A Milan kedd este lép pályára a holland PSV Eindhoven ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában. Íme a mérkőzés beharangozója.
A Milan az előző szezonban a bajnokság harmadik helyén végzett, így kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája selejtezőjébe, ahonnan egy kör választja el a csapatot a csoportkörtől. A BL play-off körének sorsolását augusztus 9-én rendezték az UEFA székházában, Nyonban. A rossoneri a nem bajnoki ágon kiemeltként szerepelt, a várható ellenfél a következő csapatok közül került ki: Real Sociedad, Pacos de Ferreira, PSV Eindhoven, Metalist Harkiv és a Fenerbahce.
Nos, mint később kiderült, a holland bajnokságban szereplő PSV-vel találkozunk a csoportkörbe jutásért. Az első mérkőzést augusztus 20-án rendezik az eindhoveni Philips stadionban (a Sport1 élőben közvetíti 20:45-től), a visszavágót augusztus 28-án a San Siróban.
Az eindhoveni klub a felkészülési szezonban többek között legyőzte a Fenerbahcét (0-2) és a Hannovert (0-3) is, de döntetlent játszottak a Bielefelddel (3-3). A PSV számára már július végén megkezdődött az új idény, hisz a BL-selejtezőjének harmadik körében már mérkőzést játszottak. Hazai pályán 2-0-ra, idegenben pedig 0-3-ra győzték le a belga Zuite-Waregem csapatát.
A PSV augusztus elején kezdte meg a bajnokságot. Az első fordulóban idegenben 2-3-ra legyőzték az ADO Den Haag-t, majd a második fordulóban hazai pályán 5-0-val bizonyultak jobbnak a NEC Nijmegen csapatánál. A hétvégén a PSV a Go Ahead csapatát fogadta, az eredmény 3-0 lett. A holland klub százszázalékosan vezeti az Eredivisiét, ugyan pontszámban a Zwolle beérte, de a jobb gólkülönbségének köszönhetően a PSV áll a tabella első helyén. Három fordulót követően 9 ponttal állnak, 11 rúgott és 2 kapott góllal.
Íme a PSV várható kezdőcsapata: Zoet – Brenet, Bruma, Rekik, Willems – Wijnaldum, Schaars, Maher – Jozefzoon, Matavz, Depay.
A Milan felkészülési időszaka jól sikerült, hisz legyőztük a Pergolettesét (5-1), a Valenciát (1-2), a Sao Paulót (1-0), a Juventust (büntetőkkel), a Los Angeles Galaxyt (2-0) és a Derthonát (11-0) is. Ugyanakkor vereséget szenvedtünk a Sassuolo (2-1), a Manchester City (5-3) és a Chelsea (2-0) ellen.
A Tim kupán a Juventus és a Sassuolo mögött az utolsó helyen végeztünk. Az Audi kupán megszereztük a harmadik helyet, az elődöntőben a Manchester City volt a végállomás, míg a bronzmérkőzésen a Sao Paulo nem tűnt nagy falatnak. Az amerikai túrnén (Guinness International Champions kupa) szintén a harmadik helyen végeztünk. A negyeddöntőben legyőztük a Valenciát, majd az elődöntőben a Chelsea ellen kikaptunk és a harmadik helyért a Los Angeles Galaxyval játszottunk, amit végül megnyertünk. Az utolsó barátságos mérkőzésen a Serie-D-ben szereplő Derthona volt az ellenfelünk, a csapat hengerelt, 11-0-ra legyőzte ellenfelét.
A Milan augusztus 24-én kezdi a bajnokságot. Az első fordulóban a Hellas Verona lesz az ellenfél. A második fordulóban a Cagliarival, a harmadikban a Torinóval találkozunk.
Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője kijelölte keretét a PSV elleni találkozóra. A keretben nem kapott helyet sérülés miatt Gabriel, Mattia De Sciglio, Jherson Vergara, Daniele Bonera, Robinho és Giampaolo Pazzini. Valamint Luca Antonini és Bakaye Traoré is kimaradt.
Íme a Milan kerete: Christian Abbiati, Marco Amelia, Ferdinando Coppola; Ignazio Abate, Kevin Constant, Philippe Mexés, Matias Silvestre, Cristian Zaccardo, Cristian Zapata; Kevin-Prince Boateng, Bryan Cristante, Nigel De Jong, Urby Emanuelson, Riccardo Montolivo, Sulley Muntari, Antonio Nocerino, Andrea Poli; Mario Balotelli, Stephan El Shaarawy, M’Baye Niang, Andrea Petagna.
Íme a Milan várható kezdőcsapata: Abbiati – Abate, Zapata, Mexes, Emanuelson – Montolivo, De Jong, Muntari – Boateng, Balotelli, El Shaarawy.
A két csapat összesen 6 alkalommal találkozott egymással, érdekesség, hogy mind a hatszor a Bajnokok Ligájában. A mérleg 3 Milan és 2 PSV győzelem, míg egyszer döntetlen született. Ezeken a mérkőzéseken a Milan 7, a PSV 5 gólt szerzett. Legutóbb 2005 novemberében rendeztek PSV-Milan mérkőzést, akkor a hollandok 1-0-val bizonyultak jobbnak. Egy hónappal a találkozó előtt a Milan-PSV mérkőzés gólnélküli 0-0-s döntetlennel zárult a BL csoportkörben.
IDŐPONT | SOROZAT | MÉRKŐZÉS | EREDMÉNY |
2005.11.01. | Bajnokok Ligája | PSV-Milan | 1-0 |
2005.10.19. | Bajnokok Ligája | Milan-PSV | 0-0 |
2005.05.04. | Bajnokok Ligája | PSV-Milan | 3-1 |
2005.04.26. | Bajnokok Ligája | Milan-PSV | 2-0 |
1993.04.21. | Bajnokok Ligája | Milan-PSV | 2-0 |
1992.12.09. | Bajnokok Ligája | PSV-Milan | 1-2 |
A transfermarkt.co.uk internetes oldal szerint a PSV legértékesebb játékosa Adam Maher, akinek az értékét 9 millió euróra becsülik. A Milannál a legértékesebb Mario Balotelli, 30 millió eurós árral. A PSV keretének 25 játékos tagja, közülük 9 játékos külföldi nemzetiségű. A Milan 29 játékossal rendelkezik, köztük 13 külföldi.
A találkozót Cüneyt Cakir vezeti. Az asszisztens Bahattin Duran és Tarik Ongun lesz. A 37 éves török játékvezető 2006 januárja óta Nemzetközi bíró. Azóta 17 BL mérkőzést vezetett. Cakir fújta a sípot a tavalyi Európa-bajnokság döntőjén. Eddig még nem volt alkalma arra, hogy a Milannak vagy a PSV-nek mérkőzést vezessen.
Massimiliano Allegri megtartotta meccs előtti sajtótájékoztatóját az este, aki magabiztos volt.
„A PSV már 3 tétmérkőzésen túl van. Játszottunk néhány fontos barátságos mérkőzést Európa legjobb csapatai ellen, viszont hozzájuk képest kicsit le vagyunk maradva erőnlétileg. Tudjuk, hogy nehéz lesz, technikásak, jó csapatuk van, de jobban ismerjük egymást az előző szezonhoz képest, és ez előny számunkra. Még mindig hiszem, hogy a PSV egy veszélyes csapat annak ellenére, hogy valóban elveszítettek néhány fontos játékost, mint van Bommelt, Strootmant, Maertenst and Lenst, de van egy remek ifjúsági akadémiájuk és megfelelően helyettesítik ezeket a játékosokat.
Egyetlen kételyem a szélső hátvéd poszttal és a középpálya bal oldalával van. Muntari kezdésére van nagyobb esély, nem pedig Nocerinora, mivel Muntari szombaton Veronában eltiltott lesz. Hátul Constant és Emanuelson küzd a kezdő helyért. Urby jó állapotban van mind fizikailag, mind lélektanilag, miután visszatért a kölcsönből. Balotelli teljesen egészséges és a probléma a térdével elmúlt. Balotelli különbséget jelenthet ebben a csapatban. Ez egy fontos meccs, mivel a Bajnokok Ligájában és az Európa-Ligában játszani nagy különbség. Meggyőződésem, hogy a srácok mindent megtesznek azért, hogy a csoportkörbe jussanak. Nagyon is versenyképes csapatunk van, Robinho valamint De Sciglio vissza fog térni hét közben. Azon vagyunk, hogy figyelmes mérkőzést játszunk, különösen hátul. De Jong egy nagyon fontos játékos számunkra és éppen akkor kezdte megérteni az olasz játékot amikor komolyan megsérült. Számunkra egy csodálatos igazolás, mert oly keveset játszott az elmúlt szezonban.”
Emanuelson hozzátette: „Kemény meccs lesz. Ők már elkezdték a bajnokságot, miközben mi a felkészülést folytattuk a szezonra, szóval meglátjuk hogyan megy a játék tét meccsen. Jó eredményt akarunk elérni, hogy odahaza nyugodtan várjuk a visszavágót.”
(köszönet Bersan Peter segítségéért)
![]() |
![]() |
Időpont: 2013.08.20. 20:45 | |
Helyszín: Philips Aréna, Eindhoven, Hollandia | |
Bajnokok Ligája play-off kör 1. mérkőzés | |
TV: Sport1 (magyar) |
20 hozzászólás
Mexés el van tiltva az az 1. mérkőzésről, nem ? Mert ak Silvestre vagy Zaccardo várható helyette a kezdőbe…
Én személy szerint nem tudom. Allegri keretében szerepel a neve, és a hivatalos oldal sem ír eltiltásról, tehát arra lehet következtetni, hogy játszhat.
Ha egy játékos eltiltott akkor is ott kell legyen a keretben ,másképp nem tölti ki az eltiltását.
kösz
minimum 4 góllal kell vernünk a psv-t!!!!!egy ilyen meccset gól nélkül kell lehoznunk!!esélyük sem szabad,hogy legyen,különben a Milan nem méltó a BL fő táblára jutására!ezzel a kerettel kis újból kell lehozni a meccset oda-vissza!!nincs mellébeszélés,simának kell lennie!
Azért ennyire ne nézzük le a PSV-t és a holland bajnokságot! A Milan 3 hónapja nem játszott tétmeccset, a PSV meg már egy hónapja elkezdte az idényét, nem is akárhogyan. Jelenleg talán annyit lehet (nagyon óvatosan…) kijelenteni, hogy a Milan tekinthető a párharc esélyesének. Akár 1, akár 5 gólos különbséggel jutunk be a csoportkörbe, nem számít. A lényeg, hogy ott legyünk.
Bizony, ahogy mondod. Még azt tenném hozzá, hogy én azt sem merném kijelenteni, hogy a Milan a párharc esélyese. A legtöbb orgánum – minden tényezőt figyelembe véve – abszolút háromesélyesnek tartja a párosítást.
Kb. 51% esély van a továbbjutásunkra.
Azért szerintem ez is túlzás. Én azt mondom, hogy 60-40 a megoszlás a mi javunkra. A médiumok pedig két okból is okkal nevezik háromesélyesnek a találkozót: 1, belefér, hogy a PSV hazai pályán legyűrje a Milant (ez történt 2005 tavaszán, 3-1-re!). 2, nekik érdekük, hogy felkeltség az érdeklődést. Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy mi vagyunk az esélyesek.
Noha általában egyetértünk a negatív jelen- és jövőkép kapcsán, most azt mondom, nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy Te látod. 🙂
Ezúton jelentem, elfogadtam az érvelést 🙂
Kicsit óvatosabban ezzel a minimum 4 góllal.. Legyen meg a továbbjutás,hogy ha csak idegenben lőtt több góllal,akkor úgy.. Egyetértve az előttem szólóval,nem szabad lenézni a PSV-t..11 gólt szereztek 3 meccsen,ez majdnem 4 gólos átlag..Ez még a Holland Bajnokság szintjén is nagyon jónak számít.. A legnagyobb hiba lenne a Milan részéről,ha félvállról venné a mérkőzést.. Igaz ezt a Milan nem fogja megtenni,jelen helyzetében nem is teheti meg.. Szóval a lényeg,hogy legyen meg a továbbjutás,bármilyen eredménnyel.. Meg is lesz,de szerintem kicsit nehezebben,mint ahogy Te gondolod..
Huusi82, ten nem tudom hol élsz, vagy csak álmodban írtál??? Én nagyon de nagyon félek hogy nem fog a Milan-nak sikerülni a továábbjutás. A PSV félelmetesen kezdte az idényt, és nagyon jó formában van. Szerintem sokkal jobb formában van mint a Milan. És sajnos Allegri is maradt, tehát ez még jobban növeli a PSV esélyeit, mert megint csak az a szerencsétlen 4-3-3as felállás lessz, semmi kreativitással és ötlettel, akkor majd nehogy mi kapjuk az a 4 gólt.
Idegenben a döntetlen sem rossz……
Úgy látom az előrejelzés szerint megint a 433-at erőltetjük, ráadásul Boatenggel mint jobb oldali csatár.
Az meg egy kicsit furcsa kijelentés hogy a felkészülés időszaka jól sikerült az ha az eredményekre nézünk. 2 komoly csapat ellen játszottunk és két sima vereség volt a vége.
Visszasülyedtünk középcsapattá ez látszik abból, hogy a nevesebb csapatok simán vernek.
Ezzel együtt a hollandokat ki kell ütni csont nélkül, egyelőre még jobb a keretünk, van egy Balotellink és egy fáraónk, de van koloncnak egy Allegrink is, remélem ha baj van bele mer nyúlni a meccsbe és nem védőt fog védőre cserélni.
Tavaly EB döntőt vezetett Cakir, nem VB döntőt! 😉
Köszi, hogy jelezted. Javítva.
Rohadt kemény meccs lesz.
A felkészülési meccseket kár is összevetni ezzel, hiszen azoknak nem volt tétje, akárhogy is végződött. Lásd a Juve is végig veszített még a kisebb meccseket is, de egy tét meccsen teljesen másképp állnak ki.
Remélem mi se fogunk spórolni a játékosainkkal és az erőnkkel, hiszen ezen a két meccsen múlik, hogy egyáltalán játszhatunk-e a BL-ben. Idegenben kell őket megverni, mert mostanában hazai pályán vagyunk gyengébbek.
4-3-3-at játszunk megint… A PSV is azt játssza….. nem lesz könnyű.
Egy 0-1-et várok a csapattól.
G.A. Eagles,Nijmegen,Den Haag.ezeket a csapatokat verte a psv!húha,mindjárt beszarok.12,18,13. helyezettek!!!mellébeszélés nélkül,nem lehet akadály!!!!csont nélkül kell hozni és kész!!!nem lehet így,meg úgy!!!!!4 sima a minimum!!!!!!
Sokan lenézik a PSV-t,én nem teszem.2005-ben egy top formában lévő Milan alig verte ki őket a BL-ben,ha jól emlékszem egy Ambrosini fejes gól (és ezáltal az idegenben lőtt több gól) mentett meg minket,hogy ne essünk ki ellenük.Nem szabad lebecsülni őket,mert fiatal,gyors csapatuk van és bár szerencsére nem játszik Bonera és Antonini,még így is veszélyesek lehetnek a kapunkra.Ellenben legyen igazatok és nyerjünk simán már idegenben is!! 😉
FORZA MILAN!!!
Boatenget minek eröltetni a csatársorban? Majd megint azt a passzív játékot játssza, amit ezen a poszton megszoktunk Tőle, na meg a labdák észnélküli elbikázása. Bár ne így legyen, de sajnos erre kell számítani. Még van pár nap, hogy túladjunk rajta. Forza Milan!!!!!!!!
Kevin Strootman,Dries Mertens,Jeremain Lens,Mark van Bommel, Wilfred Bouma.pl ilyen játékosok távoztak,és a 17 éves legtöbb gólt lövő játékosa sem lesz ott!gyengült a psv nem keveset.nálunk meg visszatért De Jong aki nagy erősítés lesz a középpályán.