Olasz jelentések szerint a Milan megegyezett az FC Barcelonával, így a rossoneri a szezon végén 15 millió eurós záradékkal vásárolhatja meg a jelenleg kölcsönben lévő Bojan Krkicset.
A 22 éves támadó idén nyáron csatlakozott a Milanhoz az AS Romától, az opciós jogban lévő kivásárlási összeg azonban a mai napig kérdéses volt. Bojan kiváló teljesítményt nyújtott a Palermo és a Chievo ellen, és már megszerezte első találatát a Milan szineiben.
„Az AS Romának már nincs beleszólási joga Bojan átigazolásába. Mi kölcsönvettük a játékost a Romától, és a Barcelonával tárgyaltunk az opciós jogról. Amikor a Roma nem élt azzal a lehetőséggel, hogy végleg megvásárolja Bojant, akkor elméletileg visszatért a Barcelonához, majd kölcsönvettük. Beszéltem Sandro Rosell úrral és meghatározta a kivásárlási árat, amely sokkal alacsonyabb mint ami a Romának volt. Berlusconival kedveljük Bojan játékát, és elégedettek vagyunk a teljesítményével” – mondta Galliani.
A Sky Sport Italia szakértője, Gianluca Di Marzio szerint a Milannak a szezon végén 15 millió euróért lesz lehetősége végleg megvásárolni a spanyol támadót, míg a Barcelona egy év múlva 18 millió euróért visszavásárolhatja, amennyiben igényt tartanak a játékosra.
28 hozzászólás
Ennek ürülök csak azt nem értem hogy kakáért miért nem tudtunk ennyi adni?
Nah ez jó kérdés! Tudom… nem egy korosztály, de tudás sem ugyan az! Nem beszélve arról, hogy Kaká miatt 3-4000 emberrel több jönne ki legalább meccsenként.
Kának más a fizetése mint Bojánnak kb 4-szer több.
Kakáért is tudtunk volna ennyit fizetni, illetve az igazság az, hogy ennyit is akartunk, csak a Real ennyiért nem akarta odaadni, mi pedig többet nem akartunk fizetni, még úgy sem, hogy Kaká lemondott a fele fizetéséről is…
A brazilért legalább 20-25 milliót le kellett volna tenni, tehát ha ezeket a számokat összevetjük azzal, amit jose82 írt: „Tudom… nem egy korosztály, de tudás sem ugyan az! Nem beszélve arról, hogy Kaká miatt 3-4000 emberrel több jönne ki legalább meccsenként.”, akkor kiderül, hogy a Bojanért kért 15 millió nem elvakultan tükrözi a játékos értékét, Kaká pedig 5-10 millióval mindenképp többet ér még akkor is, ha a spanyol csak 22 éves.
Ezzel a 15 millióval sajnos meg kell fizetni a Braca iskolát és itt látszik, hogy milyen jól kitalált rendszerben, szisztémában működik a katalánok utánpótlás nevelése, hiszen egy olyan srácot tudnak eladni 15 millióért, aki nem elég jó a Barca felnőtt csapatához. Ez olyan, mintha mi Strassert adnánk el legalább 10 millióért… Valami ilyesmit kéne összehozni nálunk is!
Egyébként én örülök Bojan utóbbi időben látott teljesítményének és emélem még fejlődni fog, bár lehet, hogy csak egy jó szemüvegre lenne szüksége, mert még mindig nem látja a tőle öt méterre álló, kihagyhatatlan ziccerbe hozható társakat!
Mert Kaká 30 éves :S és ez sokat számít Bojan 8 évvel fiatalabb ! Szerinten nagyon jó kis osztogatót lehetne belőle faragni….:D
Azért még várjuk ki az év végét, ha akkor addig is eltart ez a jó formája akkor természetesen jöhet! S lehetséges, hogy ez lenne az egyik jó húzása a Kopaszéknak!
Kicsit fura ez a 15m ár és a 18m visszavásárlási opció. A Roma esetében 12/13 volt az összeg. Azóta volt egy pocsék éve és egy 35%-os árnövekedést jelent.
Ez annyira hápog, hogy már fáj.
Ebben tévedsz, ugyanis a Roma két évre vette kölcsön Bojant 12 millió €-ért, mondhatni lefoglalózta ennyivel a játékost, azonban a második év végén, ha a Roma meg akarta volna tartani, akkor további 28 millió €-t kellett volna kifizetni érte, de ha úgy döntenek, hogy nem tartják meg, akkor a Barcelonának 13 millió €-ért visszavásárlási kötelezettsége van.
A Romanál most van pénz, de annyira nem hülyék, hogy összesen 40 millióért megvegyék Bojant, ezért ha azt nézzük, hogy Galliani ezt elintézte 15 millióért, akkor újra le a kalappal a kopasz előtt!!!
Valószínűleg most az a helyzet, hogy a szezon végén a Barcának vissza kell fizetnie 13 milliót a Romanak, mivel a Roma azzal le is mondott a vásárlási opciójáról, hogy hozzánk került a játékos és úgy számolnak, hogy majd abból fizetik, amit tőlünk kapnak Bojanért.
A tavaji szezonja pedig nem volt olyan rossz, de kiemelkedőnek sem mondható. 33 meccsen szerzett 7 gólt és egy gólpasszt hozott össze úgy, hogy meccsenként átlagban 42 percet, tehát még egész félidőket sem töltött a pályán. Egy spanyoltól az első olasz ligás szezonjában nem fix kezdőként szerintem nem rossz!
Itt egy cikk is, de ha rákerestek gugliba, akkor rengeteg forrást találtok:
http://olasz-foci.hu/atigazolasi-hirek/hirek-pletykak/7940-roma-bojan-krkic-maradni-akar
Nem így van, ahogy mondod!
De erre teljesen jó példa a cikk is amit linkeltél.
12m-ért megvették és két opció volt a szerződésben:
1.) 13m-ért két év múlva a Barca visszavásárolhatja
2.) Ha a Barca élne az opciós jogával akkor 28m-ért „vissza-visszavásárlohatja”
Azaz 12m-ért nem kölcsönbe jött, hanem megvették és ha a Barca élne visszavásárlási opciójával, akkor összesen 27m-ért megvehetik. (12-13+28=27)
Nem a forrásokkal van a baj. Valóban nem egy egyszerű transzfer volt, de nem arról szólj, amit Te írtál.
Ami pedig a szezont illeti… a statisztikája jobb, mint a tényleges teljesítménye volt – gondolom Te is láttad játszani a Roma-nál.
Valóban úgy gondolod hogy egy 27m eurós játékos szintjét megközelítette? Ugyebár Zlatant 21m-ért kótyavetyéltük el…
Szerintem se igaz ez…egyébként ebből is látszik, hogy egy évre vettük kölcsön, hogy kijöjjön a keretlétszám, mert ennyit nem fogunk kifizetni érte.
Bjoan jó meg minden, de 15 millio sztem kicsit sok érte. 15 ért akarták eladni Dzekot és damiaot is..
Dzekot és Damiaot 30 millióért akarta eladni a City és az Internacional. Dzekot 37 millió €-ért vette a City másfél éve…
Szerintem csak nekünk tűnik soknak Bojan ára mert már csak a 4-5 milla körüli játékosokat nézegetjük. Erre van pénzünk.
Boldinho írta jól 12+28 millás őrült pénzért akarták a Romának eladni de lássuk be bolond aki annyiért megveszi. Ez a 15 reálisabb. Ami szerintem nem Gallianinak köszönhető hanem a Barca végre ki akar szállni ebből a Bojan bizniből és inkább lejjebb vitte az árat a reális szintre csak valaki végre vigye el tőlük.
Sokszor látható, hogy „hús nélkül főznek” a Milan háza táján. Így került kölcsönszerződéssel a csapathoz Bojan, Zapata és Constant is. Na most az a helyzet, hogy amíg a fizetett megfigyelőink által ingyen ide hozott Traore, Mesbah és a 4 millióért vásárolt Acerbi csődöt mondtak addig a kölcsönszerződéssel nyáron érkezettek olyan jól szerepelnek, hogy meg kéne venni őket. Érdekes elgondolkodni, hogy ha kifizetjük Bojanért a -Milanos szemmel amúgy sem kevés- 15 milliót, Zapataért a kb 4 milliós vételi árat és Constantért a kb 5 miiliós árat akkor az összesen 24 millió €. Hát ennyit még talán Robinho és Ibra érkezésekor fizettünk ki egybe. Talán… És azóta pedig csak romlott az anyagi helyzetünk. Érdekessé teheti a témát, hogy ha valakire nem lenne pénzünk akkor vajon kit küldenénk vissza eredeti klubjához?! 😮
Nem adnak érte ennyit
Tudnál normálisan is írni, egy kicsivel kevesebb helyesírási hibával? A te szövegeidhez fordító kell…
Ki az a Falcau? Naymarról sem hallottam még. CR-ről már igen, ha a Cristiano Ronaldo nevű, Real Madridban játszó játékosra gondolsz. De az a Baltolelli ki a fészkes fene lehet? Ráadásul még keell is egy újabb toltellek?:)
Spallopteli a Zenit edzője? Gvárdijólla pedig a Barcelona játékosait trenírozta?
Rossz helyre regisztráltál dragon2 koma. Ilyen helyesírással és stílussal „kispaja” maradsz.
Húha, most megijedtem!
Szerintem sokat nézted a Dragon Ball című mesefilmet, onnan meríthetted ezt a földöntúli erőt és a nevet. Nagy bajban leszek? Miért is, kedves „nagypályás” kolléga?
Hagyd a francba, kb 16-18 lehet ha csak a legujjabb sztarokat ismeri.
Hagyjuk ezt az egészet! Ennek semmi értelme.
Az elején feltettem egy kérdést (tényleg csak azzal a szándékkal, hogy megtudjam, szándékos-e), mert zavart a helyesírás. Erre mi történik? Megfenyegetsz. Nem ez a legkorrektebb elrendezési mód, szerintem…
Ha gondolod, megadom neked az email címem, s ott megbeszéljük a neveket, címeket, stb.
Szerintem úgy csináljuk a legjobban, ha békén hagyjuk egymást! A kutya sem kíváncsi ránk, főleg nem ezen az oldalon. Ez az oldal másról szól!
Nem veszed észre h direkt ír így? Pont ezt akarja elérni h így reagáljatok rá, ő olyan jókat röhög magában XD
Ja, pont mint Te! Ugyanazt nyomjátok, csak más stílusban…
10/10 pont!:)
Bojan engem meggyőzött. Van helye a MILAN-ban. Sokáig erősítheti a csapatunkat. Jó befektetés. 15 millió pedig éppen optimális ár érte. Se sok, se kevés.
Kérdés, hogy MILAN szinten sok-e.
Én mindenképp megvenném, ha engedi a pénztárcánk.
Egyetértek. Sári után a második legjobb csatárunk..(és még csak most lendül formába..) 🙂
Tény, hogy jó játékos, de azt hogy két meccsen jól játszik nem nevezném formába lenülésnek 🙂
Én is megtartanám, mert ha játszani fog rendszeresen a megfelelő poszton, akkor Shaarawy-val jó párost alkothatnak egy „tank szerű” csatár mögött…
FIgyelj, engem már a legelső pályára lépésekor meggyőzött. Bámulatos volt a gyorsasága és a helyezkedése, hogy midnig üresre tud futni, le tudja rázni a védőket, pontosan passzol és van fantázia a játékában.
Fogalmam sincs Allegrio miért kerülte eddig, de ha nem így tett volna és több lehetőséget kap, mára már tényleg össze csiszolódhatott volna a többiekkel.
Késésben van. Nem önhibájából. Remélem mostantól már többet játszik majd. A jövő Milan-jának nagyon fontos játékosa lehet belőle.
Akkor minek nevezed ? Ha 1 idényen keresztül játszik így ?? -.-„