Umberto Gandini megerősítette, hogy a közelmúltban találkozott a Milan leendő vezérigazgatójával, Ivan Gazidisszel és közösen arra a döntésre jutottak, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem fog visszatérni a klub vezetőségébe.
Gandini 23 éven keresztül dolgozott igazgatóként a klubnál a Silvio Berlusconi-éra alatt, azonban 2016 szeptemberében távozott és csatlakozott az AS Romához. Az Elliott hatalomátvétele után felmerült Gandini visszatérésének a lehetősége, azonban az olasz szakember elmondása szerint ez nem fog megtörténni.
„Gazidis döntése – miszerint elfogadja a Milan ajánlatát – arra késztetett, hogy találkozót szervezzünk. Évek óta nagyon jó kapcsolatom van vele, ahogy az Elliott Managementtel is. Mindazonáltal egyetértettünk abban, hogy jelenleg nincsenek meg a feltételek a visszatérésemhez.” – mondta Gandini a Sky-nak adott interjújában.
„Maradok szabad ügynök, Gazidis pedig átveszi a Milan irányítását december 1-től. Most rajta múlik, hogy visszavezesse a Milant a csúcsra. A jövőm? Szabadnak érzem magam. Nyugodtan értékelhetem a lehetőségeket és majd meglátjuk, hogy mi történik. Vannak szabad pozíciók az Olasz Szövetségnél és a Lega Serie A-nál is.”
5 hozzászólás
„jelenleg nincsenek meg a feltételek a visszatérésemhez” Ez meg mi a fenét jelenthet?
A vezetőségben már nem igazán van betöltetlen pozíció.
Akkor hogy kerülhetett egyáltalán sor a tárgyalásra? Hiszen ezt mindenki tudta még előtte. Vagy esetleg más pozíciót képzeltünk el neki, ami nem igazán tetszett neki… 🙂
Vagy esetleg a háttérben Marotta aláírásán dolgozunk, ezért Gandinit parkolópályára tettük, amit ő így kommunikált kifelé… 😀
Vagy utálják egymást mint a szar csak így kommunikálják mert ìgy senkinek nem sèrül az ázsiója?!