A Milan elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt lemondott az Ajax vezetőedzői pozíciójáról Martin Jol. A téli szünet végéig ideiglenesen Frank de Boer irányítja az amszterdamiakat. A magyar válogatott Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató, jelenleg listavezető PSV Eindhoven egyik legfőbb riválisa hétfőn késő este jelentette be az 54 éves szakember távozását.
A tréner azonnali hatállyal mondott le, amelyet az utóbbi időszak sikertelenségével magyarázott. „Fájdalommal a szívemben hagyom el ezt a gyönyörű klubot” – idézte az egyesület hivatalos weboldala Jolt. – „Az elmúlt nyáron olyasmibe fogtunk bele, amit szerettem volna befejezni, de rá kellett jönnöm, hogy az előző szezon után az elvárások túl magasak lettek velünk szemben. Az Ajaxot érő mindennapos kritikák miatt a szakmai stáb és a játékosok is nyugtalanok lettek.”
„Rengeteg kritikát kapott a csapat, amelyeket el kellett viselnünk és ez nyugtalansághoz vezetett a klubon belül. Megfontolt döntést hoztam, de bízom benne, hogy az együttes rövidesen talpra áll és a szurkolók ismét egy sikeres Ajaxot láthatnak” – tette hozzá az 54 éves tréner.
A holland edző 2009-ben, a német Hamburgtól szerződött az amszterdami alakulathoz, amellyel első bajnoki évében a második helyen zárt, megnyerte a Holland Kupát és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Sajtóértesülések szerint Jol lehet a Chris Hughtont hétfőn menesztett, Kádár Tamást is a soraiban tudó angol Newcastle United új trénere. A szakembernek nem lenne ismeretlen a Premier League, 2004 és 2007 között ugyanis a Tottenham Hotspur edzőjeként dolgozott.
Jol 2009. július 1-én vette át az Ajax irányítását Marco van Bastentől. A tavalyi szezonban a második helyet szerezte meg a csapatta – csupán a Twente előzte meg –, sőt a Holland Kupát a Feyennord ellen kettős győzelemmel hódították el.
Jol mester 80 találkozón ült az Ajax kispadján, 52-szer győzelemnek örülhetett, 16-szor döntetlent játszott, 12 alkalommal pedig vereséget szenvedett csapatával. Az Eredivisiében jelenleg a negyedik a négyszeres BEK, illetve BL-győztes gárda, a Bajnokok Ligájában viszont már biztosan nem juthat tovább.