Szerző: norberto012

M’Baye Niang, a Milan francia csatára tegnap ismét bevette a Sampdoria kapuját. Niang a bajnokságban duplázott a Samp ellen és ezúttal a kupában is eredményes volt. Mint ismert, a Milan 2-0-ra legyőzte a Sampdoriát az Olasz kupában. Az 50. percben Bacca átadását követően Niang talált be és a végeredményt a hosszabbításban Bacca állította be, aki a védőket és a kapust is becsapta. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk a következő körbe. Nagyszerű érzés, de most a Frosinone elleni meccsre kell összpontosítanunk. Elégedett vagyok, csütörtökön mindent beleadtam és a harmadik gólomat szereztem a Sampdoria ellen. Mindig is hangsúlyoztam, hogy csatárként érzem magam…

Még több...

Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője a Sampdoria elleni kupameccs után értékelt. A szerb edző szerint a csapat számára a továbbjutás volt a legfontosabb és ezt sikerült összehozni. „Egyszerűen nyernünk kellett és elértük, amit akartunk. Nagy esély adódott előttünk és éltünk ezzel. A döntő elérhető közelségbe került és ez a győzelem nagy lökést adhat önbizalom szempontjából a bajnokságban is. Most célunk, hogy legyőzzük a Frosinonét a hétvégén. Már hamarabb el kellett volna dönteni a tegnapi mérkőzést, de elégedett vagyok a csapattal. Ez egy nagy győzelem, ami remélem, hogy több önbizalmat és lelkesedést ad.” – mondta Mihajlovic. „A Marassi stadionban mindig nehéz…

Még több...

Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Sampdoria elleni kupameccsre. SAMPDORIA: Viviano; Cassani, Moisander, Zukanovic, Regini; Ivan, Fernando, Carbonero; Soriano; Muriel, Bonazzoli. Cserék: Brignoli, Puggioni, Coda, De Silvestri, Mesbah, Pereira, Correa, Palombo, Rocca, Lazaros, Rodriguez, Cassano. MILAN: Abbiati; Abate, Mexes, Romagnoli, De Sciglio; Cerci, Kucka, Bertolacci, Bonaventura; Bacca, Niang. Cserék: Donnarumma, Livieri, Antonelli, Calabria, Simic (25), Zapata, De Jong, Josè Mauri, Poli, Montolivo, Suso, Honda, Luiz Adriano.

Még több...

A Milan napra pontosan 8 évvel ezelőtt a Boca Juniors együttesét legyőzve nyerte meg a 2007-es Klubvilágbajnokságot. A döntőt pontosan nyolc esztendeje, 2007. december 16-án rendezték Yokohama városában, Japánban. A Milan ellenfele az argentin Boca Juniors volt. A találkozót több mint 68 ezer néző előtt a Milan nyerte meg 4-2-re. A 21. percben Filippo Inzaghi révén szereztek vezetést az olaszok, majd Rodrigo Palacio egyenlített. A második játékrészben előbb Alessandro Nesta, majd Ricardo Kaká volt eredményes és a negyedik gólt Inzaghi szerezte. A piros-feketék 4-1-re vezettek, de Pablo Ledesma betalált, így kialakult a 4-2-es Milan siker. A rossoneri ezzel elhódította a…

Még több...

Sinisa Mihajlovic kijelölte 24 fős keretét a csütörtöki Sampdoria elleni kupameccsre. A piros-feketék csütörtök este a Sampdoria otthonában lépnek pályára az Olasz kupa nyolcaddöntőjében. ÍME A MILAN KERETE: KAPUSOK VÉDŐK KÖZÉPPÁLYÁSOK TÁMADÓK Christian Abbiati Ignazio Abate Andrea Bertolacci Carlos Bacca Gianluigi Donnarumma Luca Antonelli Giacomo Bonaventura Alessio Cerci Alessandro Livieri (#97) Davide Calabria Nigel De Jong Keisuke Honda Mattia De Sciglio José Mauri Luiz Adriano Stefan Simic Juraj Kucka M’Baye Niang Philippe Mexés Riccardo Montolivo Alessio Romagnoli Andrea Poli Cristian Zapata Suso

Még több...

Eltiltás miatt Nigel De Jong és Juraj Kucka játékára sem számíthat Sinisa Mihajlovic a hétvégén. Mint ismert, a Hellas Verona elleni meccsen Paolo Valeri játékvezető azonnali piros lappal kiállította De Jongot, így a piros-feketék kénytelenek voltak több mint fél órát emberhátrányban lejátszani. De Jongot egy mérkőzésre tiltották el, így kihagyja a vasárnapi Frosinone elleni találkozót, amely az év utolsó meccs lesz. Ugyanakkor Juraj Kucka játékára sem számíthat Mihajlovic. A szlovák középpályás a legutóbbi meccsen begyűjtötte szezonbeli ötödik sárga lapját, így automatikusan egy meccses eltiltásban részesül. Azonban jó hír, hogy minden bizonnyal Mario Balotelli játékra alkalmas lesz a hétvégén, akár csak…

Még több...

Kevin-Prince Boateng október óta Milanellóban edz és a klub januárban szerződést fog neki kínálni. „Még mindig hiányzik néhány apró részlet. A legnehezebb dolog a Schalkével való szerződésbontás volt, mivel ügyfelemnek még egy évig érvényes volt a kontraktusa. Sikerült megoldanunk a helyzetet és most Prince szabadon dönthet a jövőjéről. A Milan két hónappal ezelőtt örömmel befogadta és lehetőséget adott neki, hogy a csapattal készüljön és megtalálja a formáját. A Milan a szívében maradt és a Scudetto megnyerése után tetoválást csináltatott.” – mondta Boateng ügynöke, Federico Pastorello a SportItaliának. „Nem látok más klubot a Milanon kívül. Amikor engedélyt kértünk, hogy Prince a…

Még több...

Letartoztatták a Milan személyzetének egyik tagját, miután az edzőközpont öltözőjéből több sportfelszerelést is eltulajdonított. Egy különös történet látott napvilágot. A napokban a rendőrség letartóztatta Mustapha Medhount, akit lopáson kaptak. Az 52 éves ember egyébként Adriano Galliani ex-feleségének testvére és 12 éve dolgozik az edzőközpontban. A klub hónapokkal ezelőtt gyanút fogott és csapdát állított. Biztonsági kamerákat telepítettek az edzőközpontba, amelyek segítségével megfigyelhették a történéseket. Medhount lopáson érték, amint mezeket, nadrágokat és egyéb sportszereket tulajdonított el. A kamera felvételeit visszanézve bebizonyosodott a vád. A rendőrség letartóztatta Medhount, akinél a hatóság a házkutatáskor több száz sportfelszerelést talált.

Még több...

Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa szerint Donnarumma egy top kapus, aki megfelelően tudja kezelni a média nyomását. A 16 éves kapus pár hónappal ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor a Sassuolo elleni mérkőzésen a felnőtt csapatban debütált. Donnarumma nagyszerűen teljesít és Diego López sérülése miatt állandó tagja a kezdőcsapatnak. „Donnarumma határozottan egy top kapus. Nagyon fontos, hogy 16 évesen kezelni tudja a média által rá nehezedő nyomást.” – mondta Buffon az újságíróknak.

Még több...