Eduardo Uram, Lucas Paquetá ügynöke úgy véli, hogy a brazil középpályás gyors beilleszkedése nagy mértékben Gennaro Gattusónak köszönhető.

Paquetá két hónappal ezelőtt érkezett a Flamengo együttesétől és azóta az összes mérkőzésen kezdőként lépett pályára. A 21 éves brazil játékos meglepően gyorsan felvette az európai labdarúgás ritmusát és az utóbbi időben számtalan dicséretet kapott.

“Lucasban csodálatos benyomást keltett az új klub és a város egészen azóta, hogy decemberben megérkezett Olaszországba és megismerte a klubot illetve kiválasztotta az otthonát. Nagyon boldog a Milanban. Úgy gondolom, hogy Lucas gyors beilleszkedése elsősorban Gattuso érdeme és neki köszönhetően taktikailag fejlődött a védekezés terén, míg támadásban egy kicsit szabad kezet kap.” – nyilatkozta Uram a MilanNews-nak.

“Úgy vélem, hogy Paquetá egyik legfőbb képessége, hogy könnyen alkalmazkodik bármilyen pozícióhoz. Ugyanakkor az edző mindenkinél jobban tudja, hogy hol kell játszania és mi a jó Lucasnak illetve a Milannak. Jól mennek a dolgok és elégedettek vagyunk. Leonardo volt a tárgyalások vezetője, de Maldini és az egész klub meg volt győződve arról, hogy jó vételt csinálnak. Néhány találkozó után lezártuk az üzletet.”

“Kaká? Ő Lucas példaképe, de azt hiszem, hogy nem szeretne az új Kaká lenni, inkább a saját útját akarja járni. Természetesen a profizmus terén és emberileg megpróbálja követni Kaká példáját.”