Habár folyamatosan zajlanak a tárgyalások a kínai konzorcium és a Silvio Berlusconi vezette Fininvest között, az elnök korábbi nyilatkozataiban elmondta, hogy ha nem sikerül egyezségre jutnia a kínai befektetőkkel, abban az esetben egy fiatal olaszokból álló csapatot építene. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük, hogy a következő szezonban kik azok a fiatal játékosok, akik berobbanhatnak a felnőtt csapatba.

A fiatalok beépítése az első csapatba azonban már az idei, 2015/16-os szezonban elkezdődött. Gianlugi Donnarumma beverekedte magát a kezdőcsapatba, valamint Davide Calabria többször csereként lépett pályára, Manuel Locatelli pedig debütált a Serie A-ban. A várakozások szerint a következő szezonban Donnarumma mellett – aki kulcsember lesz a kezdőben – 6 fiatal játékos is lehetőséget kaphat a nagyok között.
DAVIDE CALABRIA:
A fiatal 19 éves játékos idén már 7 alkalommal is pályára lépett a felnőtt csapatban. Az első mérkőzése, amelyen végig a pályán volt, az Udinese elleni idegenbeli mérkőzés volt, ahol Sinisa Mihajlovic, a Milan korábbi edzője adott neki bizalmat. Mivel Mattia De Sciglio és Ignazio Abate sem nyújtott idén meggyőző illetve kiemelkedő teljesítményt, így a fiatal játékos jövőre több lehetőséghez juthat.
MANUEL LOCATELLI:
Locatelli is ismert már a felnőttek között, hiszen a Carpi elleni mérkőzésen debütált a felnőtt csapatban. A Milan egykori játékosmegfigyelője, Mauro Bianchessi véleménye szerint az olasz középpályás a világ egyik legjobb fiatal játékosa. Elmondása szerint van benne egy kis Pirlo és egy kis Montolivo is. Ő lehet a Milan következő nagy kapitánya. Egyes hírek szerint az Arsenal egy ideje figyeli a játékost és szeretné a nyáron leigazolni, akár csak a Premier League-győztes Leicester City.
PATRICK CUTRONE:
A 18 éves játékos szerezte a Primavera csapatban a legtöbb gólt, összesen 19 mérkőzésen 14 találatot jegyeztek a neve mellett. A játékost nagyon mozgékonynak, erősnek és versenyképesnek tartják.
IVAN DE SANTIS:
A Milan csapatánál már egy ideje kétségbeesetten keresik a megfelelő középhátvédet. A nyáron Cristian Zapata, Philippe Mexés és Alex szerződése is lejár, utóbbi két játékossal biztosan nem fog hosszabbítani a klub, Zapata valószínűleg marad, így belső védőnek a kolumbiai mellett Alessio Romagnoli, a kölcsönből visszaérkező Gabriel Paletta és Rodrigo Ely marad, ebből a hármasból azonban csak Romagnoli teljesítményével lehet megelégedve a klubvezetés. De Santis hasznos tagja lehet a csapatnak, ugyanis nem csak a saját, de az ellenfél kapuja előtt is feltalálja magát. A Primavera csapatban 25 mérkőzésen hátvéd létére 9 gólig jutott.
GIAN FILIPPO FELICIOLI:
Egy igazi sokoldalú ballábas játékos, aki a 2014/15-ös szezonban debütált a Milanban, még Filippo Inzaghi edzősködése alatt. Felicioli a baloldalon szinte bármilyen poszton képes játszani. A 18 éves játékos ebben a szezonban a Primavera színeiben játszott a védelemben, a középpályán és a támadósorban is egyaránt, a mérlege 22 mérkőzésen 10 gól.
LUCA VIDO:
Az olasz korosztályos válogatott U19-es Európa-bajnokságra való kijutásához nagyban hozzájárult a 19 éves csatár. A nemzetközi selejtezőkön rendre jól bizonyított, valamint a Macedónia elleni mérkőzésen mesterhármast ért el. Gyors, technikás játékosnak tartják. Luca Vido példaképe az egykori Milan játékos, Zlatan Ibrahimovic.
[adrotate banner=”28″]
9 hozzászólás
akkor hajrá építsük be a fiatalokat,mi itt a kérdés?
Kapjanak bizalmat ez a lényeg!
És essünk ki, ez is nagyszerű. Maradjanak el a bérletesek, az is jó, szokjunk le a meccsnézésről, ez is pompás, Berlu pedig menjen a jó büdös francba.
Florenzi Insigne Rugani Zaza Saponara SES Darmian Sturaro Jorginho Berardi
Ezekre építve lehetne olaszos csapatot csinálni ,és minőségit ami nem mellékes. De ezen játékosok szinte mozdíthatatlanok jelenleg.Egy két kivételtől eltekintve.
Csak ezekért fizetni kellene ami nekünk sajnos nem divat. Aki pedig a miénk volt azt elherdáltuk. 🙁
———————————–Donnarumma———————-
–Florenzi—————————-Rugani—————Romagnoli——————-Darmian–
——————————Jorginho———————–Sturaro—————————
——————–Berardi——————Saponara———————-Insigne—————-
—————————————————-Zaza———————————————–
ez tetszik,,Insignie szerintem minden pénzt megérne,de az egész csapat jó,küld el a kinaiaknak
Jöhetnének a fiatalok közül 3-an és vásárolni kellene 2 fiatal olasz játékost ( Zaza , Sturaro) Lehet ismét 6-7. hely lenne, de 3 éven belül velük dobogó szerintem.
Ezek jól hangzó nevek Olaszországban és semmit nem mondanak külföldön. Az olasz bajnokság színvonal gyenge. Nem véletlen, hogy ilyen kevés olasz focista játszik külföldön. Egy Vialli, egy Zola stb még erősítést jelentettek Angliában. Utoljára G.Rossi mutatott valamit, csak állandóan megsérült. A válogatott is harmatos.
Nagyon nem elég csak olaszokra építeni a csapatot (és ráadásul egyszerre csupa fiatalt bedobva). Jól hangzik, de gyászos vége lenne.