Paolo Scaroni, a Milan elnöke a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában beszélt a Bajnokok Ligája fontosságáról, a Milanról, Zlatan Ibrahimovicról és az UEFA-val való tárgyalásról is. Az is kiderült, hogy Suso az elnök kedvenc játékosa.

A Milan 12 fordulót követően az ötödik helyen áll az olasz bajnokságban 1 pontra a BL-indulást jelentő negyedik helytől. Ráadásul a piros-feketék a következő fordulóban a negyedik Lazio otthonába látogatnak.

“Természetesen egy olyan klubnak, mint a Milan mindig a Bajnokok Ligájában kellene szerepelnie. Nem könnyű megmondani, hogy mi hiányzik, mert a modern labdarúgásban az eredmények szorosan összefüggnek a gazdasági szempontokkal. A Scudetto megnyerése helyett jobban preferálnám, ha a csapat egymást követő három szezonban folyamatosan ott lenne a Bajnokok Ligájában. Kelet és Amerika felé kell nyitni, ugyanis minden a globális közönségen alapul. Például Kínában és Brazíliában is többen nézik a nemzetközi kupákat, mint az egyes bajnokságokat. A Milannak számos előnye lehet, ugyanis a világon a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező olasz klubról van szó. Nem akarunk öregemberek maradni, akik a régi dicsőségekre emlékeznek. Vissza akarunk térni a csúcsra gazdasági szempontból és az eredmények tekintetében. A Juventus az egyetlen olasz klub, amely az angol együttesek útjára lépett. Természetesen ők a követendő példák. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy csodálatos rekord sorozatban hét alkalommal megnyerni a Scudettót, de manapság a nemzeti bajnokságok nem egyenértékűek a nemzetközi kupákkal.” – mondta Scaroni, a klub elnöke a Gazzettának.



“Az üzleti tervünk ebben a szezonban nem a Bajnokok Ligája kvalifikáción alapul.”

“Higuaín? Nagyon sokszor feszült, de ilyen volt a Juventusban is. Bocsánatot kért a viselkedéséért és nem sértegetett senkit. Harminc évesen meg kell tanulnia visszafogni magát. Edző? Gattuso hosszú ideig történő maradása az eredményektől függ, eddig ezek pozitívak voltak. Gattuso jobban teljesít, mint az elődei.”

“Ibrahimovic? Ő egy fantasztikus játékos. Szabadon választhat magának új csapatot. Kedvelem a játékát és nagy rajongója vagyok. Nagyszerűen tudja kihasználni a magasságát és az agilitását. Nem én hozom meg a döntéseket az átigazolásokkal kapcsolatban. Továbbá az abszolút kedvenc játékosom már a Milanban focizik, nevezetesen Suso. Vezetőség? Leonardo és Maldini visszatérése nagy siker volt számunkra, hiszen stabilitást és szakmai hozzáértést hoztak. A klub az elmúlt években elveszítette az irányt.”

Nemrég olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az Elliott egy kisebbségi részvényest keres, akinek értékesítheti a Milan 25 százalékát. Később az amerikai alap szóvivője a nyilvánosság előtt cáfolta a híreket. Scaroni is reagált a megjelent híresztelésekre.

“Nincsenek tárgyalások és nem keresünk befektetőket. Gordon Singer gondosan figyelemmel kíséri a befektetéseket, a vásárlásokat és az eladásokat. Berlusconi? Rendszeresen felhív, megvannak a saját elképzelései. Galliani egy igazi Rossoneri drukker és nagyon jártas a labdarúgás világában. Mindig meghallgatom őt. Yonghong Li? Nem tudom, hogy mi történt vele.”

A klub a jövő héten fog találkozni az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékeseivel, hogy újratárgyalják a Milan ügyét. Mint ismert, a piros-feketéket a nyáron kizárták a nemzetközi porondról a pénzügyi fair play megszegéséért, azonban sikeres volt a fellebbezés a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál és kiderült, hogy a kizárás eltúlzott büntetés volt. A CAS elrendelte az ügy újratárgyalását, amely hamarosan megtörténik.

“Hétfőn utazom Svájcba, a meghallgatás kedden reggel lesz. Minden szükséges dokumentumot elküldünk és reméljük, hogy minden jól fog menni. A bírók teljes mértékben függetlenek lesznek. A klub a 2014 és 2017 közötti időszakban megsértette a pénzügyi fair playre vonatkozó előírásokat és ebben mindenki egyetért. Az elkövetett szabálysértés súlyosságának megfelelően kell szankcionálni, ahogy a CAS is kérte.”

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Hát ez hatalmas! 😀 😀
    “Nem akarunk öregemberek maradni, akik a régi dicsőségekre emlékeznek.”

  2. “Az üzleti tervünk ebben a szezonban nem a Bajnokok Ligája kvalifikáción alapul.”
    Engem ez érdekelne kicsit pontosabban, akkor mégis min? Megnyerjük az EL-t? 😀 Újra elérjük az EL helyek egyikét?

    • Valószínűleg arra céloz, hogy az üzleti terv összeállításakor a rosszabb forgatókönyv alapján, tehát úgy kalkuláltak, hogy amennyiben nem jut be a csapat a BL-be, akkor is megfeleljen az egyenleg a FFP szabályainak. Ez pedig pozitív, mert nem egy lapra tesznek fel mindent, mint tavaly a kínaiak, hanem igyekeznek “spórolni”. Az viszont, hogy télen – úgy néz ki legalábbis -, aktívabb lesz a Milan a piacon, ennek ellentmondani látszik (ráadásul lesznek tételek, amelyek 2019 nyarán fognak jelentkezni). Ugyanakkor kockáztatni kell, mert egyrészt közel van a 4. hely, másrészt a riválisok is igazolni fognak, harmadszor pedig a sérülések is indokolják.

      • Persze ez számomra világos, de ahogy te is írtad: számunkra BL nélkül elképzelhetetlen az FFP betartása…igazolnunk kell használhatóbb játékosokat, nagyon komoly összegekért.

  3. “Yonghong Li? Nem tudom,hogy mi történt vele.”

    Szerintem annyi tartozást halmozott fel,hogy kinyírták.

  4. Mondjuk az mindenképpen jó, hogy nem a BL-re húznak fel mindent. Mert ha esetleg közbejön vmi, akkor borul minden. A kezdőcsapat alapján elérhető lenne a negyedik hely, viszont a sérüléseket nézve nagyon elbizonytalanodtam. Plusz a cserepad veszedelmesen gyenge. Láthattuk legutóbb, hogy mi történt, amikor mindent egy lapra feltettek a BL helyre. Hosszú évek múlva talán majd kiderül, hogy mi volt a sztori valójában és ki a fene volt ez a kínai amatőr és egyáltalán hogy kerülhetett hozzá imádott klubunk.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet