Andriy Mikolajevic Shevchenko |
Születési idő: 1976. szeptember 29. |
Születési hely: Dvirkivscsina |
Nemzetiség: ukrán |
Tétmérkőzések a Milanban: 323 |
Gólok a Milanban: 176 |
Sheva, teljes nevén Andriy Mikolajevic Shevchenko 1976. szeptember 29-én látta meg a napvilágot Dvirkivscsinában. Ez a kisebb ukrán falu is érintett volt a csernobili katasztrófában, ezért kilenc éves korában szüleivel együtt a Fekete-tenger partjára menekítették. Gyermekkorában bokszolni kezdett, később azonban a futball mellett tette le a voksát.
A csatár 1986-ban kezdett el ismerkedni a labdarúgás alapjaival, ekkor még meg is bukott egy kijevi sportiskolában labdavezetésből, ugyanakkor nagy mázlijára egy játékos megfigyelő meglátta benne a szunnyadó tehetséget, és négy évvel később ő is tagja volt a Dinamo Kijev 14 év alatti csapatának, melynek színeiben egy bizonyos Ian Rush-kupán gólkirályi címet szerzett.
A felnőttek között 1994. október 20-án mutatkozott be, és ebben az idényben megszerezte első bajnoki-, BL-, és kupa-gólját is. Az igazi áttörést viszont az 1997-98-as idény jelentette, ekkor ugyanis a Bajnokok Ligájában remekül teljesítő Dinamo Kijevet a hátán cipelte, és csapata a mesterhármasával a csoportkörökben a Nou Campban győzte le 4-0-ra a Barcelonát. Az idény végére összesen 11 találatot jegyzett, ami az elődöntőig menetelést jelentette. Ekkor már tudni lehetett, hogy Sheva nem sokáig marad Ukrajnában, hiszen számos kérője akadt, amelyek közül végül az AC Milant választotta.
Andriy 1999-ben csatlakozott az olasz óriáshoz, amely a játékjogáért cserébe mintegy 25 millió dollárt fizetett. 1999. augusztus 28-án debütált új csapatában, és egy Lecce elleni bajnoki mérkőzésen rögtön gólt is szerzett (a mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult). Első idényében 32 bajnokin 24 gólt szerzett, amely gólkirályi címet is jelentett, és ő volt az első, aki ezt külföldiként az első idényében véghez tudta vinni. Az elkövetkezendő években ugyan a Milannal nem nyert komolyabb trófeákat, de folyamatosan a Serie A gólkirálya lett, és a 2001-02-es idényben a BL-ben 9 góllal ismét diadalmaskodott.
2003-ban azonban megszerezte első nevesebb kupáját, ami nem más, mint a Bajnokok Ligája serleg volt. Ez az idény nem kezdődött túl fényesen a támadó számára, hiszen a Slovan Liberec elleni BL-selejtezőn súlyosan megsérültek a térdszalagjai, és hosszú hónapokat kellett kihagynia. Ekkor egyébként híres volt a Rossoneri arról, hogy klasszis labdarúgók alkották a csapat csatársorát (Sheván kívül Filippo Inzaghi, John-Dahl Tomasson és Rivaldo is a mester rendelkezésére állt). Ennek ellenére nagyon fontos találatokat jegyzett a Bajnokok Ligájában, és többek között a döntőben is ő lőtte be az utolsó tizenegyest (akkoriban a Juventussal vívott harcot a klub a serlegért, és 0-0-s eredményt követően tizenegyesek döntöttek a kupa sorsáról).
2003-04-ben viszont mindent elsöprő sikert aratott, és ugyanúgy 24 góllal ismét a Serie A gólkirálya lett. Noha a BL-ben nem sikerült az ismétlés (a Deportivo ellen aratott 4-1-es siker után Spanyolországban 4-0 arányban győzte le a Depor a mieinket), de egy Roma ellen megnyert bajnoki után az együttes megszerezte története 17. bajnoki címét.
Meggyőző teljesítménye során a Siena ellen megszerezte 100. milanos-gólját, és az év végén az Aranylabda-szavazáson is meggyőző sikert aratott. A szezon elején előbb arc-, majd combsérülése volt, de ez nem gátolta meg abban, hogy egymaga ejtse ki a BL-ben a városi rivális Inter csapatát. Sajnos a döntőben a Liverpool ellen már ő sem tudott mit kezdeni (az angolok ellen még 3-0-s előnyük is volt az olaszoknak, de a Vörösök hat perc alatt ledolgozták hátrányukat, és begyűjtöttek a serleget).
2006-ban az ukrán sztár bejelentette, hogy kész elhagyni Milánót, és csatlakozni Roman Abramovich csapatához, a Chelseahez. A Kékek mintegy 50 millió eurót fizettek érte, és kérésére megkapta a kedvenc mezszámát, a 7-est. Augusztus 13-án a Community Shield döntőjében bemutatkozott, gólt szerzett, ám csapata 2-1-re kikapott. A szezon közben hosszabb sérülések miatt nem tudott csapata meghatározó tagja lenni, ugyanakkor szétszórtan fontos találatokat jegyzett (egyenlített a Porto és a Valencia ellen a BL-ben, és az FA-kupában a Tottenham ellen is eredményes volt).
A 2008-2009-es szezonban a Milan kölcsönbe visszavásárolta Londonból, de összesen 26 mérkőzés alatt karcsú két találatot ért el. Egy félidény erejéig ezt követően visszatért Londonba, de 2009 telén visszakerült nevelőegyesületéhez, a Dinamo Kijevhez. A mai napig erősíti csapatát, melyben ez idáig (visszatérése óta) 25 gólig jutott.
Az ukrán válogatott színeiben 1995. március 25-én mutatkozott be, és ma már a válogatott csapatkapitányának nevezheti magát. Tizenhat év alatt 101 összecsapáson 45 gólt lőtt, amivel a mai napig ő a legeredményesebb ukrán futballista.