MILAN –

A Milan az egyetlen a tabella első négy csapata közül, mely szombaton játssza soros bajnokiját, így egy győzelem esetén egy napra átveheti a vezetést a bajnokságban.  A piros-feketék az eddigi hat forduló alatt 11 pontot gyűjtöttek, ezzel jelenleg két pont hátrányban vannak az éllova Lazióval szemben.

A csapatnak szem előtt kell tartania a hétközi Bajnokok Ligája mérkőzést is, amikor a Real Madrid vendégeként lép pályára. A szezon megkezdése óta a Milan játéka akadozik, sokszor kerül zavarba a védelem az ellenfél kontráinál, de Ibrahimovic gólérzékenységének és a riválisok botlásainak köszönhetően még így is jó pozícióban van a gárda.

A hét elején még úgy tűnt, Zlatan Ibrahimovic sérülés miatt kihagyhatja a ma esti mérkőzést, ám Allegri tegnapi nyilatkozata szerint a svéd támadó ott lesz a pályán. Massimo Ambrosini ellenben még nem teljesen egészséges, ő biztosan kihagyja a találkozót. Alexandre Pato ismét bevethető, a két válogatott mérkőzésen két gólt szerző brazil jó formában van,  talán képes lesz arra, hogy tehermentesítse svéd csapattársát a gólszerzés feladata alól.



Abbiati és Antonini sérültek. A kapus játékára van némi esély. Allegri  várhatóan a 4-3-3-as felállást választja: bal szélen Ronaldinho, jobb szélen Pato, elől pedig Ibrahimovic játékával. A középpályán a Gattuso-Pirlo-Seedorf hármas kaphat lehetőséget.

Keret:

Kapusok:  Abbiati, Amelia

Védők:  Antonini, Bonera, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta; Abate

Középpályások: Boateng, Flamini, Gattuso, Pirlo, Seedorf, Strasser

Csatárok: Ibrahimovic, Inzaghi, Pato, Robinho, Ronaldinho

CHIEVO –

A Chievo már vezette a bajnokságot idén és jó esélye van arra, hogy egy ideig még az elsők között legyen.  Jelenleg a csapat az ötödik helyen áll, tíz ponttal hat mérkőzésből, közvetlenül a Milan mögött.

Stefano Pioli csapata azonban az elmúlt két bajnokiján nem tudott győzni, így minden erejükre szükségük lesz, ha a San Siróban akarják meglepni a házigazdákat. Persze ne felejtsük el, hogy a Repülő Szamarak (a csapat beceneve) két idegenbeli találkozójukat is megnyerték, ráadásul az erősnek számító Genoa és Napoli ellen.

A veronaiak eddig jó szereplése ellenére a legfőbb céljuk továbbra is a biztos bentmaradás, ezért valószínűsíthető, hogy egy döntetlennel is elégedettek lennének a hétszeres BL győztes otthonában.

Luciano, Sardo és De Paula sérülés miatt kihagyják a találkozót. Pellissier és Moscardelli lesz a két támadó a 4-3-1-2-es formációban.

Keret:

Kapusok: Squizzi, Sorrentino, Silvestri

Védők: Andreolli, Cesar, Jokic, Frey, Mandelli, Mantovani, Rincon

Középpályások: Bentivoglio, Bogliacino, Marcolini, Rigoni, Dettori, Fernandes, Constant

Csatárok:  Granoche, Pellissier, Thereau, Moscardelli

 

Előző találkozások

 

Esélyek

bwin:  1 1.42 x 4.00 2 7.65

bet365  1 1.44 x 4.00 2 8.00

Willian Hill:  1 1.44 x 4.00 2 8.00


SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet