2022. október 07., péntek

Leonardo ismét keresztbe tehet

-

A francia PSG technikai igazgatója, a Milan volt játékosa és edzője, a brazil Leonardo egy újabb tervezett milánói transzfernek tehet keresztbe.

Korábban már több hír is jelent meg arról, hogy  a Santosba haza készülő Robinho árának ellentételezéseként a legendás brazil klub átadja a Milannak 19 éves tehetséges középpályását, Felipe Andersont.  A Milan vezetői már több alkalommal is egyeztettek a brazil klub vezetőivel, és több hírportál is úgy vélte: a felek közel vannak a megegyezéshez, így Robinho akár már a téli mercato idején hazatérhet.

A francia mercato365.com  legfrissebb cikke szerint azonban nem lesz egyszerű megkötni az üzletet, mert a francia PSG is kivetette hálóját a fiatal brazil tehetségre. A dúsgazdag párizsi klub első embere – a korábban a Milan alkalmazásában álló -, Leonardo szeretné a francia bajnokság esélyesénél tudni Felipe Andersont, és hamarosan konkrét ajánlatot tesz a játékosért.  Leonardo mióta elhagyta a Milant már több átigazolást is nyélbe ütött a Milannal, illetve a Milan előtt. Az olasz csapat valamennyi szurkolója jól emlékszik arra, hogy a nyáron a PSG arab tulajdonosának szinte korlátlan pénzéből kivásárolta a bajnoki ezüstérmes két legértékesebb játékosát, Silvát és Ibrahimovicot. Sőt, Leonardo elhozta a Milan elől az olasz foci egyik legnagyobb ígéretét, Marco Verrattit, pedig az olasz klub ügyvezető igazgatója, Adriano Galliani a nyáron többször is külön kérte a brazil kollégáját, hogy engedje át a Milannak a fiatal tehetségét.

 

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

22 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

    • Szerintem Leonardoval nincs semmi gond. Most a PSG-től kapja a fizetését, nyilván ott akarja összehozni a legjobb keretet. Azért az nem várható el tőle,hogy egyeztessen Gallianiékkal, hogy kit “szabad” leigazolnia. És arról sem ő tehet, hogy a mi vezetőink annyira töketlenek, hogy nálunk csak “napi pletyka” szinten kerülnek szóba játékosok, igazolás egyikből se lesz.

  1. Itt nagy pénzekről van szó és nem érzelmekről. Ne várja senki hogy majd lemondnak pusztán közös múlra tekintettel bárkiről a javunkra. Silva se akart elmenni mi engedtük el, ahogy Kaka-t is annak idején. Senkit nem tudunk se igazolni se megtartani, fillérekért, mert ez egy piac. Ha nem változik az anyagi helyzetünk, előbb utúbb tizenegy Bonera fog játszani a csapatban. Ma még nem tartunk itt, de Sári elengedése újabb lépés lenne ebbe az irányba.

    • Sajnos Te hajlamos vagy rá, hogy elfelejts gondolkodni, de már megszokhattuk! Meg persze a csapat érdekeit sem nézed, de már ezt is megszokhattuk!

      Amit sokan elfelejtenek az az, hogy Leonardonak hihetetlen jó szeme van a fiatal brazil tehetségekhez és azt meg végképp ne gondolja senki, hogy mi (Milan) sz@artuk a spanyol viaszt és csak mi vettük észre, hogy tehetséges a srác! Főként annak tudatában, hogy pont Leonardo volt az, aki nekünk kereste és találta is a fiatal tehetséges brazil játékosokat. Ide tartozik Kaká, Pato, Silva és nagyban közrejátszott Ronaldinho leigazolásában is. Ezen játékosokra szerintem nem megfelelő jelző a felfújt hólyag, inkább a géniusz és Pato is csak a sérüléshullám miatt lóg ki a sorból. Ha az arcuk méretére akartál ezzel utalni, akkor egyedül Ronaldinhora lehetne ráakasztani a nagyképű jelzőt, de azt be kell látni, hogy neki van is mire nagyképűsködnie.

      Lényeg a lényeg, Leonardonak biztos, hogy megvannak a régi brazil kapcsolatai és lehet, hogy jóval hamarabb megtalálja a tehetségeket, mint más és nem hiszem, hogy azt nézi, hogy mi kit akarunk leigazolni. Jelenleg azonban van valami a Milan kezében, ami nem Leonak kedvez és ez Robinho! A Santos Robinhot akarja, ami nekünk kedvez. Én inkább úgy értelmezem ezt a dolgot, hogy ha akarjuk, akkor a miénk lehet, de nem olyan jó feltételekkel, mint szerettük volna, hiszen a PSG “csak” pénzt tud felajánlani, mi pedig Robinhot. Ha Robikáért adnak 10 milliót, meg a srácot, akkor az teljesen korrekt és mivel a srác még nincs agyon sztárolva a PSG sem fog érte horribilis 10-20-30 milliós összegeket kifizetni. Szerintem a PSG sem adna a srácért 6-7 milliónál többet, tehát ez ránk nézve azt jelentheti, hogy Robinho mellé 1-2 millióval kevesebbet kaphatunk. Nekem egyedül az nem tetszik ebben az üzletben, hogy Robinhotól meg kell válni. Persze itt van a Fárao, de véleményem szerint Robika még mindig jobb játékos a fiatal olasznál, de EL Shaarawy jelenlegi formája nem hagyna sok lehetőséget Robinhonak…
      Várom a fejleményeket!

    • Azért, mert az Ancelotti által is használt 4-2-3-1-es hadrendben a két szélső és a középső támadó kp.-s posztján is tud játszani a srác. Kreatív, nagyon jól passzol, gyors, technikás, mindkét lábával szinte ugyanolyan jó, még (!!!) olcsó és persze brazil, mint Leo. A nemzetiségét leszámítva valószínűleg mi is a felsoroltak miatt akarjuk…

      Szerintem simán befér a Milan családba, mert játékosnak sem volt utolsó, csak sajnos nem a legjobbkor játszott nálunk és a nagy sikerek kimaradtak a Milanos karrierjéből, azonban a vezetőedzői tevékenysége előtti szakmai munkássága, mint felderítő/tehetség kutató/scout közvetve hozott nekünk, bajnoki címet, BL győzelmet, BL gólkirályt, aranylabdát. Lehet, hogy nem a legjobb szájízzel vált el a klubunktól, mint vezetőedző, de egyszerűen csak bonyolultnak nevezte a Berlusconival való kapcsolatát és nem köpködött hátrafelé. Az, hogy utána az Inter edzője lett, jelentéktelen. Cassano klubváltása sokkal rondább ügy. Én örülnék neki, ha még Leo még mindig nekünk szállítaná a fiatal tehetséges brazilokat!

  2. Ugye azt senki nem hiszi, hogy ez veletlen??? 🙂 A legnagyobb joindulattal sem tudom elhinni.

    Irtatok, hogy szeme van a tehetsegekhez meg stb. Miert, csak nekunk vannak tehetseges fiatalok a latokorunkbe? Az Internek vagy a Juvenak nicsenek? Vagy mas nemzetek bajnokainak? Lewandowskit miert nem akarjak megvenni? Vagy pl Jesus Navast a Sevillabol? Hm..?!

    Itt szerintem mar a szemelyes ellentetek vannak a hatterben. Leonardot megalazoan siman kirugtak tolunk mert valaki ugy gondolta. Utana hoztak ezt az Allegrit es meg kapott egy jo par uj hasznalhato jatekost is. Szerintem ez mar a bosszurol szol. Mit gondoltok?

    • Leonardoban sok gerinc már nincs. Keresztbe tesz nekünk, ahol tud, és képes volt még a merdához is elmenni edzőnek… Ezek után mit is várhatunk tőle?…
      Azt elhiszem, hogy az ő látókörébe is bekerült többek közt ez a srác is, de itt az időzítéssel van a probléma. Egy biztos, ha Robinho tényleg kell a Santosnak, akkor a PSG nem megy semmirea pénzével. Ez a srác a PSGben tuti nem lesz kezdő, mert egész egyszerűen nem fér már be, nálunk meg pont egy hozzá hasonló játékosra van szükség…

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS