A Milan az előző fordulókban mutatott formához képest meglepően jó teljesítménnyel rukkolt elő a Juventus otthonában, azonban a csapat végül nulla ponttal távozott Torinóból. Gennaro Gattuso szerint a csapat nem érdemelt vereséget, azonban nem kívánta kommentálni a játékvezető ítéleteit.
A Milan szombaton 2-1-re kikapott a Juventustól és a klub, a sajtó illetve a szurkolók részéről is nagy felháborodás követte Michael Fabbri játékvezető tevékenykedését.
„Nem akarok a játékvezetésről beszélni, de nem érdemeltük meg, hogy elveszítsük ezt a mérkőzést. Egy nagyszerű csapat ellen játszottunk. Nagy hiányérzetünk van, amikor ilyen teljesítményt nyújtunk és mégis kikapunk. Képesnek kell lennünk felkapaszkodni a tabellán és eredményeket elérni, mert ezek növelik a csapat önbizalmát. Több pozitívum is volt, amire lehet építeni. Hét mérkőzés maradt és az Olasz kupában is érdekeltek vagyunk. Mindenáron el kell érnünk a mi Scudettónkat, azaz a Bajnokok Ligája-kvalifikációt. A pozitívumokat figyelembe véve távozunk Torinóból.” – mondta Gattuso.
„Jól járattuk a labdát és ugyan nem mutattunk annyira nagy minőséget, de időnként nagyon hatékonyak voltunk. Még mindig életben vagyunk és a jövőben sok pozitívumot kell felmutatnunk. A legnagyobb aggodalmam az volt, hogy esetleg elvész a csapatszellem. Úgy gondolom, hogy ma harcoltunk. A legfontosabb, hogy nem veszítettük el az elszántságot.”
„Kessié? Tudjuk, hogy mit adott nekünk az érkezése óta. Ő egy nagyon fontos játékosa a csapatnak. Kezdetektől fogva elmondtam, hogy részemről nincs harag. Ő és Biglia is hibázott, de bocsánatot kértek. Tisztában vagyok azzal, hogy mit képes adni a csapatnak játékosként és emberként.”
„Ez már a hetedik év, hogy a Milan pontok nélkül távozik Torinóból a Juventus ellen. Voltak játékvezetői hibák, de mi is követtünk el hibákat, amiket elkerülhettünk volna. Lehettünk volna jobbak és szerencsésebbek is. A videóbíró egy lenyűgöző találmány és nagyon szeretem. Csak használni kellene. Nem tudom ki döntött arról, hogy nem jár tizenegyes, de nem akarok kifogásokat keresni.”
Gattuso mellett a Milan spanyol kapusa, Pepe Reina is nyilatkozott a mérkőzést követően.
„Úgy vélem, hogy jó mérkőzést játszottunk és nem érdemeltünk vereséget. Ez a meccs lökést fog adni nekünk a szezon hátralévő részére, hogy elérjük a céljainkat. Örülnünk kell a mai teljesítményünknek. Nem valószínű, hogy ilyen játékkal a közeljövőben kikapunk. Karakteresen és győzelemre játszottunk egy olyan stadionban, ahol nagyon nehéz. A játékvezető elmagyarázta, hogy miért nem adott büntetőt. Amikor a játékvezető visszanézi az esetet, akkor tízből kilenc alkalommal megváltozik a döntése, mert egyértelműen látszik a szituáció. A játékos olyan területet védett a karjával, amit általában nem képes lefedni. Számomra ez kezezés, de a játékvezető hozott egy döntést és ez ellen semmit nem tudunk tenni. Örülnünk kell a teljesítményünknek, mert ha így játszunk, akkor jó eséllyel elérhetjük a célunkat, azaz a Bajnokok Ligáját. Így fogunk mindenki ellen harcolni, felemelt fejjel és összeszorítva a fogainkat.”
15 hozzászólás
„A játékvezető elmagyarázta, hogy miért nem adott büntetőt. ”
Erre a magyarázatra kíváncsi lennék…
A labda általában elég gyorsan közlekedik a pályán, és ha közel van a játékos, sokszor nem tudja elrántani a kezét előle. Nyilván senki sem akar beleütni a labdába, mindenki próbálja természetes módon tartani a kezét, továbbá senki sem akar kibillenni az egyensúlyából, így a kéz is ennek megfelelően lendülhet. Mindezektől függetlenül az ilyen helyzeteket tipikusan be szokták fújni büntetőnek, mert nem igazán érdekli a bírókat, hogy éppen esett, csúszott a játékos, volt-e ideje elrántani a kezét stb.
Annak idején volt egy meccsünk, amikor teljesen véletlenül a játékosunk kezére pattant a labda, ráadásul rendkívül látványosan. A közelében nem volt senki, a bíró talán még látta is, és továbbot intett. Ez az a helyzet, amikor a bíró vélhetően úgy ítélte meg a szituációt, hogy szimpla ügyetlenség, ami nem akadályozott meg semmit, mert a legközelebbi ellenfél vagy 30 méterre volt.
Jelen esetben azonban – legalábbis így gondolom – a bírónak nemcsak azt kellett volna megítélnie, hogy a játékos kezének hol kellett volna lennie, vagy hogyan kellett volna azt tartania, hanem azt is értékelnie kellett volna, hogy mit akadályozott meg a védő azzal, hogy a labdát blokkolta Alex Sandro keze. A beadás kulcs-, sőt gólpassz is lehetett volna.
Amikor büntetőt és sokszor piros lapot ad a bíró egy lövésnél, sokszor előkerül érvként, hogy az ítélet azért ez, mert „gólba tartó labdát” blokkolt a játékos. Hogy esetleg a kapus foghatta volna a lövést, netán kapufa lett volna (vagy mint a PSG-MU meccsen, amikor még a kaput sem találta volna el a labda), nem számít. Ugyanez az érv pl. az „utolsó emberként” elkövetett szabálytalanságnál (ha jól tudom, ilyen szabály nincs, ez inkább a gyakorlatban alakult ki), amikor a védő pl. lerántja a kilépő csatárt, aki már csak a kapussal kerülne szembe. Ott sem nézi a bíró, hogy a kapus védhette volna-e a lövést. És a legfurcsább esetek egyike, amikor a csatár úgy tolja meg a labdát a 16-oson belül, hogy esélye sincs arra, hogy elérje, és a kapus elkaszálja a lábát. A bíró ilyenkor sem nézi, hogy volt-e reális esély arra, hogy a csatár elérje a labdát, majd gólt rúgjon. Itt valamiféle „objektív felelősséget” állapítanak meg, amit a bírók – helyesen – leegyszerűsítenek arra, hogy megnézik: merre tartott a labda, akadályozta-e (vissza- vagy lerántotta-e) a védő a kilépő csatárt, illetve volt-e kontakt a csatár és a kapus között.
Amennyiben ezeket a szituációkat objektíve értékelik, akkor az ilyen esetekre is ki lehetne terjeszteni, ellenkező esetben súlyosabb vádak is megfogalmazódhatnak a bírókkal szemben. Míg korábban arra egyszerűsödött le a probléma, hogy látta vagy nem látta a bíró a szituációt, addig a VAR korában (tehát visszanézve) egy ilyen ítéletnél további magyarázatra lenne szükség. Itt is abból indult ki az egész, hogy az egyik legjobb VAR-bíró azt mondta Fabbrinak, hogy nézze vissza az esetet. Ezek szerint ő is úgy ítélte meg, hogy ez legalábbis gyanús. Fabbri szögletet ítélt, tehát megállapítható, hogy az esetet a két bíró is másként ítélte meg. Amennyiben azonban a fenti gondolatmenetet követnék, akkor itt vita nélkül 11-est kellett volna ítélni, mivel megvalósult három konjunktív feltétel: 1) kezezés történt; 2) a kezezés a 16-oson belül történt; 3) a kezezéssel legalábbis helyzetet akadályozott meg a védekező játékos.
Vállát találta el a labda és az természetes pozicíóban volt, úgyhogy jól ítélt ott, de a juve büntetője nem volt jogos és vissza se nézte a felvételt, úgyhogy ott hibás döntés történt. Mindig is mondtam, hogy a VAR nem megoldás igazából, mert a videófelvétel alapján se mindig lehet egyértelműen látni a helyzetet és elsőre én is azt láttam, hogy kezezés, de azzal nagyobb a baj, hogy nem néznek vissza minden kétes szituációt. Igazából a beadás ember mögé is érkezett, de attól még lehetett volna gólhelyzet belőle, de ha gólokkal verjük a juvet, akkor nem sokat tud tenni a bíró, úgyhogy ebben kell fejlődni.
A les megítélése a legjobb példa arra, hogy mennyire megbízhatatlan a videófelvétel sokszor, persze vannak kívételek meg idővel a VAR rendszer is fejlődni fog.
Annak idején… Roque Junior 🙂
Szerintem telibe a könyökét találták el Sandronak és véletlenül se természetes testhelyzetbe,ráadásul blokkolni akart.Én is emlékszem vagy 2éve egy ilyen szitura és simán kaptuk a tizit és ha jól rémlik az a végéhez közel volt és jött is a bukó.Az amit az videobiroval művelnek az nevetséges.De az nagyon csúnya hogy 7 éve képtelenek vagyunk ott nyerni.Oké nem a juvét kell megverni na de mégis,egy mecsen bármi lehet(nem ezt szokták mondani?)
Ja könyök tájékon találja el és simán befújható lett volna, de ha valami magyarázatot akarok keresni, hogy miért döntött így, akkor arra jutok, hogy talán nem érezte a szándékosságot emiatt, mert közel volt a testéhez a könyöke. Szeretném azt hinni, hogy nem bundáznak ennyire látványosan ellenünk már több meccs óta, de ha tényleg ennyire egyértelműen csalnak, akkor miért nem hívjuk le a csapatot a pályáról, hogy legyen valami botrány, mert akkor lesz csak következmény, így a VAR jelenlétében hazudnak az emberek szemébe és egy hét múlva senki nem fog erről az esetről beszélni. Remélem lesz valami komoly következmény a tárgyaláson, de ezt kétlem, mert csak megbüntetik ezt a senki bírót és jöhet helyette száz ugyanilyen.
A játékvezető megállapította hogy Aex Sandro nem szándékosan játszotta meg a labdát csak megtámaszkodott benne nehogy elessen !
Sajnos a játékosok is teljesen sportszerűtlenek a juvenál, úgyhogy érdekes mód, úgy tesznek, mintha nekik fel se tűnne ez a hatalmas hátszél, amit kapnak.
Megtehetek,mert tudatában vannak annak,hogy kétes szituációban a bíró az ő javukra dönt;elég,ha a mezőnyben rendszeresen engedi őket durván és tisztázatlanul szerelni és még sárgával sem bünteti őket.Nem kell ehhez tizit befújni vagy lesgólt megadni,pont elég,ha a mezőnyben állandó fölényben vannak a bírói támogatásnak köszönhetően.
Egyértelmű hogy 11-es volt, de erre nem foghatjuk mert kevésre rá Piatek betalált, valószínűleg így is úgy is 0:1-el fordultunk volna. Jobban befolyásolta a mérkőzést az, hogy a Juvénál engedett mindent a bíró, nekünk lefújt mindent. Calha sárga lapja is kiverte nálam a biztosítékot… viszont az is tény hogy egyéni hibák miatt kaptuk a 2 gólt, a tizi jogos volt a Juvénak, labdát így eladni hátul pedig nem lehet. Meccs előtt sima zakóra számítottam, ezzel ellentétben a mutatott játék képe alapján jó érzéssel néztem a meccset mert most volt csapategység. Egy-két megmozdulás pedig parádés volt, gondolok itt Suso sarkazós cselére…ha így fel tudnánk pörögni a szezon végére akkor simán meg kellene lennie a BL helynek.
Mussacionál sem volt semmi szándékosság, az mégis sima 11-es volt. Ott nem kellett vizsgálni a szándékosságot?
Az egyik dolog, hogy szinte csak Alex Sandro kezezéséről beszélünk, meg Musa 11-eséről. Az előbbit megmagyarázzuk, hogy „nem baj, a juve így is úgy is jobb csapat” (megjegyzem évek óta ez megy, és nem értem, hogy miért kell nekik egyáltalán elindulni a serie A-ban, miért nem kapják meg a trófeát már az elején??), a másikra meg ráfogjuk, hogy „miért kell ilyen hülyeséget csinálni” (nos, valóban miért)?
De elfeledkezünk arról, hogy bizony Samut is elég rendesen meggyötörték a 16-oson belül, talán mandzukic volt az… Szerintem ezt is számon kérhetjük a bírón!
A másik dolog, hogy a vereség ellenére elég nagy a hurrá hangulat, amit nem nagyon értek. Egyfelől valóban rendben van, hogy (egy játszani nem igazán akaró) juve ellen az első félidőben a vártnál jobban játszottunk. De a 60. perc után megint kipukkadt a csapat – egy-két ember kivételével. Ez kétségbeejtő!
Ősszel milyen sokan örömködtek, amiért kiestünk az EL-ből „mert így csak egy frontra kell koncentrálnunk”! DE HOL A KONDI??
(Hozzá teszem: a gólunk már-már szokásosan, nem kidolgozott helyzet után született.)
Én ugyan ezt mondtam. Tettem elég bolond módon a Facebook-on amire meg is kaptam, hogy hülye magyar vagyok aki úgy forog, mint a napraforgó a csapat teljesítménye tükrében. 😀
Holott már tavaly sem volt erő, ősszel is voltak gondok. Csak azért mert Gatta anno 2 meccset is bírt volna egymás után, még nem biztos,hogy edzés módszerei jók (eleve más az erőnléti edző a csapaton belül).
Az ennél is nagyobb probléma már tavaly is egyértelmű volt. Nulla rotáció. Mióta Zapata felépült mondom, hogy jó-jó kevés gólt kapunk, de azért nem egy isten-király védelem ez amihez tilos hozzányúlni. De ugyan ez elmondható középpályáról és támadókról is. Fikázzuk nyugodtan Montolivo-t vagy Bertolacci-t, de a Seria A csapatainak több mint felében simán kezdő lenne mindkettő, akkor nálunk miért nem jók 3-4 meccsenként 1x a kezdőbe?
Lerágott csont értem én…. De én drukker vagyok aki jövőre is szurkolni fog és nem mindegy hogy BL-ben, EL-ben vagy csak bajnokságban.
Na, ezért nem facebookozom 🙂