Gennaro Gattuso immár biztos, hogy elhagyja a Milant. A fantasztikus középpályás a vasárnapi szívszorító búcsú után a Sportitaliának adott hosszabb interjút.
– Csináltam ma egy kis felfordulást. Lassan rosszul lesznek az emberek, annyit hallanak engem. Ez az egész egy álom volt a számomra. 13 éven keresztül húzhattam magamra a kedvenc csapatom mezét. Azt hiszem itt az ideje félreállni, ez a csapat többet adott nekem, mint én neki. Véget ért a karrierem a Milanban.
– Nem volt elhamarkodott a döntésem. Rengeteg pénzt kereshettem volna a szerződéssel, annyit amennyit édesapám két életében se tudott volna megkeresni, de én mégis elutasítottam. Úgy gondolom sokat tehetek még a futballért, ezért nem fogadtam el az új szerződést. Imádok edzeni, imádom ezt a játékot és nagyon szerencsés vagyok, hogy ezért fizetnek is nekem.
– Holnap új kaland kezdődik, megszerzem az edzői licenszet Covercianoban (A FIGC főhadiszállása – a szerk.). Azt hiszem edzősködni nehezebb, mint futballistának lenni. Izgatottan várom.
– Természetesen jó dolog 2006-os világbajnoknak lenni. De vissza akarok térni a játékba, hiszen van még tennivalóm. Amikor reggelente felkelek, edzeni akarok. Amikor ezt nem érzed, akkor van vége. Galliani felhívott előző este és megkért, hogy gondoljam át a döntésemet, mert a Milan az otthonom. Tudom, hogy a Milan az otthonom, de az életben döntéseket kell hozni, ez volt a búcsú.
– Az a célom, hogy fontos játékos legyek. Azt kell mondanom, hogy még mindig éhezem a futballra. Követem a Lega Pro-t, a Serie B-t és a Serie A-t egyszerre. Amikor fiatal voltam és a Perugiánál játszottam, féltem a nagyokkal edzeni. Ma, a fiatalok olyan szerződéseket kötnek, amelyekben csak a pénzügyek a fontosak; ezt én nagyon sajnálom. Lehet, hogy közhelynek tűnik, de az igazság az, hogy a mai fiatal srácok, főleg akik szegényebb családból származnak, azok már a pénz átvétele előtt elfelejtik honnan is jöttek.
– A problémám a természetemmel van. Nem pofoztam fel senkit, és más se engem. Még soha nem tapasztaltam ezt. Néha a feleségemmel és a szüleimmel szoktuk hozni a döntéseket, és győzködtek, hogy maradjak, de csak én tudtam igazán, hogy mit is éreztem ebben a hónapban. A derbin egy korábbi, régi játékosnak éreztem magam, aznap este haza mentem és eldöntöttem, hogy senkivel nem beszélek. Eldöntöttem, hogyha futballistaként akarom folytatni, akkor távoznom kell.
– Ma beszéltem a Glasgow Rangers képviselőivel. Az az álmom, hogy visszatérjek, meglátjuk. 35 évesen engem nem érdekel a több fizetés, ha ez érdekelne, az régen rossz. Érzelmeket akarok, amik által tudom, hogy élek.
– Nem volt probléma az edzővel, hallottam róla pletykákat. Amikor tavaly megérkezett, lehetőséget adott. Nesta, Ambrosini, Seedorf és én nagy segítség voltunk neki az öltözőben. 31 játékost nem könnyű kezelni. Különös év volt ez a klubnak a szemproblémámmal és Cassano sérülésével. Sok sérülés volt, de én megvédeném az edzőt. Remélem, amit Maldini és Costacurta tanított, eljut az továbbra is csapathoz. Sok siker kívánok Ambrónak!
– Nincs bennem harag, de amikor azt hallod, hogy fontos vagy a csapatnak, az öltözőnek… Futballista vagyok, nem edző, ilyen karrier után, ez rosszul esett. Amikor azt érzem, hogy folyik a vér az ereimben, az azt jelenti, hogy élek. Tavaly volt két incidensem, az egyik Joe Jordannel, ami nem volt nagy dolog, a másik az éneklés az ultrákkalaz Olimpicóban. Ez is már tárgytalan, ezért is megyek Covercianóba, hogy megtanuljam kontrollálni a személyiségemet.
– Az egész pályafutásomat a munkára és a szabályok tiszteletre építettem. 13 év a futballban egy élettel ér fel, amit nem felejtesz egykönnyen. Olyan embereket, mint Galliani vagy Berlusconi, vagy a Milanellóban dolgozókat nem lehet elfelejteni. Az öröm könnyei voltak. Vége van egy történetnek, de az összes perce öröm volt!
9 hozzászólás
Hát én mindenesetre sok sikert kívánok Gattuso-nak mint játékosként mint edzőként. Rajta látszik, hogy igazi játékos volt és még most is az. Nem a pénz érdekli! És tényleg a mostani fiatalokat akik egy kicsit tehetségesek, kihalásszák a szemétből, a kukából és úgy lesznek multimilliomosak. A szív és a lélek szinte sehol.
Sok sikert kívánok Gatta a továbbiakban akár játékosként, akár edzőként!
Ciao Gennaro! Forza Milan!!!
Hát.. nekem ez nagyon ütött: „Nincs bennem harag, de amikor azt hallod, hogy fontos vagy a csapatnak, az öltözőnek… Futballista vagyok, nem edző, ilyen karrier után, ez rosszul esett. ”
Szerintem ezért is megy el, kicsit megsértődött. Én nagyon ezt veszem ki a szavaiból és az, hogy Galliani még most is felhívta reggel, hogy maradjon, az mutatja meg, hogy mennyire is fontos ő, hogy a csapat tagja maradjon/ csapattal legyen.
Ő focizni akar, de tudja, hogy ezt itt már nem teheti. Az fájt neki, hogy nem játékosként marasztalták, hanem úgymond másodedzőként.
Koszonjuk neki a sok jot boldogsagot banatot szerelest golt golpasszt mindent egy kivalo jatekostol bucsuzunk most sok sikert neki az eletben 😀
Mekkora állat csapat lehet az, amelyiknek Gattuso az edzője? 😀
KIKÉPZŐTÁBOR 😀
Gattuso magánakadémiájának főelőadói: Ibrahimovic – karate, Zidane – fejtechnika, Pepe – hentes munka.
Segédelőadók: Boateng, Gascogne, Mascerano.
Rektor: Gattuso
😀 😀 😀
Bennem is ez merült fel, hogy Gatta a gépek edzője lesz. Lesz egy brutál csapat, ahol annyi lesz a taktika, hogy FUSS és CSINÁLD! SZÍVVEL-LÉLEKKEL, Ne a pénzért!
Öröm volt nézni, amíg ereje teljében játszott, hiányzoni fog az odaadás, a mostani keretből nem tudnék ilyen játékost mondani…..
Azért amit Gatta is elmondott, hogy az öltözőben nagy segítségére voltak a szenátorok az edzőnek, nagy igazság. Ezért is örülök, hogy legalább a csapatkapitány Ambrosini maradt, mert ha ő is elment volna, és senki nem maradt volna a régiek közül, könnyen rámehetett volna az a hangulat, az a Milan-család-érzés, amire oly büszkék vagyunk!
Nagy kedvencem Gattuso! A legnagyobb szíve van a focihoz! Nagyon sajnálom,hogy elmegy,hiányozni fog a Milan-ból!