen és 20 vereség a mérleg. Gattusóval a piros-feketék az előző bajnoki idényben a hatodik, a mostaniban pedig az ötödik helyen végeztek 68 szerzett ponttal, ami a legmagasabb szám a 2012/2013-as szezon óta.
6 hozzászólás
Amikor Seedorf, Inzaghi, Mihajlovic, Montella, Allegri távoztak én is azt mondtam hogy menniük kell, örültem hogy el mentek, és nem is nagyon sajnáltam. Gattusonál is azt mondom hogy mennie kell, de nála örülök is meg nem is örülök hogy végez és sajnálom hogy ez lett a vége. De emelt fővel távozik!!! Tudta hogy tovább kell állnia és meg is tette ezt nem mint az elődjei. Nagyon szépen köszönök mindent Rino, a szíved és a lelked is oda adtad azért amit csináltál. Benned látszott az akarat de egyszerűen nem ment, de majdnem sikerült meg csinálni. Remélem sokat tanult ezalatt a 18 hónap alatt és csak jobb és jobb edző lesz.
Peldaerteku a husege a csapathoz es a gondolkodasmodja de mint edzo elkulonitve nem volt velemenyem szerint jobb mint az elodei (Montellat leszamitva) Ne feledjuk, hogy Pippo, Seedorf, Brocchi es Mihajlovics mind mind joval gyengebb kerettel dolgozhatott es meg ott votl egy Berlu aki beledumalt mindenbe es kukazott jatekosokkal is BLt akart nyerni.
Szemely szerint en Mihajlovicsot nem tartom rossz edzonek. Neki koszonhetjuk Donnarummat es Romagnolit.
Olaszoban nincs az az edzo akinek lett volna toke betenni egy 16 evest tetmeccsen a Milan kapujaba de o betette ahogyan Romagnoli is allando kezdo lett….
Osztom!
Nyilván Miha tisztában volt az akkori keretével kapcsolatban, nem véletlen merte meghúzni ezeket a lépéseket.
A vicc az, hogy a szezon elején a vezetőség arról beszélt, hogy felejtsük el a tavalyi szezont, és hogy csapatépítés lesz, meg 2-3 év mire kész lesz egy ütőképes keret, és hogy addig ne is várjunk el világmegváltó dolgokat.
Erre mi történik?
Egy szezon után felállnak azok az emberek, akik az utóbbi éveben koncepciót és jó játékosokat hoztak a csapathoz.
Az hogy 5. helyet sikerült megcsípni, az inkább a „taktikának” volt köszönhető véleményem szerint.
Egyáltalán mire számítottak 7 év mélyrepülés után?
Nem tudom mi zajlik a díszpáholyban, de elég mókás, hogy a Gazidis nevű senki osztja a lapokat, akinek annyit jelent a Milan, mint kb. Anyámnak a Fenerbahce…
Forza Milan!
Megértem és elfogadható Gattuso lemondása. Szerintem is agyafurtabb edző kell a padra de becsülendő, hogy Gattuso tud szépen búcsúzni. Tényleg talàlhatnának neki valami helyet a klubnál.
További sok sikert Gatta!
Példaértékű és tiszteletre méltó ahogyan távozott. Sokszor magára vállalta a felelősséget és megvédte a játékosait, akik cserébe időnként beleszartak az egészbe és cserben hagyták. Ő vitte el az egész balhét miattuk.
Nem volt tökéletes edző és időnként hibázott, de a korlátokhoz és lehetőségekhez mérten kihozta a csapatból amit tudott. A szíve mindig a helyén volt és nála jobban senki nem nézte a Milan érdekeit. Majd kiderül, hogy ezek a játékosok egy másik edző kezei alatt hogyan fognak muzsikálni.
Sok sikert Gatta!
Egy igazi MILAN ikon .Örülök,hogy elmegy. Tanulja a szakmát még 10 évig és utána komoly edzői tudással MILAN szível hosszú ideig lehetne a csapat edzője. FORZA MILAN!!!!!