A Milan nagykövete jelen volt a sorsoláson az UEFA székházában.
Szerző: norberto012
Íme a szavazás végeredménye.
A csapat először jutott be az Európa Liga negyeddöntőjébe.
Az olasz szakember beszélt az emberelőnyről és Maignan sérüléséről.
A jelek szerint szerencsére nincs szó komoly sérülésről Mike Maignan kapcsán. A Milan csütörtökön a Slavia Praha ellen lépett pályára az Európa Ligában és a meccs 4. percében Maignant ápolni kellett, miután az ellenfél játékosa letarolta a kapu előtt. Mivel Mike nem volt 100 százalékos állapotban, így le kellett cserélni és a 21. percben Marco Sportiello állt be a kapuba. A francia kapus a saját lábán hagyta el a pályát illetve a meccs után a stadiont és az újságíróknak elmondta, hogy a térde jobban van. A MilanNews és a Calciomercato tájékoztatása szerint Maignan pénteken orvosi vizsgálatokon vett részt, amelyek negatív…
Pénteken sorsoltak az Európa Ligában, ismert az ágrajz is.
A portugál támadó 1 góllal és 1 gólpasszal zárta a mérkőzést.
Az olasz vezérigazgató megszólalt a Slavia Praha elleni mérkőzésen.
A piros-feketék a Slavia Prahát búcsúztatták a nyolcaddöntőben.
Az összecsapást követően szavazást indítottunk a szurkolók körében.
