Massimiliano Allegri szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatója
A nagy sorozat
„Az első válogatott mérkőzések miatti szünet veszélyes volt számunkra. A mostani egy kicsit más helyzet, de az ellenfelünk egy nagyon jó csapat. Képesek nagyon gyors játékra, sok gondot okozhatnak nekünk. A szombat esti találkozó egy komoly sorozat első állomása lesz, ezért fontos a jó eredmény. Egy siker megadná a szükséges hangulatot, hisz ne felejtsük, a Real Madrid és az Inter ellen rangadók is a következő hetekben lesznek. A legjobb formánkat kell hoznunk már a Chievo ellen is. Stefano Pioli együttese eddig jól szerepel, olyan nehéz meccseket nyertek meg, mint a Napoli és a Genoa elleni idegenbeli bajnokik.”
A felállás
„Nem sok aggályom van a taktikánkat illetően. Az, hogy szerepeltetünk-e egy támadó középpályást a csatárok mögött vagy nem, nem igazán mérvadó. Mindössze a támadók mozgását befolyásolja. Kiszámíthatatlannak kell lennünk elöl, akkor lehetünk eredményesek.”
Ibrahimovic
„Soha senki sem beszélt arról, hogy sérve lenne. Öt napot tudott pihenni és háromszor edzett. Jól érzi magát és játszani fog a mérkőzésen.”
Pato helyzete
„Pato képes rá hogy középen vagy a széleken játszon, kiválóak az adottságai. Az előző szezonban sok gólt szerzett a szélről indulva. A megfelelő hozzáállása a döntő, nem a pozíció.”
A rotálás
„Néhány játékos többet szerepelt, mások kevesebbet, de már mindenki kapott lehetőséget. Természetesen minden találkozón pályára lépni nagyon fárasztó, de szem előtt kell tartani, hogy egy meccsen csak háromszor cserélhetek és fontos, hogy a csapat megfelelő eredményt érjen el.
Egyéniségek
„Seedorf jó állapotban van, sokat edzett. A felkészülés megkezdése óta mindössze két vagy három tréninget hagyott ki. Abbiati felépült a sérüléséből, csak egy kisebb izomprobléma volt, semmi komoly.”
Tabella
„Egy hónapon múlva, de talán már hamarabb is, letisztul a kép. Persze nem a végeredményt látjuk majd, de a Scudettóra esélyes csapatok lesznek az élen.”
Támadás
„Fontos, hogy variálni tudjunk a támadó részlegben. Többféle módon tudunk játszani, ami jó dolog. Még egyszer kihangsúlyozom, a döntő az, hogy tudjunk változtatni, ha szükséges.”
A csapat játéka
„Az Ajax és a Lazio ellen szervezettek voltunk hátul, a Parmának pedig szinte helyzete sem akadt. A Tardiniben és a Genoa ellen jól játszottunk támadásban. A végén mindig a hozzáállás dönt ezeken a találkozókon. Sokat futunk és a játékosok igyekeznek segíteni egymásnak, ezek jó jelek. Persze mindig van hova fejlődni. Ambiciózusnak kell lennünk.”
Huntelaar
„Huntelaar jó játékos. Nagyon nehéz döntés volt elengedni őt, de meg kellett tennünk. Ibrahimovic érkeztével kevés lehetőséghez jutott volna. Nem lep meg, hogy sok gólt szerez. ”
A kezdőcsapat
”Nehéz, amikor játékosokat a padra vagy a lelátóra kell ültetni. Ahogy nő az ember tekintélye, úgy lesz ez is egyre könnyebb. Amikor meghozom a döntésem, néhányan csalódottak, nem beszélve azokról, akik a keretbe sem kerülnek. Ezeket a döntéseket azonban meg kell hozni, méghozzá nekem. ”
Inzaghi
„Amikkor lehetőséget kapott, mindig bizonyította, hogy kész a feladatra. Szerencsés vagyok, hogy olyan játékosokkal dolgozhatok, akik bármikor bevethetőek.”