Paolo Maldini szerint a csapat a kezdetektől fogva a Bajnokok Ligája-indulásért harcol és teljes mértékben hisznek abban, hogy sikerülni fog elérni a célt.
„Meggyőződésünk, hogy képesek vagyunk elérni a negyedik helyet. A céljaink a kezdetektől fogva egyértelműek voltak. Nem úgy kezdtük a szezont, hogy a Scudettóért versenyzünk. Célunk, hogy a negyedik helyen végezzünk. Ez egy csökkentett célkitűzésnek tűnhet egy olyan csapat számára, mint a Milan, de az elmúlt években egyáltalán nem zártunk ebben a pozícióban. Most közel állunk a negyedik helyhez a tabellán. Ebben a hónapban fontos lett volna a minőségi ugrás, de nem sikerült. Nem vagyunk boldogok, de nem 15 pont a hátrányunk. Voltak nehézségeink és sok sérült játékosunk volt egyszerre ugyanazokon a posztokon. Nehéz időszakon mentünk keresztül. Kicsit többet vártunk ettől a hónaptól, de ezzel az edző és a játékosok is tisztában vannak.” – nyilatkozta a klubikon Milanellóban.
Gonzalo Higuaín és Tiémoué Bakayoko is kölcsönben szerepel a Milannál, azonban a megállapodás értelmében a szezon végén végleg megvásárolhatja őket a klub.
„Egyértelműek voltunk velük, amikor csatlakoztak a csapathoz. A Bajnokok Ligája kötelező. Soha nem voltak kétségeink Higuaín vezetői szerepe felől. Bakayoko? Normális, hogy kezdetben időre van szükség az alkalmazkodáshoz. Hihetetlen változáson ment keresztül.”
„Pénzügyi fair play? A szabályok sokkal szigorúbbak. Nem engedélyezi a veszteséget, de ez lehetetlen, ha egy klub vissza akar térni a magas szintre. Ez nagy büntetés. A csúcson vannak azok a klubok, amelyeknek már nem kell foglalkozniuk a pénzügyi fair play szabályaival és ők felülről nézik a többieket.”
3 hozzászólás
„A csúcson vannak azok a klubok, amelyeknek már nem kell foglalkozniuk a pénzügyi fair play szabályaival és ők felülről nézik a többieket.”
Itt a lényeg;valaki legalább már ki meri mondani,hogy az UEFA egy rohadt,korrupt,pénzmosó bagázs a City,PSG,Real,BM szintű csapatoknak.
Amennyiben egyszer talán nekünk is sikerül visszajutnunk a szűk elitbe,akkor soha többet nem kell foglalkoznunk az FFP-vel,hiszen az csak a szerényebb anyagi képességű klubokra vonatkozik.
Igen ez igaz…. De ha annak idején Berlusconiék nem „alszanak” akkor most mi is az elitben lennénk!
És ez is igaz!:)))