A Milan vasárnap este a kiesőzónában lévő Veronát fogadja a San Siróban az olasz bajnokság 38. fordulójában. A piros-feketék az előző fordulóban 1-0-ra nyertek a Juventus ellen, míg a veronaiak 1-1-es döntetlent játszottak az Empolival. Az összecsapás vasárnap 21:00-kor kezdődik és a Sport 2 közvetíti. Forza Milan!
A Milan történetének egyik legellentmondásosabb szezonját hagytuk a hátunk mögött tegnappal. Újra felértünk Európa csúcsának közelébe, miközben csak egy zöldasztali döntésnek köszönhetően lehetünk majd újra ott a BL-ben jövőre is. A nyár lehetőséget ad az újrakezdésre. Egészen érdekes mellékzöngéje volt a mérkőzésnek a Curva Sud által kifeszített drapéria, melyben azt írták, "eltelt egy újabb év, Egyesület, a minőség emelését követeljük!" (olaszul azért jobban hangzik ez a mondat).
Mindenki látja, hogy nagy esélyt kaptunk a Juventus kizárásával, de azt is, hogy ha ezzel most sem tudunk élni, akkor a jövőnket tesszük kockára. Csak sajnos BL-pénzek ide vagy oda, riasztóan korlátozottnak látszanak a lehetőségek továbbra is. Jól lehet, részint azért, mert túl sok léket kellene befoltozni, hogy ne süllyedjen a hajó. Most arról írnak, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv alapján következő szezonnak a Giroud - Arnautovic - Colombo hármassal megy neki majd a Milan. Ki-ki döntse el, szerintem ez nem az, amit a drapérián kérnek a szurkolók. Nagyon nehéz dolga lesz Maldiniéknek, ha kb. 50 millió euróból 7-8 posztra akarnak minőségi igazolást hozni, miközben ez egyszerűen kötelező. De nem is lehetetlen, csak sokkal ügyesebben kell ezt csinálni, mint előtte.
Rengeteg az olyan ingyen elérhető játékos most, aki nekünk azonnali segítség lehet (Benzema, Firmino, Gündogan, Kamada, stb.), és bár fizetést bőven kell adni nekik, de hiba lenne kimaradni ebből. Az Inter éppen annak köszönheti a BL-döntőt, hogy meglepően mély keretet raktak össze ingyen igazolásokból (Lukaku kölcsönben, Gosens, Calhanoglu, Dzeko, Mkhitaryan, Onana, Dimarco, Darmian, Bastoni gyakorlatilag ingyen érkeztek, vagy bagóért). Persze ez nagyobb bértömeggel is jár, de azért látható, hogy ez is tud lenni a működőképes modell.
Izgalmas lesz a nyár, és remélem, hogy Cardinale is belátja, hogy ebbe itt és most komolyan bele kell tolni, mert vízválasztó időszakhoz értünk.
"Valami véget ért, valami fáj..."
Lehetne ezt az idézetet a szezonra ráhúzni, mert valljuk be, többnyire igen fájdalmas volt nézni a szezon meccseit.
Ibra. Azt hiszem ő is azok közé tartozik, akikkel kapcsolatban nem igazán lehet semlegesnek maradni. Vagy szereted őt, vagy rühelled. Én kezdetben ki nem állhattam, de aztán megérkezett Milánóba. Mármint a szebbik felébe és bajnok lett a csapat. Vele és legfőképpen miatta.
Végig néztem több youtube videót is róla. Talán, ha létezne olyan fogalom, hogy milyen a tökéletes csatár, akkor ő lehetne az. Elképesztő, ahogyan minden testrészével, a pálya bármelyik részéről gólt tudott szerezni. Láttuk Ronaldóékat, Messit, Dinhot és a szerencsésebb drukkerek még Maradonát is, de ennyire komplex csatár egyik sem volt. Több gólt rúgtak nála, volt, aki több trófeát is gyűjtött, aki jobb volt ebben-abban... De Ibra valahogy ezeknek a focistáknak a keveréke volt. Lőtt olyan szóló gólt, mint Messi, vagy Maradona, lőtt távolról szabadot, mint Ronaldo, cselezett úgy és szerzett ollózós gólt, mint Dinho. De talán egyikük sem tudott annyiszor olyan gólt lőni, mint Ibra. Sarokkal, oxival, talppal fej magasságban, vagy skorpió rúgással. A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy ezek nála rendszeresek voltak, nem lehet azt mondani, hogy egyszer bejött neki. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Ibra jobb volt, mint a fentebb megnevezett néhány játékos, csupán annyit, hogy ő kuriózum volt.
Hihetetlen, hogy az elemi erő egy magas technikai és foci intelligánciával párosult benne és ezeket ki is tudta hozni magából. Elképesztő az is, hogy a "kis rohadék" Ibrából micsoda vezér lett a pályafutása végére. A szerethető figura. Ennek megkoronázása volt az újabb bajnoki arany, ismételten vele és legfőképpen miatta.
Hogy milyen is lehetett ő valójában jól mutatja, ahogy a búcsúztatóján a felesége, Tonali és még néhány csapattársa, a fél stadion és ő maga is sírt. Az elpusztíthatatlan "oroszlán-Isten" kép ezzel leomlott, hiszen megmutatta, hogy sebezhető. És ezzel átlépett egy magasabb szintre. "Halhatatlanná" vált. Egyértelműen helye van a foci legnagyobbjai között, a legszűkebb elit tagja lett. Tartok tőle, hogy, amikor majd meghal és Isten vörös szőnyeget gurít elé a mennyei pályára vezető úton, akkor ő oda úgy fog megérkezni, ahogy kivonult az előző évben a bajnoki arany ünneplésénél. És a többi legenda egy pillanatra vigyázzba vágja majd magát előtte. 🙂
Engem az a szivarozós kép halálomig el fog kísérni.