Silva kisfiának és feleségének ajánlja a győzelmet

13

A Milan játékosainak nyilatkozatai a firenzei győztes mérkőzés után.


MARIO YEPES

„Elégedett vagyok, mert nagy győzelmet arattunk ma este. Ma sem volt könnyű Firenzében nyerni, de a csapat jól játszott és megérdemeltük a három pontot. A Milan egy nagyszerű klub, ezért mindenkinek, még a cseréknek is mindig készen kell állniuk, hogy segítsenek, ha szükség van rájuk.



Volt jó néhány lehetőségünk, hogy hamarabb lezárjuk a meccset. A végén kicsit szenvedtünk a sikerért, de összességében nem férhet kétség hozzá, mi voltunk a jobbak. Fontos, hogy folytassuk a győzelmi szériánkat és ehhez hatalmas segítséget nyújtanak a szurkolóink, akik ma is csodásak voltak.”

KEVIN PRINCE BOATENG

„Nagyon fontos találkozó volt. Rendkívül boldog vagyok az eredmény és a mutatott játékunk miatt. Pato gólja és az azt megelőző akció különösen tetszetős volt. Döntő volt, hogy sokat mozogtunk és járattuk a labdát. Minden soron következő mérkőzést úgy kell kezelnünk, mint egy döntőt.”

THIAGO SILVA

„Most már nem lazíthatunk, így kell folytatnunk tovább. A Bari és a Palermo ellen gyengén játszottunk, de a szünet óta jók vagyunk, ezt láthattuk a derbin és a Fio ellen is. Ibra saját magára volt mérges, az asszisztens félreértette a szituációt és ezért jelzett a játékvezetőnek.”

“Ezt a győzelmet a most született kisfiamnak, Iagónak és a feleségemnek, Isabelének ajánlom. Sajnálom, hogy nem lehetek most velük, de már csak másfél hónap van a szezonból és mehetek vissza Brazíliába. Végeredményben én itt értük dolgozom, a család a legfontosabb számomra.”

IGNAZIO ABATE

„Tudtuk, hogy be kell gyűjtenünk a három pontot ezen a meccsen. Minden a saját kezünkben van. Büszke vagyok rá, hogy részt vettem a második gólunk előtti akcióban.  Boateng fantasztikus, rengeteget mozog és jól indul be az üres területekbe. Ezzel a sikerrel megtartottuk az előnyünket a Napolival és az Interrel szemben. A következő három bajnokin 9 pontot kell szereznünk.”

ALEXANDRE PATO

“Csak a győzelemre koncentráltunk és semmi másra. Most mindannyian boldogok vagyunk, mivel fontos három pontot sikerült megszereznünk egy jó csapat ellen. Tanulmányozni fogjuk a hibáinkat és megyünk tovább. Elégedett vagyok a saját és csapat teljesítményével is.  Ibra ügyében nem akarok nyilatkozni, mert nem tudom, mi történt, én éppen a másik irányba néztem.”

13 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Szep gyozelem volt,szep jatekkal,a tamadojatekunk nagyon jol mukodott.A merkozes legjobbjai akarcsak az Inter ellen:Pato,Boateng es Seedorf.Ezek utan en Seedorfot egy evig meg biztos hagynam.Meg 6 ilyen gyozelem es a scudetto vegre a mienk.Ha bajnok lessz a Milan,remelhetoleg Berlusconi megerolteti magat es megszerzi Criscitot(Taiwot),Mexest(Sakhot,Verthongent) es Gansot.Akkor jovore nagyon jo csapat lessz.

  2. Én is remélem hogy Berlupapa a nyáron egy picit,de tényleg csak egy picit belenyúl a zsebébe!
    Szerintem nem kell ide Ganso, ugyanis az a poszt nálunk már foglalt!!!!! (Boateng)
    Nem szeretném a padon látni az egyik kedvencemet, bár ha Ganso-t cserének vesszük, akkor jöhet!
    Én inkább a széleket erősiteném meg, ugyanis ott nem vagyunk a toppon.
    Ha viccesnek tünik is,de Dzsudzsákot elviselné a szemem,ha látná! Ez a Flamini nem szimpi nekem.
    Vagy ha nem is a magyart,de vmi gyors szélsőre szükségünk lenne, pl.: Lucas Marcelinho!!

  3. Szerintem Boatenget megtartjuk, és nem repültünk volna rá Gansora, ha nem lehetne őket egyszerre pályára küldeni. Boateng képes lehet 4-3-1-2-ben a három védekező középpályás egyikeként is játszani. Az azért nem lenne hülyeség, ha Van Bommel mellett Boateng és mondjuk Fernando lennének a hármas tagjai. Eléjük mehetne Ganso, aki osztogathatna Ibrának meg Patonak. Vagy Cassanonak vagy Robinhonak. Lassan annyi jó játékosunk van, hogy rosszul nem is lehet összeállítani a csapatot. Van Bommelt és Boatenget meg kell tartani, illetve utóbbit meg kell venni. RobertoBaggio! Szerintem a szélekre nem nagyon fogunk venni embert, mert a szélsőjáték sosem volt a Milan erőssége. Hiába jött a nagyon gyors Emanuelson, képtelen bekerülni a csapatba (fogalmam sincs, miért ne tudna Flamini helyén játszani). A Milan döntően középen erőlteti a támadásokat. A Fiorentina elleni két gól is középen vitt akciókból született. Ezt a primitív “jobb vagy bal oldalon meghúzni, beadni, és 20-ból egyszer majdcsak valaki befejeli” szisztémát hagyjuk meg a sablonos futballt játszó angol csapatoknak.
    Valaki korábban mondta, és egyet kell értenem vele, hogy Abate oldaláról sok labdát küldtek be veszélyesen. Ez nekem is csak a meccs után tűnt fel (mikor olvastam), mert középen átjátszhatatlan volt a védelem. De Abate most tényleg nem tudta megakadályozni a beíveléseket. Elmenni nem nagyon lehetett mellette, de tegnap nem igazán tetszett, amit csinált. De nem gond, mert korábban nagyon jól teljesített, és viszonylag stabil a teljesítménye. Yepes hiba nélkül játszott, Silvát már le sem írom… 😀 Ha 80 milliót adnának érte, akkor sem adnám el. Elképzelhetetlen nélküle a Milan védelme. Zambrotta klasszisokkal jobb, mint Antonini. Abbiati remekelt, a gólról nem tehetett. Azt hiszem, fogta volna a lövést a gólnál. Boateng végig zakatolta a meccset, amit meg a második gólnál művelt, arra nem nagyon lehet szavakat találni. Zseniális volt. Flamini nem volt egy nagy szám, sorozatosan észrevehetetlenül játszik. Van Bommel ismét jól játszott. Lehet, hogy bunkónak, durvának tartják, de szerintem rendkívül intelligens játékos – már ami a futballt illeti… Sokszor volt nehéz helyzetben, és mindig jól passzolt, általában üres területre. Nagyon jól lát a pályán. Meg kell tartani, úgy vélem. Seedorf klasszis gólt rúgott, egészen jól szervezett, sokkal többet játszik előre, mint korábban, szerintem nagyon szeretne maradni, minden mozdulata ezt tükrözi. Pato rúghatott volna még kettőt, de jól tartotta meg a labdákat, hasznosan játszott. Ibra legalább egy gólban benne volt, küzdött, harcolt, de szerintem nagyon akart bizonyítani, és két olyan ziccert kihagyni… Nem a kiállítása alapján kell megítélni. Lényegtelen, mit mondott. Minden bíró meccsenként legalább száz olyan cifrát hall, ami alapján ki lehetne állítani valakit. Ilyen esetet még nem is láttam. Kár érte. 4-5 góllal is nyerhettünk volna, de nincs gond. Jöhet a Sampdoria. A hétvégén szerintem valamelyik ellenfelünk pontokat fog veszíteni; jó lenne, ha ezt kihasználnánk.

  4. Silva egyértelműen érinthetetlen semmi pénzért el nem adnám. Van Bommelt nem komálom de tény h rendkívül hasznos a játéka mindenképpen maradnia kell. Boatenget ha a kopaszék nem veszik meg akkor hülyék rettenet sokat tett az egész szezonban a csapatért akárhányszor csak pályára lépett. Ibra engem az elmúlt kb 10 forduló alatt egyáltalán nem győzött meg akkor már inkább robinho ő legalább fut, és ha nem is rug annyi gólt legalább hasznosan játszik mert helyzetet csinál. Pato szerencsére most nagyon magára talált szerintem én nagyon örülök a játékának. Gansot nem láttam még játszani de h olyan jó mint ahogy mondják jöjjön. Én még CR-t is szívesen látnám bár nem szeretem a színjátszó szakkört egy focipályán de legalább szórja a gólókat. Seedorfot én is megtartanám még egy évig a mostani teljesítménye alapján. én Jankut, Ambrossinit, Pirlot, Flaminit, Antoninit eladnám/elküldeném a szezon végén és a helyükre kéne ember és akkor jó cseréjink is lennének. De ha Ibra nem szedi össze magát (feltéve ha még játszhat ebben a szezonban) őt is küldeném a fenébe erre nincs szükség a milanban h vki folyamatosan el legyen tiltva.
    Dzsudzsák meg maradjon szépen a pici popóján 😀 nem kell a milanba.

    de ez csak az én véleményem 🙂

    várom a reakciókat 😉

  5. Hát ha jövőre jönnek Crisíto vagy Taiwo mert elég egy mert Abate mostanábban nagyon jó nem is értem miért nem válogatott…Gansó jönne nagyon jó lenne,Montolivo is meglehetne próbálkozni egy esetleges Pirlo-Montolivoval vagy egy Krasic-ra el lehetne cserélni a Juvéval…Mexés remélem jön bár jobban örülnék Vertonghennek…Én még Rodwell-t szeretném ebbe a Milanba és Neymar-t talán és akkor ott lennénk a top-ban és nem csak most hanem évekkel később is…Jah és egy fiatal kapus sem ártana…

  6. Lansky, én nem azt mondtam hogy a szélsőjátékot kéne erőltetni, csak picit meg kéne azt a posztot erősíteni.
    Sajnos amivel mindenki egyetért, hogy Flamini helyett bizony kell vki!! Ez tény!
    De ki lenne erre a legalkalmasabb??
    Látom vannak itt akik egyetértenek Dzsudzsákkal, vki nem, de vki akkor is kell.
    Nekem az a Lucas Marcelinho nagyon szimpatikus,láttam róla bevágásokat,és ügyesen el tudja vinni a labdát a széleken!
    Nem muszáj itt ívelgetni, elég ha csak elmegy a védőmellett, laposan beadja a csatárnak, az berúgja, azt kész! 🙂
    Tulajdonképpen én most jelenleg a csapatból mindenkivel meg vagyok elégedve,
    persze vannak kakuktojások, mint pl. Antonini, Flamini, Oddo az örökranglistán!
    Ő már bármit csinálhat, rúghatja négyesével a gólokat, akkor is utálni fogom.
    Persze erről még Ancelotti is tehet,mikor őt játszatta az egyik nagy kedvencem helyett, aki Cafu volt.
    Na mind1, a lényeg hogy azért kéne egy kis erősítés,de nem kell túlzásba esni,csak annyi kell hogy a megfelelő posztra érkézzen egy megfelelő minőségű játékos!!!
    Tehát itt nem a kapusposztra gondolok! (eszméletlen formában van Abbiati!!) 😀

  7. Lansky.Szerintem nincs igazad abban hogy a szélső játék primitívnek számit:
    Nem muszáj fejre játszani a labdát.Ha egy gyors szélső otthagyja a védőt szélen majd az alapvonallal párhuzamosan megindul a kapu felé akkor az egyik középső védőnek ki kell mozdulni rá és már meg is van bolygatva a védelem.Ezt nevezik a védelem széthúzásának.Ekkor csak a kp-n érkező embernek le kell gurítani a labdát és 15-20 méterről lehet lőnni gólokat nem 20-ból egyet.A bal oldalon erre telyes mértékben megfelelő lenne Urby csak ehhez a taktikához vagy 4 kp kell vagy pedig a bekkek feljebb tollása mint annó Serginho és Cafu volt.A jól védekező csapatok ellen éppen azért nem is rúgtunk gólt mert csak középen erőltettük egyáltalán nem elmozgatva az ellenfél védőit a poziciójukról.

  8. na most jövök én…
    Allegri most már rájött, hogy van bommel és gattuso egyszerre nem jó, sőt rosszabb mintha egyik se játszana..
    flamini-t nem értem, hogy miért kap bizalmat mostanában hétről hétre, mikor nem csinál semmit.. emanuelson fiatalabb, többet fut, stb, mindenképp jobb megoldás lenne.
    allegri kevés cserés felfogását sem értem, pl robinhot simán behozhatta volna ibra v pato helyett, mivel csereként rendkívül jó, az ellenfél fáradt játékosai közt úgy labdázik mint kés a vajon, viszont a ziccereket rendre elrontja…
    a helyzetkihasználás egy fokkal javult, ez jó..
    vasárnap délután 2-3 emberrel beszéltem a chaten és fikázták boatenget, mert “értelmetlenül kering a labdával mint pirlo” ??? mivan??? na tessék megkaptátok..
    boateng minden héten kiváló teljesítményt nyújt a pályán…
    yepes jó helyettese nestának, viszont ő se fiatal srác, így hosszú távon nem lehet vele gondolkozni..
    zambrotta alap h jobb mint antonini, szerencsére allegri is tudja..
    kövi meccs samp, győzni kell mindenképp, a brescia előtt még lesz palermo elleni kupa, ott ibra ugye játszhat.. brescia ellen biztos betenném .. mianeve.. didac-ot.. nem játszik már el is felejtem a nevét.. az hihetelen h idén még nem játszott 1 percet se..

    silva.. ő silva.. 🙂

  9. ….és néha még érthetetlen is amit csinál!!
    Tényleg van még két cserelehetősége, és nem csinál semmit csak álldogál a pálya szélén!?
    Nagy taktikus az ember az biztos. Variálgat a lapokkal nagyon, csak senki se látja!
    Amikor láttam beteszi a Gattuso-t, azt hittem Ibrát, vagy Pato-t hozza le.
    De neem, Boateng-et. De miért? Most már ő is biztos rájött hogy Ibrát kellett volna. Késő bánat.

  10. ervinacm! Félreértettél. Én a szélsőjátékot olyan értelemben tartom primitívnek, ahogyan az angolok űzik. 10-ből 7 támadásuk gyakorlatilag e szisztéma szerint zajlik. Én örülnék, ha lenne a repertoárban szélsőjáték is, és örültem, amikor pár éve Beckhamet idehozták Gallianiék, mert azt gondoltam, majd ezzel is bővülnek a támadási variációink. Emanuelson talán ilyesmi játékot is tudna játszani. Tényleg nem értem, hogy őt miért nem játszatja. Luxus egy olyan játékost padoztatni, aki balhátvédként és balszélsőként is jól teljesített az Ajaxban.