2022. december 03., szombat

Az első edzés, ahogy egy szurkolótársunk látta

-

Kedves Milan szurkoló Barátaim!

Volt szerencsém kedden élőben megtekinteni a csapat első edzését Milanellóban. Az ott szerzett élményeimet szeretném röviden megosztani Veletek.

Már  jóval a kezdés ( 17:30 ) előtt ott voltam két nagyon jó barátommal, akik olaszok és szintén Brigate tagok, ahogy jómagam is.

Kis várakozás után érkeztek a játékosok is, akik igazán pihentnek tűntek és mosolyogtak az érkezéskor. Kint az  öltöző előtt összegyűltünk becsléseim szerint vagy 1500-an és természetesen minden játékos megkapta a neki szóló dalt is a szurkolóktól. Talán furának tűnhet, de See papa kapta a legnagyobb üdvrivalgást: jó tudni, hogy az olasz szurkolók nagyon tisztelik a szenátorainkat. Seedorf mellett természetesen Inzaghi is hatalmas kedvenc. Ha az újak fogadtatásáról kéne véleményt megfogalmaznom, azt mondanám, hogy Taiwótól várnak a legtöbbet a szurkolók.

Az edzés a hármas edzőpályán volt, mire ez megkezdődött voltunk olyan 3-4- ezren is. Amint a játékosok kifutottak a gyepre előkerült egy óriási drapi is, amin Olaszország bajnokait üdvözöltük.  A drapi mellett nem maradhatott el a pirotechnika sem, hatalmas volt a hangulat. Az Inter is megkapta a magáét, ahogy az ilyenkor lenni szokott

Ami magát az edzést illeti, mondjuk ki nyugodtan, langyos kis átmozgatás zajlott a pályán, kicsit átmozgatták a pihenés után az izmokat a srácok: bemelegítés, cicázás, labdavezetések. Sokat bohóckodtak a fiúk, főleg az idősebb, rutinos játékosok.

Az átigazolási pletykákról is beszélgettek a szurkolók. Itt mindenki biztosra veszi, hogy Ganso érkezik majd a télen. Mr. X személye itt is lázban tarta mindenkit, sok nevet emlegetnek, de leggyakrabban Hamsikot és Pastorét. Pár haverom szerint viszont olyan valaki jön majd, akiről eddig egyáltalán nem esett szó. Szóval találgatnak az olaszok is rendesen. Majd meglátjuk.

A Fininvest botrány kapcsán nem aggódnak a helyiek, bíznak Berluban és úgy gondolják, nem válik meg a csapattól.

Összegezve: Óriási hangulat, vidám elszánt játékosok, szigorúnak tűnő edző és remek atmoszféra. Ez volt az első edzés a 2011/2012-es szezonban. Legalábbis én így láttam.

Forza Milan!
Brigate Rossoneri!

Balázs  ( guzmi78)

 

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. [Csak nagyon-nagyon halkan és zárójelben: ez nem a 2011/12-s szezon első edzésének beszámolója? 🙂 ]

    Öröm olvasni az írást, és látni hogy a Milan tényleg egy családként fogja össze származástól, nemtől, kortól, bőrszíntől függetlenül emberek ezreit-tízezreit-millióit.

    ♪♫una grande squadra
    sempre in festa ole’♪♫

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS