Szerző: szaloky

Nem kizárt, hogy a több játéklehetőség reményében a Milan januárban kölcsönadja ifjú tehetségét, Stephan El Shaarawyt. Az egyiptomi származású olasz utánpótlás válogatott támadót szívesen a soriban tudná a feljutásért küzdő Serie B-s Torino. „Ha úgy döntünk, hogy kölcsönadjuk a srácot, akkor semmi akadálya nem lenne annak, hogy a Torinóhoz csatlakozzon, még akkor sem, ha ők a Serie B-ben szerepelnek. Végtére is, Urban Cairo elnök úr egy jó barátunk” – nyilatkozta Ariedo Braida a Tuttosportnak. El Shaarawy idáig csupán 7 mérkőzésen jutott szóhoz a Milannál és egy gól fűződik a nevéhez. A 19 éves támadó legutóbb még a Ganoa játékosaként szerepelt…

Még több...

Nem tudta tartani a száját Kevin-Prince Boateng, és nyilvánosan szólt vissza Silvio Berlusconinak, az AC Milan tulajdonosának. Berlusconi szívesebben látná Boatenget a Milan középpályáján, mint a támadósorban, és ennek hangot is adott, amit a ghánai származású játékos röviden, de annál tömörebben kommentált: „Szerencse, hogy Berlusconi nem az edzőnk.” A korábbi miniszterelnök szívesen ad tanácsot a klub összes dolgozójának, így a vezetőedzőnek, Massimiliano Allegrinek is. Legutóbb azt javasolta Allegrinek, hogy „Patónak mindig játszania kellene.” Mindezt azután, hogy a tréner lecserélte a brazil csatárt egy mérkőzésen.

Még több...

A holland bajnokságban szereplő Twente csapatában szereplő bolgár Nikolay Mihailov neve is szerepel a Milan lehetséges igazolásainak listáján. Bulgária válogatottjának kapusa alapembere a jelenleg a bajnokság 3. helyén álló csapatnak. Sőt Bulgáriában a 23 éves kapus lett az év focistája, megelőzve a MU csatárát, Dimitar Berbatovot. A kapust még 2007-ben a Liverpool vásárolta meg a Levszki Szófia csapatától, majd adta szinte azonnal kölcsön Hollandiába. A 192 cm magas hálóőr ugyan 2010-ben visszatérhetett volna Angliába, de munkavállalási engedélyével gondok voltak, így maradt a Twenténél.  A Telegraafnak adott interjújában a Mihailov azt mondta, hogy a célja immár az, hogy egy nagyobb klubban…

Még több...

Lassan új csapatot kereshet magának Filippo Inzaghi, az AC Milan veterán csatára: a piros-feketéket 2001 óta szolgáló támadó már nem edz az első kerettel, mivel a vezetőedző Massimiliano Allegri nem számol vele. „Sajnálom Inzaghit, de már egy ideje nem edz a csapattal, és nem is számolok vele a terveimben. Beírta magát a Milan történelemkönyvébe, óriási odaadással dolgozik, de nekem nehéz döntéseket is meg kell hoznom” – mondta a Sky Sport 24-nek Allegri. A vezetők részéről Adriano Galliani erősítette meg, hogy Inzaghinak új csapatot kell keresnie, ha rendszeres játéklehetőséghez akar jutni. Galliani egészen pontosan azt mondta, hogy Inzaghi bárhogy dönt, a…

Még több...

A Milan csatára, Robinho interjút adott hazája egyik legismertebb újságjának. A brazil globoesporte.comon megjelent írásban szó van arról, amiről korábban már mi is beszámoltunk, hogy elképzelhető a játékos hazatérése a Santos centenáriumi évében. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a brazil Santos 2012-ben fennállásának századik évfordulóján az AC Milan csatára Robinho leigazolásával lepné meg szurkolóit. A híres brazil sztárcsapat már megállapodott jelenlegi legnagyobb kincsével,  Neymarral, aki 2014-ig szóló szerződést írt alá; ezért a Santos elnöke Luis Alvaro Ribeiro bejelentette, hogy korábbi játékosukat (Robinho) megpróbálják visszahozni a Vila Belmirora. Robinho a Santosban kezdte pályafutását, majd 2005-ben 24 millió euróért a Real…

Még több...

A spanyol El Confidencial szerint a Real Madrid kész meghallgatni bármilyen ajánlatot Kakáért. A lap nem tartja elképzelhetetlennek, hogy már januárban elhagyja az egykori aranylabdás Madridot. Eddig a Chelsea, a Milan és a PSG érdeklődött iránta. Különösen a francia klub esélyeit tartják jónak, hiszen rövidesen az a Carlo Ancelotti ülhet le a párizsi klub kispadjára, aki annak idején Kakát és a Milant is Európa csúcsára vezette. A Kaká esetleges távozásáról szóló hírt eddig semmilyen más medium nem erősítette meg.

Még több...

Olasz lapértesülések szerint mindenben megegyezett a Lazio és a Milan, így Pippo Inzaghin múlik, hogy januárban Rómába költözik-e. Hiába nyilatkozta a napokban a Milan tulajdonosa, Silvio Berlusconi, hogy a Bajnokok Ligája tavaszi Milan-keretében ott lesz Inzaghi neve is, a népszerű játékos érthető, ha nem hisz abban, hogy újra pályára léphet és meghatározó játékosa lehet a bajnokcsapatnak. Az 1973-as születésű játékos nem számít Allegri mester kedvencei közé, szinte csak és kizárólag perememberként számít rá. Nem csoda, ha a Parma és a Lazio jelezte a Milan vezetőségének, hogy örömmel látná az 57-szeres olasz válogatott játékost. Nem megerősített hírek szerint azért döntöttek Pippóék…

Még több...