A Milan szerda este a Claudio Ranieri által irányított Romát fogadja a San Siróban az Olasz kupa negyeddöntőjében. A továbbjutás egy meccsen dől el és a párharc győztese bejut az elődöntőbe. A mérkőzés 21:00-kor kezdődik és az Aréna4 élőben közvetíti. Forza Milan!
Nem tudom miért, de én győzelmet várok. Remélem az újak is kapnak pár percet hogy bemutatkozzanak.
És lehet hogy most már láthatjuk hogy a mester 4-4-2 vagy a 4-2-3-1 felé hajlik e..
@jackoby5 Bejött és bejött :).
A formáció nem igazán derült ki, bár ez lehet annak volt köszönhető, hogy Felix iszonyatosan pörgött és mindenütt ott volt. Mintha 10-esben kezdett volna, de sokat volt a balszélen is, aztán visszalépkedett labdákért, a gólt meg csatár poziból rúgta. Kicsit túlpörgött, de ebből most jól jött ki, Santi meg ideges volt nagyon, de a gólpassza viszont nagyon szép volt.
Összességében régen tetszett ennyire egész mérkőzés (félideink már voltak SC alatt), azt a 10 percet leszámítva az első félidőben amikor a Roma egykapuzott (kb. 25-35 perc közötti rész) ez nagyon rendben volt. Tammy úgy nézett ki végre mint egy csatár és két szép, igazi csatár gólt lőtt (másodiknál én féltem hogy elbaxa és jobb lett volna passzolnia középre, de megoldotta azt is), Theo előre már kezd jól kinézni, néha már érzelmet is mutat a pályán, talán alakul valami. Walker jó volt, pech hogy a lábán pont ilyen rosszul pattant fel a labda a Roma gólja előtt (bár nekem úgy tűnt ott inkább Theo aludt el a másik oldalon), Felix és Santi gól + asszisztjának nagyon örültem, megérdemelték és remélem jót is tesz nekik. Most éppen Pulisic akiért aggódom, nagyon nem megy neki meccsek óta, kedvetlennek (frusztráltnak???) tűnik nagyon az utóbbi meccseken és több kárt okoz mint hasznot, nála látszik leginkább a változás mentálisan SC érkezése óta negatív irányba, mert Theonál egész évben ez volt, Leao meg mindig is hektikus volt. Pedig ez a Leao-Felix-Puli hármas régen látott szuper hármas lehetne. Meglátjuk, nála is a testbeszéd és a viselkedés a pályán sokat el fog mondani a következő hetekben. A kp előre játékban borzadály volt (nem véletlenül a 3 gólpassz egy védőtől és egy csatártól jött), Fofana, Musah és Reinders is rengeteg labdát eladott teljesen érthetetlen szituációkban is, most Theo, Tammy és az újak megmentették a "s*ggüket elől, de ez nem lesz mindig így és kell tőlük valami előre játékban is a védekezésük mellett.
Apró popó védekezés. Csak én kapok gyomorgörcsöt az összes beadásnál/szögletnél? Inter ellen is ez volt, most is szinte az összes veszélyes helyzet ezekből jött, most is volt itt kapufa, ötös vonaláról tiszta Dybala fejes, kapott gól. Ez az alacsonyabb szerkezet miatt lehet vajon (egy magas védőnk van ha Tomori kezdő és a kp sem égimeszelőkből áll) vagy azért mert Mike látványosan vonalkapus (amikor meg kijön inkább árnyékboxol vagy a védőjét üti le), esetleg mindkettő? Az Inter ellen SC ezt azzal próbálta megoldani hogy Gabbiát feltette plusz magasnak, de azzal meg szétesett a csapat szerkezete (jó, ehhez kelett Chuk egészen ergya játéka is). Ezt nagyon rendbe kell tenni, mert ez bárki ellen necces lesz, még egy kiscsapat is tud annyit tenni hogy beíveli a labdákat vagy belövi a szögleteket. Hozzáteszem megint nagyon jó volt Tomori akárcsak az Inter ellen, csak az is látszik hogy fejeseknél/beíveleseknél gondjai vannak, alászalad, elnyomják, túlugorják rendre.
Szóval van mit rendbe tenni még és voltak problémák, de ez a mérkőzés azért összeségében nekem nagyon pozitív élményt nyújtott.
Az újak nyújtotta energia és lelkesedés tegnap szinte önmagában megnyerte ezt a meccset. Nagyon egyetértek hodyzoli szavaival. Pulisic nagyon nem komfortos, ez látszik rajta. Az újságokban is megjelent, hogy fagyos a viszonya a mesterrel, nem tetszik neki sem a stílusa, sem a munkamódszerei. Sokan kacsát kiálltottak erre, de azért a testbeszédéből ítélve nagyon nehéz nem arra gondolni, hogy van benne igazság. Nyilván Pulisic egy "jófiú", ő nagyon explicit módon ezt nem fogja kifejezni, vagy nyílt lázadással sem, de a frusztráltsága az nyilvánvaló. Ez egy komoly probléma, és nagyon remélem, hogy pozitív lesz a végkifejlett, mert rá hatalmas szükség lesz.
A védekezés pedig szintén vérfagyasztó. Egyszerűen nem tudunk egy meccset lehozni kapott gól nélkül, és a kapott gólokon kívül is rengeteg helyzetet engedünk az ellenfeleknek. Ez így nem fog menni. Rengeteg a gyermeteg egyéni hiba is meccsről-meccsre, de rendszerszinten sem működik valami. A középpályás védekezés hibája ez elsősorban. Fofana nagyon könnyen verhető, Reijnders eleve nem nagyon védekezik, Musah pedig egy lüketóbiás, össze-vissza rohangál és pörög, de ész nélkül, és nagyon rosszul. Más pedig kb. nincs is, illetve Warren Bondo lesz majd - őt meglátjuk.
Elöl tegnap remek volt a csapat, nagyon üdítő volt látni az új energiákat és lehetőségeket. Ha Pulisic is rendbejön, akkor ott pusztító kapacitások lehetnek a csapatban. De a csapatvédekezést nagyon helyre kell rakni - vélhetően ide is kell majd néhány igazolás nyáron. Musah és Loftus-Cheek számomra nulla, Bondo homály, Fofana pedig - könnyen lehet, hogy csak a fáradtságtól, és túlzott igénybevételtől - de nagyon nem hozza azt, amit előzetesen reméltem tőle. Stabil, áthatolhatatlan falnak a legjobb indulattal sem nevezném. Folytatás az Empoli ellen, izgalmas lesz!