Három név, három potenciális jelölt szerepel jelenleg Galliani tervei közt.
Yanga Mbiwa szerződése nyáron jár le, az ő érkezését nagyon valószínűsítik.A játékos már a nyáron nagyon közel volt Milánóhoz, végül a transzfer nem jött létre. A Montpellier csapatkapitánya egy nyilatkozatában utalt is arra, hogy hogy azért mondott nemet az arsenalos lehetőségre, mert a Milant akarta: „Az AC Milan bejelentkezett értem, de az elnök (Louis Nicollin) visszautasította az ajánlatot, szóval megértettem, hogy nehéz ügyről van szó. Aztán jött az Arsenal, de én másfelé fókuszáltam. Csalódott voltam, amikor kiderült, hogy nem lesz megegyezés a Milannal” – hangzott el a védőtől. Az olasz lapok szerint akár már a télen összejöhet a váltás, de a Milan igazolási politikáját ismerve valószínűsíthető, hogy Gallianiék megvárják, amíg a védő teljesen ingyen a Milanhoz kerülhet. Ez pedig június…
A második név: a PSG brazill csatára, Nene. A 31 éves ballábas játékos már a nyáron is felmerült, sőt lapinformációk szerint a Milan kész szerződéstervezetet tett a franciák elé. Végül Nene azért maradt a PSG játékosa, mert az olasz klub sokallta a franciák által kért hétmillió eurót. Nené az előző bajnoki idényben 21 gólt és 18 gólpasszt jegyzett. 2013 júniusában ingyen igazolható lesz ő is.
A Milan és az Inter versenyez az Arsenal védője, Sagna játékjogáért. A francia válogatott játékos szerződése 2014-ben jár le az angol TOP-csapatnál, eddig még nem hosszabbított vele klubja. Bacary Sagna értékét a transfermarkt.de 19 millió euróra taksálja, azonban abban biztosak lehetünk: a Milan ennyit nem fog adni egyetlen védőért sem.
40 hozzászólás
Kíváncsi vagyok mennyire válna be ez a francia vonal, hiszen Gourcuff és Flamini sem tudta azt nyújtani nálunk, amit vártunk tőlük, de Mexes is elmarad saját magától.
Sagna-n kívül jók az elképzelések! De hagyjuk már ezt a szélső védős keresgélést. Abate Olasz válogatott, de nála már most jobb De Sciglio!
Bal oldalon Antoninire nem lehet panasz és még ott van Dídac és persze sokan várjuk a posztjára visszatérő Urby-t!
Nené kevés pénzért, vagy akar ingyen nagyon jó igazolás lenne. Persze nem fiatal, de most láthatjuk mennyire hiányzik a rutin!
nem artana ha neha neznel Milan meccseket.Antoninire nem lehet panasz:-))
Idén 1 gyenge meccse volt, akkor szerintem mocskosul túl volt terhelve. A többin pl: Zenit ahol kimagasló volt a mezőnyből jól játszott.
egyetértek jose82-vel. Antoninit divat szidni és csak a rosszat keresni benne
én meg egyetértek azzal h te is meg jose82 egy szem nélküli lény akinek sok köze nem lehet a focihoz…
ja anto lehet minden meccsen szerelt 5-öt de a mai világban a szélső védőknek segíteni kéne a támadásokat is….
na ő max abban segíti h lelassítja vagy visszagurítja vagy betekeri szarul…
egy vak
ennyi…
tudod ki a kimagasló szélsővédő: marcelo, vagy a cafu meg a maldini
mindegy
Én sajnos legalább 3 meccsen láttam szörnyűnek.Egy félidőben 3 saját térfélen elkövetett rossz hátra passz szerintem sehol sem fér bele egy védőtől.Nem akarok túlozni de szerintem NBII-ben sem fér ez bele.
erről beszéltem h csak a rosszat keresi benne mindenki
Antonini meg csak a jót keresi benne..
Elég nagy feladat a sok rossz közt!
Antonini NEM Milan szintű játékos.
Volt 1-1 jó meccse, de sajnos ezek eltörpülnek a rossz meccsei mellett.
Rosszak a beadásai, a passzai rotkán pontosak, szerelései néha jók, néha meg szánalmasak.
Egy ilyen bizonytalan védő nem fér be még a mostani Milan keretbe sem, hisz ahogy látjuk, De Sciglio tud bal szélső védőt is játszani (mindenképp jobban mint Antonini) Abate meg jobb szélen teljesen jó.
Megint csak mennek az igérgetések!Púderozzák a brutálisan elbaszott igazolásokat!
Itt azt olvastam,hogy sajnálták Nenére a 7miliót!De a falábu pazzinire nem sajnálták a pénzt(pontosan nem tudom mennyit)plussz cassanot!OKOSAK!!
De arról miért nem beszélnek,hogy mikor cserélik le Allegrit!Legfőképpen az ő távozását várom!!!!!!!!!!!!!!!
Halihó, de Nené egy 31 éves játékos, míg Pazzini 28, aki ismeri az olasz ligát, így kézenfekvő, hogy inkább az olasz leigazolását tartottuk jobbnak…
31 éves? Az már tiszta öregek otthona. Nyugdíj
akkor a drága antonini haverod is nyúgdíjazhatná magát…
Nem komolyan mondtam, csak az előttem hozzászóló ezt gondolja meg még pár ember itt, ezért írtam. Tehát csak ironia volt
Így van Krisz! Szerintem jó igazolás lenne Nene,de ingyen, vagy nagyon kis pénzért!! Nem csak a kora miatt, de ahogy írtad: Olasz rutinja nincs ->Lutri!
Jó játékos, de korántsem biztos,h beválna. Télen Pazzo mellé idehozni 1-2millióért nagyon jó lépés!
Nehogy már a francia bajnokságból lepattanó csatárt igazoljunk már…
Az a legnagyobb gond, hogy ezeket a játékosokat, csak a nyáron fogjuk megszerezni.
Addig szépen elbúcsúzhatunk a nemzetközi kupaszerepléstől…Úgy még nehezebb lesz minőségi játékost igazolni, mert mindenki a Bl-ben akar játszani.
Minőségi középpályás kellene, de nagyon és azonnal(januárban)!!
Szerintem jó névsor, csak meg akarjuk várni amíg ingyen lesznek, ezért nem fognak jönni télen.Ha meg lemaradunk az eruópai kupákról, utána meg már azért nem fognak jönni. (Amúgy szerintem a Nené inkább ért volna 7 milliót -még ha nem is fiatal- mint a Pazzini…)
Szerintem ebből az Mbiwa, Sagna, Nené hármasból kettőt azonnal el kellene felejteni, mégpedig Sagnát és Nenét.
Mbiwa jöhet, ugyanis Yepes szerintem lassan visszavonul, meg egyébként is 36 éves. Mexest valószínűleg megpróbáljuk majd eladni nyáron, tehát Mbiwa önmagában kevés lehet, ezért ha Mexes eladásra kerül, akkor még egy fiatalt kell vásárolni nyáron.
A francia jobb hátvéd nem is értem hogyan pattanhatott ki bárkinek is a fejéből, hisz a védelem jobb oldala most úgy tűnik egészen rendben van. Inkább egy bal bekket kellene nézni, mert Didac Vila valószínűleg sosem lesz meghatározó játékos nálunk, de Emanuelson sem lesz védő. Antonini idén eddig egészen elfogadható szintet hozott, de már ő is 30 felett. Taiwot szerintem elviszi a Dynamo Kijew és szerintem Didacot is eladjuk nyáron. Valamit arra az oldalra kéne produkálni és nem De Scigliot beállítani a balosba.
Nenével hasonló a helyzet, mint Sagna esetében, hisz a támadó szekció bal oldalán érzi otthon magát, mint a támadóink nagy része. Ha választhatok, hogy ki játsszon bal szélsőt, bal támadót, akkor nálam El Shaarawy és Robinho egyértelműen előrébb van. Igaz Nené akár a jobb szélen is bevethető, de onnan vajon hány jó beadása, gólpassza lenne?! Ő még talán a kérdése kategória, de annak nem örülnék, ha egy fiataltól venné el a helyet.
Bár én inkább elfelejteném mindkettőt és egy igazi, irányítani tudó, lendületes, cselgép, passzkirály támadó kp.-son gondolkodnék még mindig! Kaká felejtős, mert úgy néz ki, hogy helyet harcolt ki magának a Madridban. A Bl-ben egyelőre ő a kezdő.
„Antonini idén eddig egészen elfogadható szintet hozott, de már ő is 30 felett.”
Hány éves is? 36?
Látom nem bírtad ki! Na mindegy…
Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy gyorsabb és fiatalabb már Antonini sem lesz,jó játékos pedig sosem volt!!! 😀 😀 😀
Antonini egész pontosan 30 éves és 66 napos, ami még nem mondható igazán öregnek, de ha nem vakított el téged túlságosan az Antonini imádat, akkor biztosan észrevetted, hogy a jövő csapatát építik és rajtad kívül nincsenek túl sokan, akik a jövő Milanját Antoninivel képzelik el!
Legközelebb gondolkozz, mielőtt kinevetteted magad!
nem is erre értettem, na mindegy, neked ez magas
Ha már ennyire degradálóan beszélsz a szellemi képességeimről, akkor legyen benned annyi könyörület és szánalom, hogy elmagyarázod a buta baromnak (nekem) :D, hogy mégis mire értetted ezt, ha nem arra, hogy nem öreg:
“Antonini idén eddig egészen elfogadható szintet hozott, de már ő is 30 felett.”
„Hány éves is? 36?”
Egy ilyen buta marha, mint én, csak megérdemel annyit, hogy megpróbáld neki elmagyarázni! 😀 Próbáld meg, hátha megértem! 😀 Ha nem próbálod meg elmagyarázni, akkor az azt jelenti, hogy Te sem vagy jobb! 😀 Ne kelljen könyörögnöm! 😀
arra értettem h a 30 éves az még nem öreg, tehát ezt azért írtam le, mert te öregnek tartod. Meg egyesek a 25 évest túl fiatalnak tartja, a 30 éves meg öregnek. Akkor hogy is van ez.
Ám sztem olyan 33-tól számít öregnek egy játékos
Uhhh, azért ez már kemény, hogy ebbe is bele tudsz kötni… 🙂
Még te magad is idézted, ezt írta Boldinho: „Antonini idén eddig egészen elfogadható szintet hozott, de már ő is 30 felett.”
30 felett van, vagy nincs? Igen. Akkor nem értem, mibe kellett feltétlen belekötnöd?! Senki nem írta, hogy öreg, csak egy tényt, hogy betöltötte a 30at. Ennyi.
És ha már felveted: igen, nem terveznénk vele, így, hogy már 30. Nem azért mert öreg. Egy 30éves Cafúval annak idején bőven terveztünk. Azért nem, mert ettől jobb már nehezen lesz.
Szóval mindenki érti, hogy szereted őt, semmi baj vele, de azért kérlek, hogy legalább a nyilvánvaló dolgokba ne köss bele (és utána még személyeskedj másokkal), ennyire ne legyél elvakult.
köszi;-)
ismét itt vagyok 😀 nem hozott ő semmit
vak
Egyértelműen Mbiwa erősítés lenne, de akkor nem értem, hogy miért akarja eladni mindenki Mexest! Azért ők ketten jó párost alkotnának! Szerintem!
Nem akarja eladni mindenki Mexest, egyszerűen csak azt írtam, hogy valószínűleg nyáron megpróbálja eladni a vezetőség. Ezt azért feltételezem, mert:
1. már idén nyáron fura híresztelések láttak napvilágot Mexes magas fizetésével és lehetséges távozásával kapcsolatban. Talán még olyan is, hogy része lehet az Mbiwa biznisznek.
2. Ha a vezetőség nem változtat a „gazdaságos” gondolkodásmódján, akkor a francia játékos 4 milliós fizetése problémát jelenthet.
3. 2015-ig szól. Márciusban tölti a 31-et és 32 évesen már nem fognak kapkodni utána.
4. Van néhány kölcsön játékosunk opcióval, akiket ha véglegesíteni akarunk, akkor a szükséges anyagiakat is elő kell teremteni valahonnan.
Félreértés ne essék, nem eladni akarom Mexest, mert egyértelműen a legjobb védőnk, csak egyszerűen ezt tartom valószínűnek.
Akkor most megy majd a szarkavarás egészen sokáig hogy kik azokat akiket hoznánk de pénz kellene értük. Mivel mi sajnos nem áldozunk manit játékosokra így 30 feletti leharcolt játékosok érkezését jóslom.
Allegrinek eljött az ideje kell a váltás fent is és lent is.!
Fuuhhh bazeg Antonini… ne haragudj meg…. de Kussolj már!
Boldi írt egy tök értelmes és szépen kifejtett véleményt…. míg te kikezded eme vélemény leglényegtelenebb pontját: ANTONINIT…. értjük hogy te a 36ra azt érted ,hogy Yepes is még játszik ennyi idősen, Anto meg „még csak 30″….. de örülj neki,hogy eddig idén egész jól teljesít…. és mi ezt értékeljük azzal, hogy nem oltjuk halálra… sőőt.. néha még meg is dicsérjük!
amúgy is …múltkor chaten azt mondtad hogy nem védelmezed tovább… meg hogy már nem is szereted annyira!
bocs a kommentért….. de néha kicsit bosszantasz…. :S
Gallianival nem foglalkozom mert egy hazug szar ember…
De azért egy két megnyilvánulás itt meglep…
Például,hogy nincs gond a szélső védőkkel…
Az egész védelmünk egy vicc úgy ahogy van!Yepest futtatjuk itt?Gyerekek 36 éves…és soha nem tartozott az elitvédők közé…Most meg már főleg nem..Az,hogy sokszor ő a legjobb védő az a többire nézve szégyen…Abate nem tud beadni!De Sciglio szimpatikus srác,fiatal…és ennyi..Lehet jó focista lesz de most meg nem az…Zapata?Szerintem nagyon gyenge…de elmond róla mindent,hogy egy ennél papíron sokkal gyengébb csapatba se kellett…Antonnini?Ezt a sztorit ismerjük…Talán az Olasz liga egyik közép(de meg talán ott sem)csapatában játszhatna.Bonera?Egyszerűen nem tudunk megszabadulni tőle mert nem kell sehová…
Én úgy gondolom talán Mexes a szintnek megfelelő játékos de társai nincsenek és így gyakran rajta jön ki a hiba…
Nagyon gyenge a védelmünk…
Tervezgetni lehet …
Maradjunk annyiban hogy ezek közül télen egyikse fog jönni mert nincs pénz. Galliani inkább azt tervezhetné Berluval együtt, hogy lépjenek le és adják el valakinek a klubbot még teljesen tönkre nem teszik.
Gallianiéknak a nyugdíjas éveket kéne tervezgetni inkább. Főleg Berlusconinak.
En szerintem a Milan sokkal jobban jart volna,ha nem engedi el Thiago Silvat mert akkor nem kene most nala egy szintel alacsonyabb vedokre vadaszni.Az igaz hogy a Milan sok penzt bezsebelt Silvan de sokat gyengult ezzel a vedelme es ez tobbet szamit a csapat szempontjabol.Forza Milan!!!
az az érdekes (számomra már nevetséges..), hogy irányító középpályás ismételten nem szerepel a terveink között… évek óta hiányposzt, talán ha tavaly lett volna akkor sokkal szebb, és hatékonyabb játékunk lett volna, nem pedig csak ibrától függött volna..
ezek tervek????????????? uramisten!!!!!!!! mi a f…. -t akarnak ezek már tényleg? röhej! takarodjon a 2 kopasz nyugdíjba!!!!!!!!!
Haggyuk már!! Megint a parasztvakítás az elmaradt minőségi igazolások miatt!!
Már csak azt nem értem, hogy mögöttünk egy ilyen szponzorral mint az arab Fly Emirates (Real Madrid, PSG, Arsenal…), hogy a fészkes fenébe lehet az, hogy folyton a pénztelenség és a recesszió a kifogás??
BUNDA az egész OLASZ foci!!!!
Szép tervek….
De nekem azok a tervek sokkal jobban tetszettek, miszerint Berlusconi megválik a klubtól.
Itt nem lett volna szükség semmi nagyobb igazolásra…. Ibrát, Silvát és Cassano-t is csak meg kellett volna tartani…. Pato-t még tavaly télen el kellett volna adni.
És lehettek volna midnenféle filléres igazolások, akiket belehetett volna épiteni.. gondolok itt főleg a saját fiataljainkra….
Ezek után viszont én nem hiszem, hogy invesztálnánk újabb ,,nagyobb,, igazolásokba, hiszen épp a pénz miatt kellett megválnunk midnenkitől aki számitott….
Azt hiszik hogy egy Sagnanak még potenciál egy Milan.Jó vicc.Még őt se tudnánk megszerezni nem hogy egy nagyobb nevet,ki venné be hogy itt Bl győztes csapatot akarnak építeni és gyere mert te leszel neki a jobbhátvédje….szánalams sajnos
Forza Milan!