José Manuel Reina, a Milan spanyol kapusa nyilatkozott az Olympiacos elleni vereség után, amellyel a csapat harmadik helyen kiesett az Európa Ligából.
„Nagy pofont kaptunk és ez hatalmas csapás. Reagálnunk kell és lehajtott fejjel folytatni a kemény munkát. Nem a játékvezető miatt veszítettük el a mérkőzést. Ugyan volt néhány incidens, de a legnagyobb hibákat mi követtük el. Nem voltunk elég határozottak ahhoz, hogy megszerezzük a továbbjutást. Együtt győzünk és együtt veszítünk. Leülünk és újra megnézzük a mérkőzést, hogy meglássuk hol fejlődhetünk. Mindenkinek legalább 10 százalékkal többet kell tennie, mint eddig.” – nyilatkozta Pepe Reina a Sky Italiának.
„Gattuso? Ő ennek a hajónak a kapitánya és mindig kiáll, hogy vállalja a felelősséget. Mindannyian reagálni akarunk erre az eredményre és vissza akarunk térni arra az útra, amin a meccset megelőzően jártunk. A csütörtöki meccs előtt nem mentek ilyen rosszul a dolgok. Kedden összeszorított fogakkal kell Bolognába mennünk és megpróbálni megnyerni a mérkőzéseinket a téli szünet előtt, hogy jó pozícióban kezdjük a szezon második felét.”
„Suso nagyon fontos játékos. Remek képességekkel rendelkezik és a csapat vezére lett.”
Pepe Reina 6 mérkőzésen kapott lehetőséget az Európa Ligában és 9 gólt kapott. A 36 éves rutinos hálóőr kapuját egyedül a szeptemberi Dudelange elleni bajnokin nem vették be.
4 hozzászólás
„vissza akarunk térni arra az útra, amin a meccset megelőzően jártunk”
És mégis melyik Útra kedves Pepe?
Arra az útra ameyik a Torino ellen kínszenvedéses döntetlent játszott,
Vagy arra az útra amelyiken az EL-ben egy spanyol középcsapat leiskoláz minket,
Vagy netán arra az Útra amelyiken ugye az utolsó pár percet nem bírjuk kapott gól nélkül kibekkel (Ez a Lazio elleni lenne)
Esetleg arra az útra ahol az agyon sztárolt argentínunk nem bírja ki hogy ne tiltassa el magát, miután még egy 11-est iskihagyott a Zebrák ellen.
Vagy esetleg arra az útra, amelyiken a félelmetes Cagliari és Empoli ellen döntetlent „érünk” el.
Sok a szöveg, s nincs mögötte semmi. Mindenki kéthetente seggszőr görbülés miatt félszezon vagy teljes szezonos szanatóriumra szorul, mert jaj bibis lettem.
Ugyanmár!
Útra visszatérni? De milyenre? Az egész szezonban 15 Serie-A-s meccsen 7 győzelmet értetek el. Félelmetes sikersorozat!
Na ezért ég az egész olasz foci, mert ilyen sz.r teljesítménnyel is BL-t érő helyen vagyunk.
NO COMMENT!!!
Jaj tùl szigorú vagy. Mèg kell egy kis idő ès tovább kell dolgozni. 🙂
Ráérünk.. 🙂
És kihagytad a tudatos csapatjáték teljes hiányát, meg a rengeteg bekapott gólt. Ugyan nem néztem utána(majd Lansky megteszi séróból), de sztem a Zapata-Abate páros semmivel sem volt rosszabb mint a center kezdő Romagnoli-Musa páros.