Hulkot nem adja a Porto elnöke?

21

A Porto elnöke szinte kizártnak tartja, hogy a csapat brazil támadója, Hulk a Milanhoz igazoljon.

A portugál Record című lap értesülései szerint nem valószínű, hogy Hulk a Milan-hoz szerződne. A lap szerint az olasz klub aktívan érdeklődik a Porto brazil játékosa iránt, de a klub elnöke  viccnek nevezte az egészet, sőt felhánytorgatta a Cissokho ügyet is. A védőt már majdnem leigazolta a Milan, amikor mondvacsinált okokkal kihátráltak az olaszok megállapodásból. (Akkor a Milan vezetése azt mondta, hogy rosszak Cissokho fogai, ezért nem szerződtették.)

Pinto da Costa kiemelte, csak abban az esetben adják el Hulkot, vagy akármelyik játékosukat, ha megadják az árát és a játékos is távozni szeretne. Ők nem erőltetik egyik játékosuk távozását sem.



Amint arról korábban már beszámoltunk Adriano Galliani egy interjúban azt mondta, hogy “vannak olyan játékosok, akiknek élvezet nézni a játékát, ilyen Hulk is. Ugyanakkor ez nem fontos, mert egy Barcelona futballistáról is hasonlóan vélekedek. Júniusban kezdhetünk el az átigazolási piacon nézelődni, miután véget értek a szezon mérkőzései” – mondta a klubvezető. A meglehetősen félreérthető nyilatkozat után terjedt el az olasz sajtóban, hogy a Milan komolyan érdeklődik az 1986-os születésű Hulk iránt.

Hulk nem rendelkezik uniós útlevéllel. A csatár ebben a szezonban 54 tétmérkőzést játszott a portugál bajnok Portóban, ezeken összesen 34 gólt szerzett. Szerződése 2014 nyarán jár le.

21 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Pedig nagyon örülnék neki ha nálunk rugdosná a bőrt,nem mellesleg bal lábbal!
    Szerezd meg kopasz nekünk!

  2. grazie Baresi! Nem tudom, hogy te miben vagy, de: “A JOBBLÁBAS csatár ebben a szezonban 54 tétmérkőzést játszott a portugál bajnok Portóban, ezeken összesen 34 gólt szerzett. Szerződése 2014 nyarán jár le.”

  3. Azt pedig továbbra is tartom, hogy csak akkor jöjjön, ha plusz csatár lenne. Ha Ibra helyett jönne, akkor az nagy baklövés lenne részünkről.

  4. Azért általában bármelyik klubelnök szíve megenyhül, ha látja, hogy jóváírták a számlán a 20-25 millió euro pluszt… A Portot valószínűleg szétszedik a nyáron. Ha ügyesek, akik maradnak, akkor is lehet egy szép BL-szereplés. De az edző is távozni fog szerintem. Azt hiszem – ha nem is feltétlenül Hulkot, de -, egy brazil csatárt igazolni fogunk a nyáron.

  5. Eddig az összes velünk hírbe hozott játékos ügynöke tagadja, ellenáll, vagy nevetségesnek tartja, hogy játékosa a MIlan-ba igazolna…. Egyedül Taiwo látszik biztos érkezőnek. Aminek persze örülök.
    na de kik lesznek a többiek? Mert bár több névvel nem számolhatunk, de 3-4 embernek mindenképp jönnie kell a nyáron. …

    • Amíg aktívan tart a szezon teljesen természetes, hogy tagad mindenki mindent. Ritka, hogy tavasszal tényként közöljenek bármit is.

  6. Pietro én miben vagyok? Úgy leégeted itt mindenki előtt magadat. Szerinted egy JOBBLÁBAS csatár ahogy te írtad,ballal vezet labdát,ballal lő hálószaggató bombagólokat,ballal rúgja a szabadrúgásokat? Nem hinném,úgy hogy nézz mélyen magadba és gondolkodj el mielőtt valakit megszólsz tájékozódj. ezt a linket csak neked hogy lásd milyen fantasztikus az a JOBBLÁB!
    http://www.youtube.com/watch?v=io661AmGhrk

  7. Mert te még nem láttad pl. Dzsudzsákot jobbal hatalmas gólt lőni és labdát vezetni vagy épp passzt/gólpasszt adni ugye? Egyébként nem én írtam, hanem a cikkben szaloky.

  8. Nincs értelme vitatkozni 🙂 a lényeg h jó lenne ha jönne.. Cassano valószínűleg távozik.. Ibra,Pato,Robinho mellett elférne a csapatba 🙂 főleg h Pato sokat sérült (bár remélem jövőre nem lesz az..), Robinho meg minden 10. helyzetéből lő gólt.. amúgyis kellenének a csapatba a hálószaggató gólok 🙂

  9. Holnap bajnok lesz a Milan, ti meg azon vitáztok, hogy valakinek melyik a “jó” lába. 🙂 Szerintem a lényeg, hogy amennyiben hozzánk kerül, mindig helyesen tudjon dönteni, hogy melyik lábát használja… Egyébként most néztem meg, hogy a hulk azt jelenti portugálul, hogy hajótest. 😀 Várom már a következő hülye becenevű brazil játékosunkat. Remo (evezőlapát), Chaminé (kályhacső) vagy Cabide (fogas)…

  10. Szaloky nem neked kéne elnézést kérned hanem pietro nak!
    És szerintem mindenki megvédené magát ha támadnák nem? Kinek esne jól ha leugatják ráadásul nem is jogosan?
    Forza Milan!

  11. Ha jönne az két dolgot jelenthetne:
    1. Ibra vagy Pato távozását
    2. Átállást a 4-3-3-ra

    Én bevallom az egyes variációt nem szeretném, mert mind a két csatárra szükségünk van.
    A kettes variáció esetén pedig kell nekünk egy klasszis védekező középpályás, és 1-2 irányító is. Ez nyílván attól függ, hogy Allegri mennyire akar támadószellemű csapatot kiállítani. Sahin és Ganso érkezése esetén képesek lennénk egy Barca stílust kialakítani, sok letámadással és labdabirtoklással. A Barca játékával megverni a Barcát ugyanakkor lehetetlen, így ez a BL szempontjából mindenképpen hátrányt okozna.
    A másik opció az lenne, hogy érkezik Ganso, egy védekezőközéppályás, és a visszavont Boatenggel ketten együtt szűrnének.
    Összességében azt gondolom, hogy egyik sem hangzik rosszul, mert a támadófocit nézni mindig jó, és egy gyors csapatnak a lassabb Serie A-ban mindenképpen sok esélye van a bajnoki címre.

  12. Szerintem a porto elnöke mindenképp elengedi hulkot, ha egy kicsit a zsebünkbe nyúlunk.. manapság mindenhol a pénz beszél…
    Az, hogyha csatárt veszünk akkor egynek távozni kell, ez a legjobban Cassano-ot érinti, mivel iránta a Genova érdeklődik, nem tartom kizártnak, hogy nyáron elhagyja a csapatot.
    A 2. számú távozó (csatár) Robinho lehet, akit a Bayern csábítgat…
    Az se kizárt, hogy mindketten elmennek, így szükség van minimum Hulk-ra…
    Facebookon az Olasz foci hírek oldalon olvastam, hogy boriello visszakerülhet hozzánk.. NEEE! http://olasz-foci.hu/atigazolasi-hirek/5162

    Ha robi megy a bayernbe, akkor kérjük el robbent.. ha cass megy genovába akkor meg meg kell venni hulkot nincs mese.. ibra pato hulk +1.. ez a négyes jó lenne mindenképp…

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet