A Milan hivatalos közleményben jelentette be, hogy megvásárolta Álvaro Morata játékjogát, aki két év után visszatér Olaszországba.
Immáron hivatalos, hogy Morata új klubja a Milan. A spanyol válogatott csatár az elmúlt napokban az Európa-bajnokság döntője után elfogadta a piros-feketék ajánlatát és úgy döntött, hogy búcsút int az Atlético Madridnak és visszatér Olaszországba. Morata szerdán a délelőtti órákban egy madridi klinikán sikeresen teljesítette az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokat, majd aláírta a szerződését az új klubjával. A Milan pénteken a déli órákban egy közleményben számolt be a játékos leigazolásáról.
„Az AC Milan büszkén jelenti be, hogy szerződtette Álvaro Moratát az Atlético Madrid együttesétől. A spanyol válogatott csapatkapitánya 2028. június 30-ig szóló szerződést írt alá a klubbal plusz egy év hosszabbítási opcióval.” – olvasható a klub bejelentése.
A Milan aktiválta és kifizette a Morata szerződésében rögzített kivásárlási árát az Atléticónak, ennek összege 13 millió euró, így a játékjoga a klub tulajdonába került. A klub tájékoztatása szerint az Európa-bajnok csatár 4 éves szerződést írt alá a Milannal, plusz egy éves hosszabbítási opcióval 2029-ig. Morata éves szinten nettó 4,5 millió eurót + bónuszokat fog keresni Milánóban. A transzfer megvalósulásában kulcsszerepe volt Zlatan Ibrahimovicnak, aki meggyőzte Moratát arról, hogy csatlakozzon a Milanhoz.
Morata lett a Milan történetének 12. spanyol nemzetiségű játékosa José Mari, Javi Moreno, Didac Vila, Bojan Krkic, Suso, Diego López, Fernando Torres, Gerard Deulofeu, Pepe Reina, Samu Castillejo és Alex Jimenez után.
A klub tájékoztatása szerint Morata a 7-es mezszámot fogja viselni a Milanban.
Morata 1992. október 23-án született Madridban, Spanyolországban. 2008-ban csatlakozott a Real Madrid akadémiájára, miután 2 évig az Atlético, majd 1 évig a Getafe ifjúsági szektorában szerepelt. 2010 decemberében debütált a Real Madrid első csapatában egy Real Zaragoza elleni 3-1-es győzelem alkalmával, akkoriban az alsóbb osztályú Real Castilla keretének tagja volt. A 2012/13-as és a 2013/14-es idényben kiegészítőember volt a Realban, azonban 2014 nyarán a klub 20 millió euróért eladta a Juventusnak egy visszavásárlási opcióval.
A spanyol válogatott csatár két szezont töltött Olaszországban és 93 tétmeccsen 27 alkalommal volt eredményes, majd 2016 nyarán a Real Madrid aktiválta a visszavásárlási záradékot és 30 millió euróért visszavette. A 2016/17-es idényben 43 mérkőzésen 20 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A madridi időszak alatt összesen 8 trófeát nyert, többek között 2 bajnoki címet és 2 Bajnokok Ligája-serleget. 2017 júliusában bejelentkezett érte a Premier League-ben szereplő Chelsea, mely 66 millió eurós átigazolási áron szerződtette. Az első idényében 15 gólig, majd a másodikban fél év alatt 9 találatig jutott és Európa Liga-győztes lett. 2019 telén visszatért Spanyolországba és másfél évre kölcsönben csatlakozott az Atlético Madridhoz, de 2020 szeptemberében úgy döntött, hogy ismét a Juventushoz megy.
Két év kölcsönjáték alatt 92 meccsen 32 gólt lőtt a Juvéban és ezt követően a torinói együttes nem élt a vásárlási opcióval, így Moratának vissza kellett térnie az Atléticóhoz. Torinóban a két különböző időszakot tekintve összesen 6 kupával gazdagodott a trófeagyűjteménye. A 31 esztendős játékos a 2022/23-as idényben minden sorozatot figyelembe véve 15 gólt lőtt és a legutóbbi szezonban 48 tétmeccsen 21 találat fűződött a nevéhez, mellyel eddigi pályafutása legeredményesebb szezonját tudhatja maga mögött.
Ami a válogatottat illeti: végigjárta a korosztályos spanyol válogatottakat, majd 2014 novemberében Vicente del Bosque irányítása alatt mutatkozott be a nagyválogatottban egy Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Morata 10 év alatt összesen 80 mérkőzésen öltötte magára hazája nemzeti csapatának mezét, melyben 36 gólt szerzett és 8 gólpasszt osztott ki. A 2024-es Európa-bajnokságon csapatkapitányként emelhette magasba az Eb-trófeát, miután 2-1-re legyőzték Angliát a torna döntőjében.

ÁLVARO MORATA
ADATOK:
Teljes név: Álvaro Borja Morata Martín
Születési idő: 1992.10.23.
Születési hely: Madrid, Spanyolország
Nemzetiség: spanyol
Poszt: csatár
Életkor: 31
Magasság: 1,89 m
Erősebbik láb: jobb
Szerződés: 2028.06.30.
DEBÜTÁLÁS:
SOROZAT | IDŐPONT | MECCS |
---|---|---|
La Liga | 2010.12.12. | Zaragoza-Real Madrid 1-3 |
Premier League | 2017.08.12. | Chelsea-Burnley 2-3 |
Serie A | 2014.09.13. | Juventus-Udinese 2-0 |
Olasz kupa | 2015.01.15. | Juventus-Verona 6-1 |
Bajnokok Ligája | 2012.12.04. | Real Madrid-Ajax 4-1 |
Európa Liga | 2018.09.20. | PAOK-Chelsea 0-1 |
ÁTIGAZOLÁSOK:
SZEZON | HONNAN | HOVÁ | STÁTUSZ | ÁR |
---|---|---|---|---|
14/15 | Real M. | Juventus | átigazolás | 20M€ |
16/17 | Juventus | Real M. | átigazolás | 30M€ |
17/18 | Real M. | Chelsea | átigazolás | 66M€ |
18/19 | Chelsea | Atlético | kölcsönben | 18M€ |
20/21 | Chelsea | Atlético | átigazolás | 35M€ |
20/21 | Atlético | Juventus | kölcsönben | 20M€ |
21/22 | Juventus | Atlético | kölcsön vége | – |
24/25 | Atlético | Milan | átigazolás | 13M€ |
KARRIER:
KLUB | SZEZON | BAJNOKSÁG | KUPA | BL, EL | EGYÉB | ÖSSZESEN |
---|---|---|---|---|---|---|
RM Castilla | 10/11 | 26/14 | 2/1 | 28/15 | ||
Real M. | 10/11 | 1/0 | 1/0 | 2/0 | ||
RM Castilla | 11/12 | 33/15 | 4/3 | 37/18 | ||
Real M. | 11/12 | 1/0 | 1/0 | |||
RM Castilla | 12/13 | 18/12 | 18/12 | |||
Real M. | 12/13 | 12/2 | 2/0 | 1/0 | 15/2 | |
Real M. | 13/14 | 23/8 | 6/0 | 5/1 | 34/9 | |
Juventus | 14/15 | 29/8 | 4/2 | 12/5 | 1/0 | 46/15 |
Juventus | 15/16 | 34/7 | 5/3 | 8/2 | 47/12 | |
Real M. | 16/17 | 26/15 | 5/2 | 9/3 | 3/0 | 43/20 |
Chelsea | 17/18 | 31/11 | 9/3 | 7/1 | 1/0 | 48/15 |
Chelsea | 18/19 | 16/5 | 3/2 | 4/2 | 1/0 | 24/9 |
Atlético | 18/19 | 15/6 | 2/0 | 17/6 | ||
Atlético | 19/20 | 34/12 | 8/3 | 2/1 | 44/16 | |
Juventus | 20/21 | 32/11 | 3/2 | 8/6 | 1/1 | 44/20 |
Juventus | 21/22 | 35/9 | 5/1 | 7/2 | 1/0 | 48/12 |
Atlético | 22/23 | 36/13 | 4/2 | 5/0 | 45/15 | |
Atlético | 23/24 | 32/15 | 5/1 | 10/5 | 1/0 | 48/21 |
ÖSSZESEN | 434/163 | 52/18 | 86/30 | 17/6 | 589/217 |
MEGNYERT TRÓFEÁK:
REAL MADRID
La Liga: 2x – (2011/12, 2016/17)
Copa del Rey: 2x – (2011/12, 2013/14)
Bajnokok Ligája: 2x – (2013/14, 2016/17)
Európai szuperkupa: 1x – (2016)
FIFA Klubvilágbajnokság: 1x- (2016)
JUVENTUS
Scudetto: 2x – (2014/15, 2015/16)
Olasz kupa: 3x – (2014/15, 2015/16, 2020/21)
Olasz szuperkupa: 1x – (2020)
CHELSEA
FA kupa: 1x – (2017/18)
Európa Liga: 1x – (2018/19)
SPANYOLORSZÁG
Európa-bajnokság: 1x – (2024)
Nemzetek Ligája: 1x – (2022/23)
Isten hozott a Milanban, Álvaro!
8 hozzászólás
És Adli lemondott a javára a 7-es mezről, míg ő a 94-esben fog játszani
Na akkor hajrá! Ha a kanadai táblázaton 20feletti pontszáma lesz, én már elégedett leszek 🙂
Ez az igazolás egy nobrainer ennyi pénzért. Még a fizetési igény is rendben van bár ezt a 4+1 évet kicsit erősnek érzem, bár valszeg itt jobb alkupozícióban voltak Moratáék.
A spanyolnak teljesen fekszik az olasz foci, neve van, jó hatással lehet az öltözőben, meg fog rúgni 10+ gólt jövőre.
Az a bajom hogy mellette jönnek a nevek: Füllkrug, Hummels, Hermoso. Egyik sem rossz opció, bagóért, közepesen magas fizuval, de ez nem egy hosszútávú gondolkodás.
Értem én hogy nem akarunk kockáztatni, de valamennyit kell különben nem találunk Leaokat, Theokat, Bennacereket a piacon 🙁
Zirkzee elherdálását hatalmas hibának tartom, még úgy is hogy nyilván az ügynöki hozzáállás patkány volt. Hová fog menni az a 40+ M?
Ha ennek az összegnek a feléért rendberakjuk a csatársort (Morata, Füllkrug, Jovic, uramirgalmazz) akkor az a maradék +20M melyik hiányposztra fog menni?
Pavlovic, Samardzic, már olyan nevek akiknek jobban örülök (lásd tavaly Puli, Reinders, RLC), de ők az olcsó, kis rizikó kategória.
Ha ennyire folyamatosan pozitív a költségvetés, miért nem engedhetünk meg legalább évente egyszer egy 40+M játékost?
Jah és mindez annak fényében még gázabb ha szétnézünk mi történik eddig olaszban és milyen nevek kerültek a riválisokhoz mekkora összegekért 🙁
Ha az a terv és cél, hogy pl. egy Camarda épüljön fel mellette, akkor viszont már nagyon is jó a gondolkodás. Látszik, hogy nem fizetünk nagy pénzeket igazolásokra. Ezért is lenne nagyon nagy szükség az utánpótlásból feljövő és tényleg lehetőséget kapó „gyerekekre”. Zeroli, Bartesaghi, Camarda, Simic. Az övék a jövő!
Morata+Fullkrug biznisz átigazolási összeg+kiemelt fizetések simán elviszik a Zirkzee-ért kért pénzt (bruttósítva sztem többet is) csak itt nem ügynöki jutaléknak hívjuk a javát hanem bér költségnek.
Ettöl függetlenül bejöhet ez a duó csak hát a kor meg a számok furák. Amúgy valaki tud arról valamit, hogy bárki más versenybe szállt-e Morata kegyeiért ezen igények mellett?
A juve szerette volna még, úgy tudom
Benvenuto!
Remélem rá fog cáfolni a sok károgóra!
Szerintem hasznára lesz a csapatnak,elnézve eddigi pályafutását.
Aki meg azt akarta,hogy valami UFO-t igazoljunk,az mehet cselszkíj drukkernek,mert ott szoktak olyanokat igazolni 100,meg 120 milláért,hogy a következő szezonban túladjanak rajtuk harmad áron!
Forza Milan!