2022. december 03., szombat

Hulknak már a fizetése is megvan?

-

Olasz médiaértesülések szerint az AC Milan egyre komolyabban érdeklődik a Porto brazil csatára, Hulk iránt, akinek 4 millió eurós fizetést ajánlottak. Ugyanakkor a támadó portugáliai szerződéshosszabbításáról is beszélnek. Adriano Galliani, a Milan ügyvezető elnöke már korábban is beszélt arról, hogy tetszik neki Hulk játéka, de akkor azt mondta, júniusban tesznek lépéseket az új játékosok megszerzéséért.

Hulk azóta folyamatosan téma a Milan lehetséges célpontjai között. A Porto játékosának áráról ellentmondó hírek jelentek eddig meg. A portugál sztárklub elnöke kijelentette: “Hulk kellene a Milannak, jó vicc. Korábban akarták Aly Cissokhot is és nem tudták megszerezni. Azzal álltak elő, hogy rosszak a fogai, mikor valójában Cissokhonak jobb fogai vannak, mint nekem. Ez nevetséges. Hulk ára 100 millióra van taksálva, és nem fogom elengedni még akkor sem, ha valaki 99 milliót fizet érte.”

A 24 éves játékos szerződése 2014-ig szól és a Milanon kívül az Inter és a MU, a Tottenham és az Arsenal érdeklődéséről is olvasni. Az, hogy most nyilvánosságra került a Milan által ajánlott évi 4 millió eurós fizetés, akár azt is jelentheti, hogy Gallianiék a játékossal könnyebben meg tudnak állapodni, míg a Porto elnökével hosszabb egyeztetésekre számíthatunk. Hacsak Hulk esetében a Porto be nem jelenti a szerződéshosszabbítást…

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

46 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Hmmm…jó igazolás lenne, de így akkor ki játszana jobb szélen? Pato? Hulk? Vagy pedig Pato megint középcsatár lenne? Nagyon sok itt a kérdés, az egyetlen konkrétum az az, hogy nagyszerű játékos:-)
    A cikkben van egy elírás, nem 214-ig van érvényben a szerződése, ezt kérem javítani.

  2. Én szerintem itt már csak akkor fog kiderülni hogy ki csatlakozik a Milanhoz ha már Szeptember elseje lesz majd 🙂 Annyi név, annyi üzlet, meg annyi hír volt már hogy én kivárom csöndben hogy mi lesz ebből az egészből… Egyébként nem véletlenül ködösít a Porto sem. Na mindegy
    Forza Milan 🙂

  3. A Hihetetlen Hulk! Ahhoz képest, hogy a Portóval kötött szerződése immáron 1797 éve lejárt, még csak 24 éves! Mondom hogy Hihetetlen Hulk! Bocs a viccért Szaloky! nem lehetett kihagyni 😉

    Nem értem. A Porto nem jelentheti be a szerződéshosszabbítást, csak úgy magától. Azt Hulk-nak is alá kellene írnia. De ha ő nem írja alá, és egyértelművé teszi a vezetőség számára, hogy távozni akar, akkor már sok mindent nem tehetnek. Maximum annyit hogy ha nem is 100 millát, de egy ennél alacsonyabb szintén irreális összeget kérnének el érte, amit mi nem tudnánk kifizetni… ha csak mi a szurkolók nem dobunk össze egy Hulk-nyi pénztösszeget…. 😉

    Különben nagyon bírom a srácot. Egy dolog közös bennünk. mindketten imádjuk a Milan-t. valahol olvastam egy riportot vele, ahol megállás nélkül a MILAN-ról beszélt. nem érdekli se az angol, se a spanyol liga. Olaszországot tartja a foci bölcsőjének, emlitette a legendás nagy neveket, illetve a brazil honfitársait, akik itt játszottak, vagy játszanak a mai napig…. többnyire Milánóiak.

    Egyébként meg, nem tudom mit tökölnek Porto-ban. Mindenki tudja hogy ez a csapat szét esik. Akár nyerő, akár nem. Őszre a jelenlegi Porto-ból nem sok marad. Csak trükközgetnek… kéretik magukat…..

  4. A srácnak egyszerűen csak ki kellene jelentenie, hogy menni akar. Ezzel a portoi elnökkel még lesz gondunk. Az viszont, hogy 4 millió eurot adnánk neki szezononként, már tényleg azt jelzi, hogy komolyodik a dolog. Továbbgondolva, így viszont valakitől el kell búcsúznunk a csatárok közül. Ibrához hasonlóan művészet őt elnyomni, tehát ez alapján Ibrának mennie kellene. Viszont tud a szélek egyikén is játszani, tehát jöhetne éppen Robinho vagy Cassano helyére is. Ami miatt nagy kincs lenne, hogy jelenleg az egyetlen olyan magasan jegyzett vérbeli csatár (talán Agueron meg Messin kívül), aki ballábas. Rengeteget ér egy ilyen fickó. Ilyen játékosokkal kell harcba indulni a BL-serlegért. Berlusconi még életében le akarja hagyni a Realt. Ehhez még 3-szor kellene nyernünk, úgy, hogy a Real egy időzített bomba, mert nem akárki ül a padjukon. Most lendületben vagyunk, kialakulni látszik egy remek védelem, a csatárainkban legalább 3-4 év van, a középpálya meg “átalakítás alatt”. Ha BL-t akarunk nyerni, ha vissza akarunk kerülni abba a rendkívül szűk elitbe, amellyel mindig számolni kell (Real, Barca, MU és talán Chelsea), akkor tehetségeket kell igazolnunk. Hulk pedig az.

    • Ez egy hiu abrand. Tavaly atbaxtak a Porto-t es (Teljesen jogosan) ok meg nem felejtenek. Rossz huzas volt nagyon amit a kopasz csinalt. Ezzel most bukhatja Hulk-ot mert nem a Milan az egyetlen csapat akinek kellene Hulk es gondolom nem is az egyetlen aki adna neki 4 millat. Es akkor meg ott van az is,hogy ketlem,hogy a milan 5-10 millaval verne mas klubok ajanlatat Hulkert!
      Inkabb Patonak meg Silvanak adjanak fizuemelest mert az a 2-2.5 milla amit kapnak az rohej!

  5. Nos.. sokszor mondtam.. Cassano iránt érdeklődik a Genova, nem sokat tett a csapatért, és már idős(ke) is szegényem, én simán odaadnám nekik..
    Robinho iránt a Bayern érdeklődik, ő is mehet miattam, mivel az a lövés mennyiség amit 100%-os ziccerben mellélő az az eget veri. Di Natale 28 gólnál tart, Robi 12-nél.. XDD Ha a ziccerei fele bementek volna akkor most Robi vezet k 30-40 góllal.

  6. Ha az Európa Ligának vége lesz akkor már többet fogunk tudni. Előbb tudják le a Porto-iak az EL-t, mert még egyben kell tartaniuk a csapatot, addig úgysem fogják bejelenteni, hogy mely játékosok fognak távozni. Lehet már rég megállapodtak csak még nem hozták nyilvánosság elé. 🙂

    Nem a 214 a fontos a cikkben 😀

  7. Ganso-val értek egyet. Robinho-t hagyjuk meg, inkább Cass menjen ha muszáj de Pippo úgy is csak egy évet marad aztán Ő is valószínű megy nyugdíjba. Robikáról nekem mindig Dinho mester jut eszembe. Egy BL címre pályázó csapatba is kell egy trükkös-józska. 🙂 Tudom, hogy a BL-ben kötelező berúgni a helyzeteit, remélem meg is fogja tenni.

  8. Mindenki biztosra veszi Pippo maradását… 37 éves. Bár imádom, de nagyon meg kell vizsgálni, hogy mennyi értelme van annak, hogy még egy évig velünk maradjon. Ha valamelyik támadónknak mennie kell, hogy mondjuk legyen hely Hulknak, akkor sajnos el kell őt engednünk. Még mielőtt nekem támadnátok, imé, halljátok érveim! 😀
    A klub 25-26 játékosban gondolkodik jövőre. A 2005/2006-os szezonban volt 25 fős a keretünk. Akkor volt 3 kapusunk, 10 védőnk, 7 középpályásunk és 5 csatárunk. Jövőre nem akárkiket kellene kiszorítania Pipponak. Tegyük fel, marad a jelenlegi csatársor, sőt, kiegészül még valakivel (Neymar, Hulk, Trezeguet stb.). Ki lenne az, aki helyett Pippo beférne, akár csak 10-15 percre is? Hatalmas játékos, óriási szívvel, de sajnos nem hinném, hogy ilyen csatárok mellett lenne keresnivalója. Azért sajnos, mert tényleg az egyik kedvencem.
    Jelenleg 6 csatár van a keretünkben: Ibra, Cassano, Pato, Robinho, Pippo, és Odu (bár Beretta már előrébb vagy a helyére lépett), úgy, hogy 31 fős kerettel dolgozik Allegri. Állítólag alakul a Trezeguet-kontraktus is, de Hulk is képben van. Újabb csatárok tehát a láthatáron, és nem vagyok biztos abban, hogy ugyanannyian mennek, mint ahányan jönnek. Azt gondolom, a következő szezonnak maximum 5-6 (inkább 5) csatárral megyünk neki. Ibra, Pato és Cassano, valamint Robinho helyét – sajnálom, de így látom – biztosnak látom. Hulk mellett Trezeguet is jöhet ugyebár. A brazil jöhet valaki (pl. Robinho) helyére vagy “csak úgy” is. Trezeguet nyilván kiegészítő embernek jönne, és nem mondjuk a “nagy négyes” bármelyikének a helyére. Az majdnem bizonyos, hogy valami nagyobb kaliber jönni fog. Akárhogyan is nézzük, Pipponak ebből a társaságból kellene beverekednie magát a csapatba. Ő sem hülye, látja, látnia KELL, hogy most nem Borriello vagy Adiyiah szintűek a riválisai… A legextrémebb eset a következő lenne (erősorrendben): Ibra, Pato, Hulk, Robinho, Cassano, Trezeguet, Pippo… Szinte reménytelen vállalkozás. A világ 20 legjobb csatárából jelenleg nálunk játszik legalább 3. Én azt mondom, Pippo szinte esélytelen lenne arra, hogy akár pár percre is pályára lépjen, így pedig dicstelenül érne véget a pályafutása, mert alig kapna lehetőséget. Ezt pedig nem akarom. Az utolsó évet, éveket még futballozza végig, és vonuljon vissza így. Na, ide lőjetek! 😀 😀

    • 5 csatárunk lesz: Ibra, Pato, Cassano, Pippo és egy új igazolás. Vagy Cassano helyett Robinho. De van egy olyan érzésem, hogy kettejük közül az egyik nyáron távozik. Pippo meg majd játszik a bajnokságban, kupában, amíg a többiek pihennek, és lő 10-15 lesgyanús gólt. 🙂

    • jaja ez igy rendben is van .. egyetértek… na de Pippo csak játszani akar.. ott van neki az a BL rekord, amit a sérülése alatt a cúna Raul báci megdöntött. Pippo az a típisu játékos.. aki a jelenlegi alacsony fizetése feléről is hajlandó lemondani, csak hadd játszzon már néhány percet még a MILAN-ban… főleg a BL-ben… És ez nem is lutri, mert mi is és a MILAn vezetés is tudja, hogy Pippo a padról beállva a BL meccs utolsó 15 percében is képes csodákat művelni.
      Szerintem az újitások már nem Galliani és nem is Berlusconi döntései. Berlu lánya, ha még hivatalosan nem is, de a gyakorlatban már igenis átvette a stafétabotot. És ő a fiatalitás jegyében fog igazolni, megtartani, stb…. én csak remélem hogy hősünk azért még megszólalhat az utolsó szó jogán. 🙂

  9. 100 millió??? Milyen szavakkal dobálóznak emberek, hihetetlen. Saját magukat röhögtetik ki!
    Mindenki jó látja itt, ha mélyre kell nyúlni a zsebbe, akkor középpályásért fogunk nagy pénzt áldozni.
    Egyébként kicsit eltúlzottnak/elfajultnak érzem a játékosok árát mostanság (Ganso).. Mert egy C Ronaldo igenis legyen méregdrága, na de olyanokért hova kérnek emberek eget verő összegeket, akiknek azért van mit még bizonyítani komoly bajnokságokban is. A portugál bajnokság sem egy elit bajnokság, a brazilról meg nem is beszélve.

  10. hagyjátok már azt a 100 milliót ne vegye már senkisem komolyan azt azért mondja egy elnök mert nem akar megválni től vgay mert csak egy komolyabb 35-40 millióért igazolná én szerintem ez lenne a legjobb mozgás a csapatba TÁVOZÓK: Oddo(30 év feletti), Yepes(30 év feletti), Janku (30 év feletti), Antonini, Pirlo(30 év feletti), Gattuso(30 év feletti), Flamini, Cassano. ÉRKEZŐK: Mexés [29] (ingy.), Taiwo [26] (ingy), Pastore[21 lesz] (40 milla körül)/Ganso [21] (25 milla körül)/Lamela [19] (15 milla körül), Hulk [24] (40 milla körül), Neymar [20] (35 milla körül)

  11. Lansky, az érvelésed logikus, bár én azért kiegészíteném valamivel. Ugyanis egy dolgot nem vettél figyelembe, ami azért már kicsit más képet festene a dologról.
    Ha már a 2005-06 os évet hoztad fel, akkor azért ezt érdemes kicsit megvizsgálni. Tény, hogy abban az időszakban lényegében 5 csatára volt mindig a csapatnak (Pippo, Sheva, Amoroso-Vieri, Gila-Crespo, Tomasson, 1-1 primaverás), de azt is érdemes megnézni, hogy Ancelotti a 4-4-2-es rendszert favorizálta (un. gyémánt alakzatot), vagy később a karácsonyfával nyertünk vele BL-t (1 csatár, mögötte See és Kaká). Így elég volt 4-5 csatár. Allegri ezzel szemben (ha van elég egészséges ember) inkább 4-3-3-at játszat a csapattal, ahol egy Ibra-Pato-Robinho/Cassano trió egyszerre van a pályán. Tehát ha azt vesszük alapesetnek, hogy annyi csatár legyen, ami 2 kezdőcsapatra elég mindkét rendszerben (tehát mindenkinek legyen altaernatívája), akkor Ancelottinál ez 4 csatárt jelentett volna (ezzel szemben volt amikor 5 klasszikus belső csatára volt a keretnek), Allegrinél viszont min. 2 klasszikus csatár kell és 4 olyan, aki a széleken is bevethető. Ez gyakorlatilag is 6 ember min. És ebbe a 6-ba azért Pippo szerintem beférne.
    Kül. ezt mutatják az igazolások is. Kevesebb középpályásunk lesz (soknak lejár a szerződése, mégis eddig 2 védő érkezése 99%) és inkább a középpályáról távoz(hat)nak majd emberek (ill. a védelemből, hiszen ide már szinte biztos jönnek újak).
    Így ha 25-ös kerettel számolunk, akkor kb. az ideális elosztás: 3 kapus, 8, védő, 6 kp, 6 csatár + 2 tartalék ember (amiből 1 lehetőleg kp legyen, hogy megfelelő mennyiségű tartalék rendelkezésre álljon a formációváltásokra)
    6 csatárnál pedig: Ibra, Pato, Cass, Binho, Inzaghi + 1 új. Ezen változtatna, ha valaki lépne. De az szerintem Cassano vagy Robinho lenne és nem Inzaghi.
    Ezek az én érveim :).

  12. hodyzoli! Jó, amit írtál, elgondolkodtató, de egy valamit hozzáfűznék. A 3 csatáros rendszer azért vegytisztán nem nagyon jelent meg nálunk. Az, hogy 3 csatár volt egyszerre a pályán, nem jelenti, hogy a szerkezetet tekintve 4-3-3-at játszottunk volna. Robinho játszott már a bal oldalon is, játszott már a két csatár mögött is. Az Allegri-féle 4-3-1-2-ben a két ék mögött sokszor Robinho szerepelt. (A nagyobb meccseink közül például a Napoli ellen Ibra és Pato mögött ő játszott). A Juve ellen Boateng került előre (Cassano és Ibra mögé), tehát akkor csak két csatárral álltunk fel, bár a félidőben ki nem találnád, ki állt be Boa helyére… Nyertél: Robinho. 🙂 Az Inter elleni meccsen is két csatárral kezdtünk, mögöttük Boateng szerepelt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy véleményem szerint az, hogy ennyi csatárral álltunk fel, sokszor azért volt, mert nem volt igazi irányítónk, illetve olyan, aki valamennyire szervezni is tud, és a kapura is veszélyt jelent. Vagyis: kellett a viszonylag sok csatár, mert Boatengen kívül a tkp.-s feladatokat más a középpályán nem tudja megoldani (Seedorf? Pirlo?…), míg Cassano vagy Robinho inkább képes volt erre. Ha viszont nyáron veszünk valakit Boa mellé, akkor ez magával hozhatja azt is, hogy ne legyen annyi csatár a keretünkben.

  13. Igazad van, sok függ az átigazolási időszaktól. Ha jön Kaká v.Ganso klasszikus támadó középpályásnak, akkor vélhetőleg 4 támadó szellemű játékos nem lesz fent egy olasz bajnokságban egyszerre a pályán, tehát marad a 2 csatár. Viszont akkor sok múlik azon, hogy Allegri kit akar Ganso v. Kaká cseréjének.
    Amúgy pont azért nem rossz most sem a keretünk, mert elég sok univerzális játékos van benne. Robinho, Cassano, See és Boa is tud több poszton játszani (most csak a Te rendszeredben felírt csatár mögötti pozíciót írtam, ahol akár még Pirlo is játszhatott). Én amúgy ebben a felállásban, amit írsz is megtartanám Inzaghit csatárcserének és Cassanot-t v. Robinho-t engedném el. Túl hasonló a stílusuk (technikás játékosok, inkább árnyékék mindkettő, egyik sem klasszikus csatár). Amikor ők ketten voltak a csatárok csak, akkor nem is alkottunk maradandót. Hogy melyiket? Nem az idei teljesítmény miatt, de én Robinho-ra szavazok, hogy maradjon. Nagyobb potenciál van benne szerintem, mint még Cassanoban. Ennyire gyengus nem lehet még egy évig a kapu előtt :).

  14. Ez a Hulk csere valószínütlennek tűnik.
    1. A Milán lenne az utlosó akinek a portó eladná.
    2. Real Madrid,Barcelona is versenybe szállna velünk+az Interől ne is beszéljünk,aki már csak az ár feljebbtevése érdekében tenni fog egy ajánlatot.
    3. Hulk és Ibra játéka együt elég valószínütlen lenne,vagy ha mégis összejönne Robinho,Pato 2ős közűl kellene valakinek a padra ülnie.
    4.Ganso érkezése után még egy 30 milliós összeget nem hiszem hogy kicsenget Galliani főleg a támadó sorba,(inkább középpálya)
    Az én véleményem szerint,egy magasan bejegyzett(ár) védekező kp-ra kellene gondolnunk az érkezők között.
    Egy hasonló csapat jövöre nem lenne rossz:

    Abbiati

    Silva Mexés/Nesta
    Abbate Taiwo
    Essien/valaki
    Boateng Robinho(mert tud védekezni is)
    Ganso
    Pato
    Ibra

  15. Igazi nyomorék….. de most őszintén: ti ha tehetnétek…nem mennétek el egy él klubhoz? Porto…ugyan már… akkor hosszabbítson… kit izgat… ő nem lesz soha nemzetközi szinten elismerve…. tiszta äguero… az is…. atletico pff….. fogalmam sincs h miért maradnak ilyen csapatban…. most rendben h ne csak 4-5 nagy csapat legyen.. és legyen versenyképes …..de hát akkor is

  16. Hát kíváncsi leszek hogy, a “kopasz” mit fog alkotni…annyira kiszámíthatatlanok a Milan transzferei.Szóval én a nyáron senkin-és semmin sem fogok meglepődni. 😀

    Végre itt az ideje a fiatalításnak…ami nagyon fájó lehet majd a rutinos-“öreg” játékosainkank…de ebben a klubbunk a hibás,mivel más klubboknál ez egy folyamatos dolog..,addig mi most kaptunk észbe és,úgymond “gyorsan” csináljuk nagytakarítás szerűen.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS