2022. december 03., szombat

Marko Marinra alkudott Braida a Brémával

-

Ariedo Braida, a Milan átigazolásért felelős vezetője a héten Brémában tárgyalt Klaus Allofs-szal, a Werder  sportigazgatójával. A megbeszélésekről annyi szivárgott ki, hogy a bundesligás egyesület szeretné elhozni a Milan két védőjét, a görög Papastathopoulost és a spanyol Didac Vilát. A Milant viszont érdekelné a 22 éves német válogatott játékos, Marko Marin.

A vélhetően olasz bajnokságot nyerő Milan csapatához eddig két játékos, két védő érkezése tűnik szinte már biztosnak. Az olasz lapok beszámolói szerint az elmúlt hetekben a Rossoneri vezetősége már a klubhoz láncolta a római Mexest és a marseille-i Taiwót. Nem meglepő tehát, ha azok a játékosok, akik az elmúlt szezonban kevesebb lehetőséget kaptak Allegri mesternél, felkeltették a piac érdeklődését. Diadc Vila és Sokratis is érthető, ha más lehetőséget keres… A leginkább balhátvédként bevethető, de a Milan első keretében játékhoz nem jutó spanyol játékost a Werder kölcsönvenné, míg a görög középső védőt meg is vásárolnák.

A Corriere dello Sport információi szerint a Milan az üzletbe bevonná a brémai Marko Marin játékjogát is. A csatár 1989-ben született az akkori Jugoszlávia területén. A boszniai szerb szülők gyermeke azonban Németországban nőtt fel, a 22 éves játékos már 16-szoros német válogatott. A játékos vételárát a transfermarkt.de 14 millió euróra becsüli. Szerződése két év múlva jár le Brémában.


Olasz internetes oldalak a tárgyalás kapcsán megjegyzik: az, hogy a Milan vezetése tárgyal Marko Marin játékjogáról két dolgot jelenthet: egyrészt, hogy a nyár egyik nagy dobásának tartott Ganso nem, vagy csak később (esetleg januárban) csatlakozhat Allegri csapatához. A másik, hogy Marin nevének felröppenése ténylegesen arra utal, hogy a Milan szeretné a szélsőjátékát megerősíteni.



EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

34 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

    • Hidd el nekem hosszú évekig követtem a Budesligát (A Milan meccsein kivül), és Marko Marin játékát hihetettlen jónak tartom… Nekem az egyik személyes kedvenc játékosom, ezért örülnék, ha csatlakozna a csapathoz.Szerintem nagyott lendithetne a MIlan játékán is!
      Igaz Ganso játékát nem nagyon ismerem, de ha választani kellene én Marint választanám… Az is igaz h nem lehet őket összehasonltani hiszen Marin inkább szélső poszton vetthető be… Nagy játékos lehetne belőle, és ráadásul fiatal is… 🙂

  1. “Diadc” egy hiba az írásban bocs hogy megemlítem.:D Sokratis és Didact se szabad elküldeni mert a spanyol még nem is játszott és elméletileg jó és fiatal Papassal szemben meg nagyon szigorúak vagytok mert most volt egy rossz meccse azé nem kéne elküldeni és azelőtt is játszott pár meccsen és azonok jó volt!:)

  2. Remélem Marin jön, hogy erősítse a szélső játékot. Kedvelem a Werder Brement és ha lehetőségem van rá megnézem a meccseiket és elmondhatom, hogy nem Marinon múlik a gyengélkedésük. Nekem az egyik személyes kedvenc játékosom, ezért örülnék, ha csatlakozna a csapathoz. Természetesen csak akkor ha ez nem zárja ki Ganso érkezését.

  3. Gondolom, Papas (végleg) és Didac (kölcsönbe) mellett némi kp-t is kell pengetnünk; meglátjuk mennyit. Én a német válogatottban láttam először a srácot, és nagyon tetszett a játéka!
    Farfan és Marin pletyka szinten felmerült ugye; kíváncsi vagyok, lesz-e valaki bal szélre (már ha tényleg szélső játékot is akarunk játszani)! Lehet, hogy Lamela vagy Robinho lesz a bal szélre??

    Továbbá csatlakoznék azokhoz, akik nagyon szeretnének olaszokat látni az új arcok között; Pirlo valószinüleg lelép, így még kevesebb lesz a hazai spíler.
    Érdekes lesz ez az átigazolási szezon..

  4. Én nem tudom mi baj lehet ezzel a két játékossal… Szórakész Tapasztalatos – szerintem elég jó lenne, már a látottak alapján. Jó persze…. voltak rossz meccsei, de voltak jók is. De fiatal és szerintem ha kapna több lehetőséget…..hmm… na mindegy.
    De hogy Didac Evőeszköz ennyire nem vált be??? Én ezt nem tudom megérteni. Az edzéseken nem mutat semmit? mert meccshez még nem jutott el… Antonini-nél nem hinném, hogy rosszabb. Ajtónini nagyon úgy néz ki hogy marad, az új mezt is ő mutatta be, pedig hát szerintem nem érdemelte ki. Törekvő az biztos, hajt, bizonyitani akar, de nem tud, mert nincs meg benne az a tehetség…. nem tudom miért nem tetszik Allegrinek Villa. Látta hogy Antonini gyenge, de nem cserélte be egyszer se Villát, inább megvárta mig felépül Zambrotta.
    Marin-t nem ismerem, de amit már tudhatunk, az az hogy Allegri totálisan meg akarja változtatni a játékstúlusunkat. A szélsőjátékot próbálja implementálni… Robben, Fanfar most Marin… mind csak lehetőségek…. de az ki van zárva hogy Marin Ganso helyett jönne. ha Ganso nem jön, akkor oda más fog jönni a helyére.
    jah és még annyit, hogy Taiwo érkezésének én is nagyon örülök, de ő is csak egy játékos. Mi lesz ha megsérül? ki lesz a cseréje? hmm… gondolom Antonini…
    MARIN-ról még annyit, hogy megnéztem egy két video-t róla, mert eddig nem ismertem, de azt mondom, hogy támogatnám braidaékat. nagyon ügyes játékos, gyors, technikás. le a kalappal előtte. Azt a játékot képviseli, amit én a kis brazil Pato-tól vártam volna el, mikor megérkezett. na de rá kellett jönnöm, hogy Pato nem az a tipusu játékos, aki el mer indulni a labdával, 1-2 vagy akár 3 védővel szemben is, megcsinálja a kötelező cseleket, aztán vagy kapura lő, vagy passzol egyet. Marin az. A video elején is azt írták, hogy ő a német Messi, és azt kell mondjam, ez hűen tükrözi is a valóságot. Ugyanaz a mozgás, a cselek, a gyorsaság és főleg hogy nem fél elindulni egymagában a védőkkel szemben. Ő jelneleg Németország legnagyobb igérete és az Angol élcsapatok már fel is figyeltek rá. nagyon örülnék, ha nekünk sikerülne leigazolni. 16,5 millió fontra tartják.
    nagyon jó igazolás lenne. Esküszöm a video-k alapján jobban tetszik, mint Ganso. 🙂
    bárcsak összejönne

  5. Ez elég kellemetlen.. Ganso-t mindenképp meg kellene venni, akár 30 millió felett is…
    Vila és Papa annyira nem lenne nagy érvágás a csapatnak, viszont akkor kell szerezni újabb védőket… De szerintem nem kéne egy 22 éves srácot megvenni…
    Taiwo jön, Sakho is kellene, de szerintem Mexes se lenne egy leányálom, mivel elég “durva” és kiszámíthatatlan… és már benne van a korba rendesen…
    Ganso-t kéne valahogy ilyen csere útján megszerezni, ha máshogy nem is megy…

    Abate, Silva, Sakho, Taiwo négyes nagyon jó lenne, de ha az a maradék 1-2 jó védőnk is lelép akkor csak olyanok maradnak a cserepadra mint bonera meg antonini… pff
    Őket passzolják le valahova…

    • Krisz ha MARIN 22 évesen túl fiatal, akkor GANSO 21 évesen öregebb? bocs, csak nem értem a logikát.
      Különben meg egyelőre csak azokra a videókra hagyatkozhatunk, amit Ganso esetében a Santos csapatában, illetve a brazil válogatottban, MARIN esetében pedig amit a Werder-ben és a Német válogatottban mutattak. Nincs tapasztalatunk, mert még senki sem láthatta egyiküket sem a MILAN-ban, sem pedig más olasz csapatban játszani. Ezen videókat megnézve viszont azt kell mondjam, hogy nálam Marin toronymagasan vezet.
      Mikor először felröppent a hír, hogy Ganso jönne, akkor is megnéztem a videókat statisztikákat, de nagyon fanyalogva, mert Neymar és Lucas is jobban tetszett, mint GANSO. Ez a MARIN pedig jobban meggyőzött mint a 3 brazil együttvéve. A különbség viszont, hogy amig Ganso-t 30 millióért sem akarják engedni, Marin-t cca 20 millióért is el lehetne hozni.
      komolyan mondom, nézzetek utánna videóknak a youtube-on…. tisztára mintha Messi-t látnám szőke kivitelben. 🙂 Akárhová is fog igazolni ez a gyerek, tuti nagy sztár lesz belőle az elkövetkező 2-3 évben. nagyon megtetszett. Robben nagy kedvencem, de Marin-ra lecserélném.

  6. Nem tudom, kivel keverhettem össze a srácot (Marint), de szerintem ezt benéztem. Egész ügyesnek tűnik, nem biztos, hogy rossz vétel lenne. Peterman! Miért kell ilyen hosszan írni? Láttál te bárkitől ezen a fórumon ilyen hosszú írást? 😀 😀 😀
    Egyébként jókat írsz, egyetértek. Taiwoval kapcsolatban meg imádkozzunk, hogy nem fog megsérülni.

    • Igen láttam Lansky… tőled… 😀 😀 😀
      Na de szívesen elolvaslak mindig. Sok mindenben nem egyezik a véleményünk, na de ettől még tiszteletben tartom a tiédet. Sehol nincs meg írva, hogy nekem kell, hogy igazam legyen. De így szép ez.
      De nagyon örülök, hogy neked is tetszik ez a kis Magda Marinko 😀
      jah és azért írok ilyen hosszan, mert ráérek és miközben írok, nézek statisztikákat és videókat, olvasok cikkeket a játékosokról… aztán csak bővül és bővül a komment….
      Bocsánatot kérek ezért! 🙁
      Taiwo óta ez a hír tudott igazán felizzítani. Ilyen igazolások kellenek nekünk. Nem szeretem a már kiforrott nagy neveket…. túl drágák, makacsok, iszonyat nehéz őket leigazolni….
      Marin-t ide! Forrjon ki nálunk! 😀

  7. Én komolyan nem értem a dolgot DIDAC ROSSZABB MINT ANTONINI??? nah ne szopassatok már :S…… egy meccsre se fért be??? ezt sem hiszem el…. Én azt mondom Silvát és Nestát nehéz kiütni a keretből…. de azért én megtartanám Papa-t is…. hisz Nesta elés sűrűn sérült… (hál isten nem mostanság..) bár jön Mexes meg Taiwo is……..szélre rendben van… jöhet erősítés… de ott van Urby is….. én nem nagyon értem ezeket a transzfereket…. Megveszünk valakit és koptatja a padot? ezt tehetség pazarlásnak hívják!!!

  8. Olaszoknak figyelmetekbe ajánlom Astori, Criscito(Taiwo kizárja :/), Poli és Paloschi nevét.. mind fiatalok.. bármelyik érkezne erősödne a csapatunk.. Marin szerintem is világsztár lehet, nagyon jó játékos, azonban stabil kezdő a formáció miatt aligha lehet, vagy új posztra kéne váltania.. de mindenképpen jó lenne

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS