2022. december 05., hétfő

Van Bommel: Sírtam, amikor elhagytam Münchent

-

Mark van Bommel, az AC Milan januári szerzeménye a Bildnek elmondta, fájó szívvel hagyta ott a német rekordbajnokot, és még mindig hiányzik neki az ottani légkör. A goal.com cikkét Balogh Dávid fordította le.

Mint az ismert, a rossoneri a télen egy félévre szerződtette a hollandot, aki ugyanakkor azt elismerte a német lapnak, hogy a karrierje szempontjából egy remek döntést hozott: “tudom, hogy minden összekapcsol a bajorokkal. Hiányoznak a társak, és könnyeket is ontottam miattuk”.
A holland középpályás azonban elmondása szerint hamar beilleszkedett a hétszeres BEK/BL-győztes alakulathoz.
“Személyesen úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam. Sok nyelven beszélek, ezért nem okozott gondot megtalálni a közös hangsúlyt a többiekkel. A srácok segíteni akarnak nekem, még akkor is, ha a rohanásban olykor én is hibázok. Hálás vagyok nekik, mert úgy érzem, befogadtak.”
Van Bommel tagja volt tavaly az Inter ellen a BL-döntőben pályára lépő Bayern Münchennek. Akkor azt nyilatkozta, hogy a német foci mindenben felülmúlja az olaszt, ám ez mára változott. “Több élklub sorolható az olaszok közé, ezért a statisztika őket igazolja” – fejezte be.
Hétfő este van Bommel várhatóan a Milan színeiben a Napoli ellen fog pályára lépni, a piros-feketéknek pedig győzniük kell, hogy tartsák a három pont előnyt a nápolyiakkal szemben.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

7 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS