Olasz lapértesülések szerint mindenben megegyezett a Lazio és a Milan, így Pippo Inzaghin múlik, hogy januárban Rómába költözik-e.

Hiába nyilatkozta a napokban a Milan tulajdonosa, Silvio Berlusconi, hogy a Bajnokok Ligája tavaszi Milan-keretében ott lesz Inzaghi neve is, a népszerű játékos érthető, ha nem hisz abban, hogy újra pályára léphet és meghatározó játékosa lehet a bajnokcsapatnak. Az 1973-as születésű játékos nem számít Allegri mester kedvencei közé, szinte csak és kizárólag perememberként számít rá. Nem csoda, ha a Parma és a Lazio jelezte a Milan vezetőségének, hogy örömmel látná az 57-szeres olasz válogatott játékost.

Nem megerősített hírek szerint azért döntöttek Pippóék a Lazio mellett, mert így az olasz labdarúgás egyik ikonja újra pályára léphetne a nemzetközi porondon, s az Európa Ligában tovább folytathatná párharcát a spanyol Raullal a legeredményesebb európai mesterlövész címért. (A Parma mellett az szólhat, hogy Inzaghi korábban játszott a klubnál, az 1995/96-os szezonban 15 mérkőzésen lépett pályára.) A Laziónál egyébként nem más, mint Inzaghi testvére, Simone is egyengette az útját (Pippo öccse fantasztikus éveket töltött a római klubnál, megbecsült, szeretett játékosa volt a klubnak évekig.) A Laziónál állítólag a Franciaországba visszatérő (Auxerre?) Cissé helyére képzelik el Inzaghit.

37 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Mondtam én hogy nem megy Angliába, lesz itt olasz kérő, nem is akármilyen. Aztán majd a Lazio – Milan meccsen beköszön kétszer Abbiatinak a barátság jegyében, és nyernek 2-1re 😀
    Akár marad akár nem, ő marad a példaképem. Superpippo a legnagyobb zseni. A legjobbakat kívánom neki!

    Mellesleg nem tudjátok véletlenül, hogy meg lehet-e kapni a könyvet amit a kezében tart nálunk (vagy bárhol máshol)? Már többször is rákerestem, de sehol nem láttam. Ha valaki tud valamit erről ossza már meg. Kösz!

  2. Felemás érzéseim vannak ezzel az üggyel kapcsolatban.Imádom Pippot az egyik nagy kedvencem;a megalkuvást nem tűrő hozzáállása tisztelet parancsol.Amennyiben a szívemre hallgatok azt mondom nem szabad elengedni,sokat tett a klubért,egy igazi ikon.Viszont ha az észérveket nézzük,akkor lehetőséget kell neki adni a távozásra,ha érez még magában erőt ahhoz,hogy a Serie A-ban bizonyítson.A Lazio jó választás lehet,még akkor is, ha közvetlen riválisunk;sokkal jobban érdekel az,hogy beérje Rault a nemzetközi porondon,mert valószínűleg nálunk erre nem lenne lehetősége.Akárhogy is lesz a távozása esetén remélem megfelelő módon fogják elbúcsúztatni.Megérdemli!!!

  3. Nevetseges!!!nem szabadna elengedni hanem ebben a fel evben meltokeppen elbucsuztatni !az egyik ha nem a legnagyobb ikonunk jelenleg!!!annyit mindenkeppen eljatszik mint a ket brazil az utobbi idoben….hozzateve,h Pippo nagyonis elegedett lenne ha 20-30 perceket kapna…megerdemelne es meg is halalna ebben biztos vagyok!Teddynek igaza van…golt fog loni nekunk ha oda igazol ebben biztos vagyok!
    Forza Milan!
    Forza Pippo!

    • Üdv! Én úgy gondolom, ha szeretjük, tiszteljük Pippot, akkor el kell engednünk. Legalábbis bízzuk rá a döntést! Én jobban szurkolok neki a nemzetközi porondon (pedig Raul nagyobb kedvencem volt Inzaghi milanos korszaka előtt), és ha nálunk nincs esélye…
      Lehet, h gólt fog rúgni nekünk, de Teddy abban biztosan téved, h mi csak egyet lőnénk;)
      A méltó búcsúzásról meg… én Sheva búcsújára sem emlékszem, pedig szerintem nagyobb ikonunk volt, és az utolsó évében őt sem becsülte meg az edzője. Mondjuk Albertini is akkor kapott búcsúmeccset, mikor végleg visszavonult.

      • Persze ebben egyetertunk…de igazabol nem is kene mirol dontenie ha kapna nalunk 20perceket…nagyon nagy edzoi hibanak tartom,h ennyire kikerult a latokorbol!na mindegy …nekem a lenyeg,h Pipponak jo legyen…drukkolok neki barhogy is dont!

    • Ő még a mai napig,38 évesen is felszántja a pályát ha becserélik! Sok játékosról ez nem mondható el aki rendszeresen játszik! Gólérzékenysége pedig páratlan! Pont mint Robinho 🙂 ! Szerintem is csúnyán kibabrált vele Allegri! NEM EZT ÉRDEMELTE! Nesta után Ő a legnagyobb kedvencem az “öregek” közzül. Sok sikert SuperPippo! Mutasd meg,h kár volt ezt csinálni Veled!!!!!!!

  4. Pato és Robi jelenlegi formáját elnézve nem tudom elképzelni, hogy Pippo rosszabb lenne. Igaz, hogy már nem fiatal, de ha valaki hát ő képes meccseket eldönteni. Még Mourinho is félt tőle nem is alaptalanul. Az egyik kedvenc játékosom (Ibrát még ha megnyeri velünk a bl-t, meg a bajnokságot se fogom így szeretni) nagyon sajnálnám, ha elmenne. Azonban annak se örülnék ha Pippo soha többet nem lépne pályára…

  5. Utálom Allegri mestert -.- mért nem játszatja legalább egy biztos csereként Pippot? Ibra – Pato – Binho – Pippo 4 csatár, Ibra – Pato a BL-ben. Pippo – Binho a bajnokságban, ha könnyű meccs van, de ha nem is így akkor legalább csereként. Ááá..
    nem hiszem el, remélem nem megy el a jó öreg Pippo 🙂

  6. Szamonra orom latni, hogy 38 evesen, meg mindig igy rajong a jatekert, hogy kepes lenne elhagyni a Milant 1 kissebb klubb kedveert, csak azert hogy jatszhasson, hogy a pajan lehessen.Ez az igazi futball szeretet.Engem o hozott a Milanhjoz mint szurkolot, mindig is a peldakepem lessz.Minden jot PIPPO,OROKRE A SZIVEMBEN.Kar hogy manapsag mar ritka az ilyen jatekos aki a futbal szereteteert jatszik nem a penzert.Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem,hogy a maga posztjan a vilag 1-gyik legjobja, buszke vagyok hogy nalunk focizott.FORZA SUPERPIPPO.

  7. Pipponak sokmindent köszönhetünk. Idővel mindenki ideje lejár, és szerintem eljött Inzaghi ideje is. Ebben a Milanban már nem kap lehetőséget, váltania kell, ha játszani akar, a Milannak pedig el kell engednie Őt. Remélem összejön neki a váltás, és újra rúgja majd a gólokat a nemzetközi kupában…

  8. Az az igazság, hogy a Milan elkezdett új csapatot építeni.
    Bár Pippo még mindig a világ top10 csatárai közé tartozik, már ennyi idősen nem lehet rá egy csapatot építeni.
    Ha eladjuk, akkor viszont rögzíteni kell a szerződésben, hogy ellenünk ne játsszon tavasszal, mert biztos rúgna hármat, mindegy hol játszik…

  9. Teljesen egyértelmű, hogyan kell döntenie a Milannak. A klub rengeteget köszönhet neki. Nem lenne fair, ha azzal áltatnánk, hogy majd bekerül a BL-keretbe tavasszal, mert egy dolog bekerülni, és egy másik ott lenni a 11+7 fős csapatban. Egy komoly edző nem gondolkodhat úgy, hogy jelölöm a csapatba, és legfeljebb az utolsó 10-15 percben majd becserélem, ha ég a ház. Allegri annak tudatában nem jelölte az őszi BL-keretbe Pippót, hogy tudta, a BATE meg a Plzen elleni négy meccsen éppen játszathatná. Nem találta alkalmasnak arra, hogy szerepeltesse. Akkor majd pont a nyolcaddöntőben (és remélhetőleg a negyed- és elődöntőben) számítana rá… Ugyan már! Inzaghi sem olyan hülye, hogy ne látná a helyzetét. A Milan elindított egy fiatalítási programot. Rendszeresen olyan csapattal kezdünk, amelyben 30 évnél idősebb játékos csak elvétve van: a kirobbanthatatlan Ibrahimovic, a középpályán pedig Van Bommel, Ambrosini és Seedorf (de közülük is legfeljebb ketten), a kapuban meg Abbiati. A csatársor a legfiatalabb csapatrészünk, amely tovább fiatalodik, ha valamelyik (vagy mindkét) argentint megszerezzük… Pár napja írtam Inzaghival kapcsolatban, hogy a Tevez/Maxi Lopez történetbe Inzaghi is belejátszhat, és nem feltétlenül Cassano sajnálatos betegsége, illetve Robinho esetleges Santosba visszatérése a kulcsmomentum. Nos, erre igencsak megvan az esély. Amennyiben Inzaghi is távozik – remélem, így lesz -, akkor nem az a kérdés, hogy érkezik-e csatár, hanem az, hogy mindkét argentin érkezik-e. Nagyon sajnálom, hogy Inzaghi elmegy, de ez lenne az egyetlen racionális döntés a klub részéről. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy vége a Pippo-Milan házasságnak. Nem lehet hiányérzete Inzaghinak, mert az UEFA-kupa kivételével mindent megnyert a Milannal. A Milanban mutatott játéka miatt lett tagja a 2006-os világbajnok csapatnak. Köszönünk mindent, Pippo! Sok sikert a Lazioban!

  10. Óóóóóó bakker! Ha azt aláírják, nekem felér egy gyászjelentéssel. Jó edző Allegri, bár vannak őrült húzásai a cseréknél, de még azokkal sem tud annyira kiborítani, mint azzal, hogy Inzaghit jegeli…

    Seedorf és Ambrosini persze alapember. Ebből kiindulva, hol van a következetesség? Pippoval szerintem sokkal jobban állnánk, mint Robinhoval.

  11. Ez olyan mind ha Maldinit adtuk volna el az utolsó éveiben. Sokat tett a csapatért és megérdemli, hogy a csapatba töltse le szolgálatát. Meg üti még a Milán színvonalát Pippo, ha még a csere padon is kell sokszor ülni-e. Robinhonál jobb az biztos!
    Amikor azt a rengeteg gólt rúgta a Milán színeiben ő mindig hűséges volt, most meg, hátat fordítunk neki. Ez nem korrekt, egy ilyen szintű játékosnál!
    Pippo öröké a Miláné marad!!!!!!!!

  12. Ezek után csak abban reménykedem, hogy játszani fog ellenünk és az ő góljaival kapunk ki. Ne haragudjatok de megérdemelnénk ha így történne. Allegri magyarázkodhatna.

    És, hogy miért? Mert ha még egy fél éven keresztül el tudjuk viselni Ambrosini-t vagy Antonini-t a csapatban akkor ne mondja senki, hogy Inzaghit nem?! Yepes is csak “szökő évente” játszik de legalább láttuk a pályán idén. (Mondjuk meg is van az eredménye, hogy sokáig nem játszik vki aztán meg túlterheli, egyből le is sérül. Ez balfék edzői hiba.)