Az AC Milannál a bajnokság utolsó fordulójában, a Novara ellen négy meghatározó játékost is búcsúztattak, nem véletlenül nyilatkozta a klub ügyvezetője, Adriano Galliani, hogy egy korszak véget ért. Bár a szurkolók és Gattusóék is könnyeket hullajtottak a búcsú miatt, a klub anyagilag jól jár a sztárok távozásával, és bár mindig felröppennek nagy nevek, úgy tűnik, folytatódik az utóbbi években tapasztalt spórolás. Az origo írása.
A BL-győzelemekkel és bajnoki címekkel fémjelzett korszakot ugyan hivatalosan most zárták le, de gyakorlatilag már két éve véget ért, amikor Carlo Ancelotti távozott, és Massimiliano Allegri vette át a csapat irányítását.
A most elbúcsúzó négy legenda, vagyis Alessandro Nesta, Gennaro Gattuso, Clarence Seedorf és Filippo Inzaghi az Ancelotti-érában voltak meghatározó játékosai a Milannak. Jellemző, hogy ők négyen egyaránt a kezdő tizenegy tagjai voltak az elmúlt évtized két, Milan-győzelemmel véget ért BL-döntőjében: 2003-ban a Juventus, 2007-ben pedig a Liverpool ellen voltak ott a csapatban, és a 2005-ös elveszített finálét is csak Inzaghi hagyta ki.
Annak ellenére, hogy egyikük sem a Milan saját nevelésű futballistája, mindannyian közönségkedvencek voltak. Talán csak Seedorf volt az, aki némileg kiesett az ultrák kegyeiből az utóbbi időszakban, többször is kifütyülték, amit ő zokon vett, de a Novara ellen így is gyakran éltették őt a szurkolók. A holland középpályás törődött bele a legnehezebben, hogy kezd kikopni az együttesből, pedig a nemrég véget ért idényben éppen ő játszotta a legtöbbet négyük közül. Seedorf 17 bajnokin lépett pályára, Nestának 16, Inzaghinak hét, Gattusónak pedig csak hat jutott.
Vezéregyéniségek az öltözőben is
A szurkolók körében csak szenátorokként emlegetett játékosok korábban azonban közel egy évtizeden keresztül meghatározták a Milant. Négyen együtt több mint 1500 tétmérkőzésen léptek pályára a klub színeiben, és gyakorlatilag egy olyan gerincet jelentettek, amire világverő csapatot lehetett építeni. Gattuso kivételével mindannyian valamelyik rivális egyesülettől érkeztek: Seedorf az Intertől, Inzaghi a Juventustól, Nesta pedig az akkor még élklubnak számító Laziótól, így a Milannál eltöltött évtized még nagyobb teljesítménynek számít.
„Hiányozni fognak ezek a különleges bajnokok, akik mind jó emberek voltak, és rendet tartottak az öltözőben” – nyilatkozta a klub honlapjának az alelnök és egyben ügyvezető, Adriano Galliani. Ezek a mondatok is jelzik, hogy a távozók (ide tartozik még Gianluca Zambrotta is, aki négy idényt töltött a Milannál) nem csak a pályán számítottak vezéregyéniségnek, hanem azon kívül is hangadók voltak – ami jelzi, hogy személyük még akkor is fontos volt, amikor már csak ritkán kaptak játéklehetőséget. Távozásuk nem is annyira a csapat játékát érinti, hiszen már nem voltak alapemberek, hanem a klub játékospolitikájának a változását demonstrálja mindennél jobban.
Eljött a spórolás ideje
A szenátorok ugyanis mind jelentős összegért igazoltak a Milanba (a legolcsóbb közülük Gattuso volt, de 1999-ben a kilencmillió euró kifejezetten tekintélyes pénznek számított), és jól is kerestek a klubnál. Gattuso például a csapat harmadik legjobban fizetett játékosa volt, csak Zlatan Ibrahimovic és Mathieu Flamini bére volt nagyobb, és egyedül Inzaghi pénze tartozott az alacsony kategóriába.
Az öt labdarúgó távozása, kiegészülve Mark van Bommellel összesen évi 17 millió euró megtakarítást jelent a bérköltségben, ami szintén nem elhanyagolható szempont. A nagy költekezések ideje már elmúlt, és ez maximálisan tetten érhető a Milannál, hiszen az elmúlt években a klub több játékost is ingyen szerzett meg.
Így érkezett Flamini, Mário Yepes, a most szintén távozó Van Bommel, Philippe Mexes, és a nyári szerzemények közül az AS Nancytól szerződtetett Bakaye Traoréért, illetve a Fiorentina olasz válogatott középpályásért, Riccardo Montolivóért sem kellett fizetni. Azonban nagy a valószínűsége, hogy egyikük sem lesz a Milannál tíz évig, úgy, mint a szenátorok tették.
12 hozzászólás
annyi hiba van azért benne, hogy Ancelotti után nem Allegri vette át a vezetőedző székét, valamint ez a cikk túl sokat nem mond…
Nem nagyon szeretem a Milant, de én el tudnám képzelni a Milanba Kolarovot a Manchester City-ből mondjuk Yepes helyett, Nasrit a Manchester City-ből,és még Cavanit a Napoliból
Várom a hozzászólásokat!! 😀
Ha mások nem is, Montolivo lehet, hogy itt lesz 10 évig 😀
Az a baj, hogy valóban spórol a Milan, míg más top csapatok, pl Juventus, nem.
A juve most Cavanira feni a fogát, ergó van nekik miből és nem hiszem, hogy megállnának ennyivel. Jövőre BL-ben akarnak alkotni, úgyhogy beruháznak. Nekünk is kellene
Van Persie leigazolása érdekében tárgyal állítólag a Juve Londonban.Ha Ő nem jönne össze akkor fordulnának Cavani vagy Suarez felé.
Nnnaa.. oda meg ment podolski, úgyhogy jó esély van rá, hogy Van Persie jön a Juvehoz. Pedig őt a Milanban is e tudnám képzelni
Hát…sajnálattal hallom, hogy nem akarnak költekezni. Pedig pont most kéne legalább 2-3 olyan játékost venni, aki megbízható 100%-osan, lehet terhelni, nem olyan sérülékeny és nyomják a jó meccseket.
Spórolás…. eddig is ez volt!! nem is kicsit!! :S
én azt mondom hogy 3-om embernek érkeznie kéne még! figyeljenek urak :
a Kp már kezd alakot ölteni! de én még egy irányító/támadó kp-t el tudnék képzelni…. én beáldoznám Robinho-t egy Ganso-ért…. robinho nem gólerős… és így rengeteg variálhatóság szóba jöhetne …..és meg is lennénk!….
DE… akkor gondolni kell a csatárokra… Ibra- Cass -Pato -El S. …. ugye bár ők vannak… ebből kettő nem igazán terhelhető….. egy meg még éretlen „tini”…. Marad egy Ibránk… Mellé minimum egy Tevezt kéne hozni….. ami nem kis pénz…. de idén még nem is költöttük! Ezzel kész lenne a csatár poszt…
Nézzük a a védelmet… a két széle adott….Abate és Urby személyében….. Antonini Urby pótló…. Abate helyett De Sciglio :S Mexes és Silva… Bonera Yepes? ez nagyon tré! kéne legalább 1 minőségi! Én Dedé-re gondoltam…vagy Acerbi…ogbona kettősből minimum egy….
Uraim Tehát:
Csatárnak: Tevez vagy hasonló tudású!
Kp-ra: Ganso Robinho ellenében…
Kh: Dedé Acerbi Ogbona hármasból MINIMUM 1
(ha bármelyik megvalósulna…. én kikurt boldog lennék 🙂 …..)
Várom az ÉRTELMES hozzászólásokat!
Forza Milan!!!!!!!!!!!!
Nálam a nyáron Traore és Monti mellé jönne még De Rossi és Ganso,csatárok maradnának és még az Astori Acerbi duót is hoznám a védelembe 🙂
Egy védőt mindenképpen kéne venni,én Astorira tenném a voksom,de hallottam,hogy Vertonghen után is érdeklődünk,ő még jobb lenne!Jobb bekkben Abaténak javulnia kéne.Tényleg úgy tűnik néha,minha csak gyors,mást nem tud.Inter ellen oda-vissza borzasztó hibái voltak.Tehetség,kétségtelen,ha nem akarunk költeni,rá lehet bízni ezt a posztot.Ha zsebünkbe nyúlnánk,meg lehetne venn DanielAlvest,lassan letelik at ideje Barcelonában.De szép is lenne… 😛 Balbekkben jó Emanuelson,hasonló kalibernek el lehetne hozni Kolarovot a Cityből. Középpályán örülök Montolivo érkezésének,így már két olasz kp is nálunk van a 3 kedvencemből(Aquilani,Montolivo,DeRossi).Csak De Rossi hiányzik… Ámbátor Nocerino is már válogatott szintű.Asszem Aquilaniért még fizetni kéne a Liverpoolnak.Megérné,ha (sokkal) kevesebbet lenne sérült,majd a vezérek eldöntik…A támadóközéppályás pozíció rendeben van Boatenggel,de lehet még egy fiatal tehetség.Ganso nagy igazolás lehetne,fiatal,brazil,zseninek kikiáltva.A Copán nem villogott,de attól még kétségtelenül ügyes.Logikusabb lenne,mint mondjuk Van der Vaart,de én a hollandnak jobban örülnék.Pár zseniális év még tutira van benne,én nagyon szeretem a játékát.Csatárban Robinhotól én szívesen megszabadulnék,(jóval) több a sz’r meccse,mint a jó.Pato játékát nagyon szeretem,de ha továbbra is ennyit sérült,akkos sajnos el kell gondolkozni a továbbiakról… Cassano egy zseni,ha folyamatosan tud játszani biztos,hogy kiváló játékot láthatunk tőle.Ibra természetesen érinthetetlen nálam,ő határozza meg a csapat eredményességét,zseniális formában játszik,gyakorlatilag azóta,hogy megérkezett.Érkezőnek el tudnám kéozelni Giuseppe Rossit,aki most ugyan sérült,de a csapata kiesett,rá kell repülnünk!! Tévezt szokták még emlegetni,ő senne rossz,de Rossi fiatalabb,és kevésbé „problémás”.
Remélem jól sikerül a nyári mercato,és akkor a következő szezonban visszafoglaljuk a trónt a mocskos juvétól,és a BL-ben is robbantani kell!!
Forza MILAN!!!!!!!!
Kwadwo Asamoah az Udinéből szintén tetszene a középpályánkon.Bár lehet drága lesz,ha jól emlékszem,zsebbe kell nyúlni annak,aki le akarja igazolni.
Karesz88: Nem feltétlen értek egyet.
Szerintem 2 középpályás és 2 védő kell mindenképpen.
Egy irányító Ganso személyében és egy védekező középpályás mondjuk Asamoah.
Védelem. Egy középső védő midnenképpen de egy bal szélső is feltétlenül kell, főleg ha Mesbah megy. Didac Villa-t tudja valaki, hogy visszajön-e a következő idényben?
Csatár amennyiben Pato marad nem kell. 2 csatárral szoktunk felállni, jövőre Ibra Pato/Cassano, Fáraó is egyre többet fog játszani illetve ott van Robinho akit én nem adnék el, mert a legkreatívabb/legjobban cselezőbb játékosunk. Illetve Lopez is maradni fog szerintem, bár én túl tennék rajta és még ott vannak a saját nevelésű fiatalok is.
Amennyiben Pato távozik, az érte kapott pénzért lehetne hozni Tevezt, bár én Hulkot favorizálnám.