Veretlen maradt a Milan 2011 januárjában. Allegri csapata az új esztendő első hónapjában 8 mérkőzést játszott, amelyek közül hatot megnyert, kétszer döntetlent ért el. Amennyiben a tétmérkőzéseket nézzük, akkor 7 meccsből 2 döntetlen és 5 győzelem a mérleg. Az Allegri-korszakban ennyire jól még egyetlen hónapban sem teljesített a csapat (augusztusban ugyan az egyetlen tétmeccsét megnyerte a gárda, de az a terhelés nem mérhető a januárihoz)!
A csapat január 2-án Dubajban lépett először pályára az Al Ahli elleni felkészülési meccsen és 2-1-re győzött.
A bajnokság január 6-án indult Silváéknak. A Cagliari otthonában egy kiegyenlített, izgalmas mérkőzésen Strasser 85. percben szerzett góljával sikerült nyernie a csapatnak. Három nappal később, az utolsó őszi fordulóban, a San Siróban az Udinese következett. A szezon egyik legizgalmasabb meccsén 4-4 lett a végeredmény, együttesünkben Pato duplázott és Ibrahimovic szerzett egy gólt (a negyedik találat öngól volt). A következő pontvesztésre egy hetet kellett várni – pedig nagyon nem vártuk! -, ezúttal Leccében nem sikerült győznie Allegri tanítványainak. Ibrahimovic góljára a mérkőzés hajrájában válaszolt a Lecce és a Milannak már nem volt ideje a vezetést újra megszerezni.
Miután a csapat 4 pontot leadott bajnoki előnyéből, hazai pályán a Bari következett az Olasz Kupában. A Milan Ibra, Merkel és Robinho góljaival magabiztosan jutott a legjobb 8 közé, ahol a Sampdoria várt rá. A genovai kirándulás előtt azonban még egy bajnoki következett: hazai pályán kellett visszavágni a Cesenának a szeptemberi zakóért. Pellegrino öngóljával sokáig vezetett a csapat, majd Ibrahimovic biztosította be a Milan 2-0-s győzelmét. Három nappal később jöhetett a Samp az Olasz Kupában. A Milan elkapta a fonalat: Pato két fantasztikus góljával már az első félórában bebiztosította a győzelmét és a 4 közé jutását.
A hónap utolsó mérkőzésén a Milan a Catania vendége volt. Három nappal a kupában való továbbjutás után, 10 emberrel sikerült nyernie a csapatnak. Robinho és Ibrahimovic találatai ezúttal nemcsak 3 pontot értek, hanem biztosították azt is, hogy a februárt a Milan 4 pontos előnnyel kezdi majd.
S hogy milyennek ígérkezik a február? A hivatalos program szerint „csak” hat mérkőzés vár a csapatra, de ezek közt már 2 rangadó is lesz a Serie A-ban és bemutatkozunk 2011-ben a Bajnokok Ligájában is. A sorsolás szeszélye folytán a csapat a bajnokságban odahaza fogadja a Laziót (febr.1.), a Parmát (febr. 12.) és a Napolit (febr.28) és csak két alkalommal utazik: Genovába a Genoához (febr. 6.) és a Chievo otthonába (febr.20.). Az öt bajnoki mérkőzés közé szépen besimul a BL-meccs: február 15-én este a Tottenham Hotspur lesz a San Siro vendégöltözőjének látogatója.
12 hozzászólás
Köszönjük Allegri!!!!!!! 🙂
A nagy csapatokat azért kell megverni, hogy lemaradjanak, a kicsiket meg azért mert a többiek is megverik őket:) Totthenham ellen hazai pályán győzni kell, és nem szabad gólt kapni, és akkor jó dolgunk lesz vengédként.
(focis játékokba nehéz ellenfél ellen mindig örülök ha hazai pályán kezdek, mert akkor idegenbe, ha úgy alakul akkor hosszabbítás lesz, és ha akkor lövök gólt akkor 90% az esély h továbbjutok, míg hazai pályán ha az ellenfél szintén lő gólt akkor 2-t kell lőni nekik:D:D )
Remélem a Február is lesz ennyire jó, ha nem jobb! 🙂
Sok sikert és kitartást a csapatnak.
nagyon nehéz lesz a Február !! FORZA MILAN!!
Rommá verünk mindenkit februárban!
Forza Milan
Jó kis cikk, dicséri ám a csapatot rendesen! 😀 de így is kell!! Szép hónap volt ez, remélem a következőben is helyt tudunk majd állni mert szerintem jóval nehezebb lesz…rangadókkal meg BL-el. Hajrá Milan!
Hát nem lesz egyszerű!!! Középpálya nélkül….Ha átvészeljük ezt a hónapot, akkor már nem állíthat meg senki a scudettóért! A Napoli kemény dió lesz, bár ha Cavani ki lesz kapcsolva nem sok esélyük lesz, a többi meg majdhogynem a kötelező győzelem kategória.
A focis játékokra visszatérve játssz többet, h ne legyen ilyen problémád a továbbjutásoknál, azaz világklasszison….hidd el nem nehéz…
Köszönjük Allegri,még egy pár ilyen hónapot!!!(főleg a februárt,lesz egy pár húzós meccs)
Vegre egy edzo aki rancba szedi a csapatot.Remelem a tobbi honap meg jobb lesz.
ez biztos,hogy jo honap volt,remeljuk a februar legalabb ilyen lessz.A Tottenham ellen egy 2-0 lenne idealis,az a fo hogy ne kapjunk golt.Otthon eleg jo a Tottenham,de Londonban is lehet rugni nekik golt.Szerintem vigyaznunk kell az angolok gyors jayekosaikra,foleg Balera es akkor nem lessz gond a tovabbjutassal…
la ringrazio molto master Allegri
e solo così è possibile essere il Re d’Italia.
Ez jaj de jó!! Majd lefostam a bokám örömömben!!! Ikszelgettünk a tabella alján lévő csapatokkal és veretlenek maradtunk,miközben a 13 pontot szépen elszórtunk az interrel szemben!!! Ja és szebbnél szebb meccseket játszott a csapat,eez gúúút!!!Cak így tovább!!! Az inter meg majd szarrá röhögi magát a végén mikor 5 ponttal nyeri a bajnokságot(amitől a hányinger kerülget)! Nem pofázni kellene hanem végre játszani és legyalázni az ellenfelet gólokkal!!!!!!!